Csendben sötét árnyak gyűlnek,
kúsznak-másznak, osonnak, s
-észrevétlenül, mint a szél-
az áldozatra romlást s kínokat hoznak.
Volt, hogy minden csillogott, lebegett,
de jó is volt! Mindez már múlt és jövő;
a jelen most sötét festmény, árnyjáték,
nem látjuk, s nem tudjuk mi ő.
Az áldozat, ki fényből sötétbe esett, elvakult.
Ágyában forgolódik, nem tudja mi baja,
azért fölveszi a harcot s küzd, bár ereje fogy.
Belül ég, és kiált: reméli, hogy valaki hallja.
Lázában látomásokat lát és remeg,
a küzdés vize a homlokára ült.
Álmában napot lát s galambot;
fölébredt: a galamb elrepült.

Az áldozat némán nyögte kórsága terheit,
a sötét árnyak oszladozni kezdenek
A csata végén győztes az áldozat!
A láthatatlanok vesztenek.

2003. IX. 18-22