„… Az 1605. április 20-án a szerencsi országgyűlés Magyarország fejedelmévé választotta. Az 1605 szeptemberében megtarott medgyesi országgyűlés Erdély fejedelmévé nyilvánította. Bár 1605 tavaszán Bocskai még maga kért koronát a szultántól, novemberben azonban, amikor a nagyvezír Pest mellett, a Rákos mezőn átadta neki az ékkövekkel villogó koronát, azt már csak, mint becses ékszert és drága ajándékot vette át. A szultán egy botot (azaz jogart) és egy díszkardot is küldött Bocskainak. Így Bocskainak ugyan lett koronája, de sem Magyarország, sem Erdély királyaként nem koronázták meg…”
1.
A többszázezresre duzzadt fejedelmi sereg Rákosmezőn táborozott. A hideg novemberi szél szaggatta a sátrak ponyváit és kergette az ördögszekereket. Bocskai a hatalmas fejedelmi sátor szőnyeggel borított nagytermében a tárgyalóasztalnál ült faragott trónusszerű karosszékében. Mellette egy kisebb asztalkánál hű titkára Kátai Mihály körmölte a futárok számára készülő hivatalos leveleket. A fővezéri sátor körül százezres hű hajdú zsoldoskatonái helyezkedtek el négyszögben. Ők adták a fősereg gerincét. Bocskai sátra körül tizekét hajdúkapitány sátra állott. Ezen a falanszon még a madár sem repülhetett át sértetlenül, nemhogy ártó szándékú gyanús idegenek ólálkodhattak volna.

–Kátai uram, hogy állunk a szultánnak készült levelek másolásaival? – fordult az írópult fölött görnyedő titkárhoz. Az fel sem nézve munkájából kapásból válaszolt.
–Nagyjó uram, minden iromány elkészült. Már csak a pecséteket kell rájuk nyomni.
–Haladunk az ajándékok összeállításával? Mindent összeraktatok a szultánnak és a nagyvezérnek? A csausoknak és a defterdároknak? Na, szóval azoknak, akik számítanak?
–Uram, hét társzekér aranytárgy, ezüstjószág, selymek, kelmék, míves fegyverek, mind, mind szépen szortírozva várja, hogy átaladjuk a követeknek.
–Mikorra várható az érkezésük?
–Már itt vannak uram. Elhelyeztük őket a vendégsátrakban. Természetesen díszőrség vigyáz rájuk. Senki oda se be, és onnan se ki, nem léphet.

– a ceremónia zavartalan lefolyásáért te felelsz. Tehát a nagyvezírrel én beszélek személyesen. Ha mindenáron meg akarja a koronázást várni, akkor lebeszélem róla, mondván, hogy csak januárban lehetséges, amikor beáll a Duna jege. Ugyanúgy a nemesek fognak királlyá választani, mint annakidején Hunyadi Mátyást a Duna jegén. Igy, most még csak ajándéknak tekintem a koronázási ékszereket, koronát, jogart, kardot, amit hét társzekér arany és ezüstholmival viszonozok. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a fejedelem. Kátai aggodalmának adott hangot.

–Nagyuram, kegyelmességed is tudja, hogy nem erről volt szó. A török a koronáért cserébe azt várja tőlünk, hogy jövő év tavaszán az ő felvonultatott többszázezres seregével egyesülve, támadjuk meg és foglaljuk el Bécset, Ausztriát és a Cseh-morva királyságot. Ezért hozza a nagyvezír személyesen a koronát, amit sajátkezüleg akar a fejedre tenni.
–Nagydolog. Megszerezzük neki ezt az örömet is. A fővezéri sátramban nem, de az ő sátrában tett látogatásom alkalmával megejtjük az álkoronázási ceremóniát. Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.
–ej, de nagy kár, hogy nem látok bele fenséged gondolataiba! Hogy megérteném, miért kérte a koronát a szultántól? Hát nem azért, hogy magyar királlyá koronáztassa magát?
–Nézzed fiam, változott a koncepció. Amikor az Erdélyi rendek fejedelemmé választottak, akkor kellett a szultán támogatása, hogy visszafoglaljam a felvidéket a Habsburgoktól. A hátamat biztosítanom kellett, mert ha kijövök Erdélyből, nem biztos, hogy bé is tudok oda menni. Tehát elköteleztük magunkat a töröknek, hogy ha a szultán koronát küld, akkor, mint vazallusa neki, fogom megszerezni középeurópát. És én, mint általa kinevezett király regnálok a továbbiakban.

–Értem nagyuram, értem én. Hiába Bocskai fejedelem eszén nem tud senki sem túljárni! Magának a magyar korona kell! Eltaláltam é?
–Eltaláltad. A magyarok szent koronájával nem övezhetem fel magamat, ha egy muzulmán vazalussává alacsonyodok le és turbános koronával, már felöveztek. Nekem pedig István király koronája kell, hogy illesse fejemet. Csakis a Szent Korona alatt tudom újra egyesíteni Ausztriát és Magyarországot.

–Nagyuram, mindent értek! Hiába, lángész lobog ott, benn abban a nagy busa kobakban! – hízelkedett Kátai. Bocskai hatalmas bajusza alatt elmosolyodott és így folytatta.
–a törökök mohóságára építve megejtjük az ajándékok kicserélésének szertartását. Az álkoronázáson csak a hű hajdúkapitányaim lesznek jelen, akik letagadják a kedvemért még a csillagokat is az égből. Ők nem láttak semmit!
– De, a jóisten szemét nem lehet bekötni, ő tudja az igazságot, hogy a muzulmán koronája érintette homlokát?
–Nézzed, ezen is segíthetünk. Nyusztprémes fövegemmel lépek a pódiumra, és arra rakja a nagyvezír a koronát. Így az én fejemet nem érintette a szultán koronája.

–Mire jó ez nagyuram?
–Aki kíváncsi hamar megöregszik! –zárta le a beszélgetést a fejedelem és folytatták a futároknak írott levelek átolvasását, lepecsételését.

2

Másnap aztán hatalmas és fényes fogadás keretében megtörténtek az ajándékok kicserélései. A nagyvezír megkoronázta a nyusztprémes föveget, míg Bocskai lovaggá ütötte a nagyvezírt. A követek megelégedetten távoztak. A gyönyörű drágakövekkel kirakott korona, a jogarral, és a török szablyával vasalt ládába került és hosszú utazásra indult.

A futárkocsit egy válogatott lovas bandérium kísérte. A kocsiban Kátai uram két nemesúr kíséretében vitte a hatalmas vasalt ládát ismeretlen célja felé. Meg sem álltak az Esztergomi Érseki palotáig. A kapuőrök azonnal az érsek elé vezették a jövevényeket. Kátai uram úgy vonult be, Bocskai személyének megtestesítőjeként, mintha maga a fejedelem lépkedne a márványpadozaton. Csakúgy pengett a sarkantyúja. Mögötte a díszmagyarba öltözött két nemesúr cipelte a súlyos vasalt tölgyfaládát.

Az érsek puritán környezetben fogadta a jövevényeket. A fehérre meszelt teremben a főhelyen egy hatalmas tölgyfa asztal állt. Mögötte foglalt helyett bíborosi ruhájában az érsek. Amint a terem közepére értek a vasaltládával, kinyílt az íróasztallal szembeni tölgyfa ajtó és két koronaőr egy ugyanolyan vasalt ládát cipelt be a terembe. A két ládát a hatalmas íróasztalra helyezték. A nemesurak és a koronaőrök távoztak. Kátai négyszemközt maradt az érsekkel. Az érsek így szólt hozzá.

–a két koronát tartalmazó ládát elhelyezzük a koronázásig az érseki kincstárban. Túszul fogom itt tartani őket, mintegy garanciául, hogy a császár és a fejedelem között megköttetik az egyezség, és ha mindkét fél aláírta, pecsétjével hitlesítette, akkor én itt megkoronázom Bocskai uramat a Szent Koronával. A korona utána itt marad a kincstárban a koronaőrök védelme alatt. Viszont a császár nagylelkűségét honorálva, hogy átengedte nekünk a koronát, elküldjük Bécsbe a töröktől kapott koronát. Ez az ára, hogy Magyarország újra visszakapja immár másodszor a koronáját.

A fejedelem által írt hiteles okmányokat kiegészítjük az én általam írott garanciavállaló, hitelesítő okmányommal. Te, elviszed Bécsbe az okmányokat, hogy a császár őfensége kézjegyével ellátva hitelesítse azokat. Természetesen a szultán által küldött koronát garanciául a szerződés megszegése ellen letétbe helyezzük Bécsben. Te fogod az okmányokkal együtt odaszállítani.

–Megértettem. Tehát, ha elállunk Bécs ostromától, akkor Bocskai fejedelem Magyarország királyává lőn koronázva.
–Igen. Ezek szigorúan le vannak fektetve az okmányokban. A császár a pápa garanciája mellett adta ki a koronát és helyezte letétbe Esztergomban. A szentszék védelme alatt áll. Ez egyben biztosítékul szolgál arra is, hogy a koronázás után itt megőrződik és a fejedelem váratlan halála esetén nem, jut trónkövetelők kezére.

3.

A Burg rideg folyosóin fütyülve süvit a bús őszi szél. Rudolf császár megint magára hagyta Bécset és szeretett Prágájában Keplerrel a csillagokat, vallatja a jövendőt illetően. Annyira belemerült az okkultizmusba, hogy kiengedve a gyeplőt, az államügyeket hű kancellárjára Lopkowicz hercegre bízta. A koronát tartalmazó ládát és az okmányokat hozó Kátait Lopkowitz herceg fogadta négyszemközt. A korona és a koronázási ékszerek az asztalra, közszemlére téve várják sorsukat. Lopkowicz két tenyerébe véve mustrálgatja a gyönyörűséges drágakövekkel kirakott koronát, majd egy mozdulattal a fejére helyezi. Kátai megdöbben a tett láttán, és némán tátogni kezd. Lopkowicz herceg elmosolyodik, leveszi a koronát és Kátai fejére, helyezi. Kátain halálveríték gyöngyözik.

–nos, Kátai, milyen ézés?
–Fenséges herceg, ön csúfot űz belőlem. Méltatlan vagyok, hogy megszentségtelenítsem a szultán koronáját.
–Csak ne szerénykedjék kegyelmed! Hamarosan nagy szolgálatot kell tennie az udvarnak, és ha jól végzi a dolgát, akkor ez a korona az ön fejére, de ha nem jól végzi, akkor a fejébe fog kerülni. Értjük egymást?
–Nyílt lapokkal játszom. Rudolf ő császári fensége komolytalan, nem való egy ekkora birodalom vezetésére. Ő eljátszadozik Prágában, a Hradzsin tornyában távcsöveivel, az aranycsináló sarlatánjaival. Bocsakaí a tavasszal megindítja hadait. Viszont nem mindegy, hogy északnak, vagy nyugatnak fordul-e.

–Értem. A korona ára az lenne, hogy érje be a felvidékkel, Erdéllyel és Magyarországgal.
–Így gondoltuk. Viszont van egy forgatókönyv arra az esetre is, ha nem lenne elég neki a felvidék és az őszön a megérkező török sereggel Bécs ellen, vonulna.
–De hát ez szerződésszegés lenne részéről?
–Éppenezért a szerződésben kikötjük, hogy 1606. December 24-én ejtjük meg a magyar Szent Koronával való megkoronázását. Ennek feltétele, ha eláll Bécs ostromától. Ha, ennek ellenére, a török nyomására, mégis Bécs ellen fordul, akkor nem szabad megélnie a koronázást. Mert, akkor már, mint felkent király joga van Bécs ellen hadakozni. Itt jön el az ön szerepe.
–Nem vállalom!
–Egy őrgróf nem szegülhet ellen a császár parancsának!–dörrent rá Lopkowitz és elé dobta a császár által adományozott őrgrófi kinevezését, mely Burgenland legfőbb birtokosává és Kufstein várának urává tette egy szempillantás alatt.

Kátai elhomásult szemekkel meredt az okiratra, majd letérdelve megcsókolta a pecsétet. A herceg hangja térítette magához. Egy hatalmas kövesgyűrűt húzott a mutatóujjára.
–Ebben a gyűrűben sztrih, lassanölő méreg van. Pár nap, egy hét alatt felbontja a vérét. Tehát maga gyanúba sem keveredhet. A felcser a mi emberünk. Addig vágja az eret rajta, amig attól jól kivérezve ki nem múlik. A diagnózis, podagra lesz.

–És, ha gyanút fognak, nem veszik be a mesét?
–ja, kérem, valamit valamiért. Kockázat nélkül a császár nem osztogat várakat, rangokakat, birtokokat őrgróf! Menjen isten hírével és teljesítse a kötelességét!

4.

„… Bocskai a Bécsi béke megkötése után fél év múlva 1606. December 29-én, Kassán ,nagy szenvedések közepette meghalt. (Hívei titkárát, Kátai Mihályt, urának megmérgezésével vádolták, s legyilkolták.)…”
Bocskai elfoglalván a felvidéket Kassán rendezkedett be. Úgy tervezték, hogy az 1607-es év tavaszáig beérkeznek a török seregek, és áprilisban megindulnak Bécs ellen. A koronázást 1606 karácsonyára tervezték megejteni az Esztergomi Székesegyházban. A koronát, az időközben pápai trónállóvá előlépett Pyrker érsek helyezné Bocskai fejére. Gőzerővel folytak az előkészületek és közben mentek a spionok jelentései is Bécsbe.
Az udvar számára világossá vált, hogy Bocskai, a szerződések ellenére, mindenképpen Bécs megtámadására készül. És, ha a korona a fején van, akkor már az egyesített török-magyar sereg által könnyen elfoglalja előbb Prágát. A félkegyelmű Rudolfot semeddig sem tart lemondatni és akkor a jóisten sem állja útját a császári trón felé. Lopkowitz az előre elkészített forgatókönyv szerint elküldte a titkos utasítást Kátainak. A levélben egy szót állt csak: Rajta!
Kátai December 21 –én, kezdte el a fejedelem módszeres mérgezését. Naponta egy adag mérget hullajtott az éjszakai podagra elleni gyógyfőzetébe, amit a gyanútlan kirulgus minden óvatoskodás nélkül megitatott vele. A nagyúr, a gyógyszerek adagolásával fordított arányban egyre betegebb lett. A podagra elhatalmasodott benne. Arca lilába, majd tarjagos vörösbe játszott. Gyomra égő pokollá változott. Érezte, hogy számára itt a vég. Környezete gyanakodni kezdett és három olasz orvost hivatott a nagybeteg ágyához, akik konzíliumot tartottak felette. Megállapították, hogy mérgezés történt.
Hiába itatták vele literszám a tejet. Amelett, hogy undorral okádta ki az ellenszenves italt, iszonyú kínjában fetrengve lerágta a szőnyegrojtokat is, miközben ordítva követelte a megszokott Erdélyi bundapálinkáját. December 28-án állapota kritikussá változott. Nem engedte magát ágyba fektetni. Felpolcolt lilára dagadt lábakkal a trónszékén ülve az összegyűlt rendekkel utódjául kijelölte az ifjú Báthory Gábort fejedelemé. Aztán eltorzult lila ajkaival hörögni kezdett és Kátaira mutogatott. A rendek elértették, vagy félreértették a szituációt, mindenestre megfogták Kátait és amint a fejedelem December 29-én hajnalban kilehelte lelkét Kátainak azonnal vérét, vették. A tetemet a korpusz delictiként előtalált őrgrófi oklevéllel takarták le… aztán a várárokba lökték a kutyák martalékául. Így történt hát, hogy bár Bocskainak két koronája is volt, de valójában sohasem koronázták meg.