Ülök a parton s a szemem,
messze jár.
A lenyugvó Nap még mutatja,
magát.
A Nap, égnek sárga szeme,
körülötte minden ragyog,fényes.

Előttem a lomha Duna folyik;
hosszan, kényelmesen elnyúlik.
Színe ezüst, na meg arany:
a Naptól, mely még fönn kacag.

A Duna ezüst-arany folyó;
nézni oly jó: megnyugtató!
Sima tükrét szél fodrozza,
hullámait-néha-,hajó ostorozza.

Nézek rá, s szerte-széjjel,
az emberek, és fák búgnak,
ezernyi zenével.
Az ezüst-arany folyó zenéje
átható;
mindent elsöprö,meg nem fogható!

A folyó, mint élet folyik:
halkan morajlik,zúgolódik.
Megbabonáz, el nem enged,
képét szívemben őrzöm meg.

Az egész táj, egy mese:
hol volt, hol nem volt;
s ki tudja hol a végszó!
Ezüst-arany folyó.

Mit mondhatnék még?
Velem csodát tett az ég!
Lásd s érezd át a természet csodáit,
hidd el nem, fogod megbánni!


'02. V. 18.