Gyermekkoromban, az ötvenes években, gyakran voltam kényszermunkán. Ezen ne csodálkozzanak, Olvasóim, nem olyan kényszermunkán, mint amire Önök egyből gondolnak, hanem olyanon, amire kis gondolkodás után gondolnak. Kényszer-házimunkán, valamint kényszer kerti munkán.
József Attilának, igaz, szomorúbb gyermekkora volt, mint nekem, de még az irodalomtörténet nem kutatta ki: melyikünk mennyire volt favágó, továbbá mennyire zsenge életkorban. Ő később vágta ugyan a fát "hűvös halomba" /máskor meg, saját bevallása szerint, lopta, hát az se lehetett könnyű dolog!/, - de én is vágtam! Meg fűrészeltem is.
Libát is őriztem, itt, Budapesten, egykor az ország "legnagyobb téeszfalujában", ahová ma már csak a sokmilliósan gazdag traktorosparasztok kirándulnak fel olykor, traktorostól, aratni, de nem markot szedni, hanem markot tartani. Nos, egykori libapásztorságom is kényszermunka volt, még a libák is így vélték, mert erősen gágogtak. Igaz, bogyóval dobálgattam őket őrzés közben, de ez bocsánatos vétség. Tudják Önök, hogy mennyire idegörlő az a libaőrzés?!
A szőnyegrázás is utálatos dolog, jó, az egyik végén megfogja az öcskös, de kinek kell megfogni a másik végén? A macska is különös állat, az ember ráteszi a megrázandó szőnyegre, hogy mutogassa neki a sors változásait /"egyszer fent, egyszer lent"/, a végén pedig megsértődik, nyávog, eliszkol. Mulatságként is felfoghatta volna ezt a fel-le hintapalintát, vagy akár történelmi leckeként, Ady Endre bizonyos verse után, - de nem! Az ember már gyermekkorban kénytelen rájönni, hogy a macska is csak macska, akár az ember.
Egyébként szép idők voltak azok, vörösnyakkendős úttörő koromban. Egyszer majd megírom róla az igazságot. Akkor, bizony, az igazi József Attilát tanultuk, azt, aki a Dudoló-t írta: "Senkije sincs, nem éri gyász, / akire csak egy párt vigyáz...". Igaz, utólag kiderült, hogy az ötvenes években a párt már azokra is erősen vigyázott, akikre vigyázott, és ezeket is érte olykor gyász, akikre pedig nem vigyázott... Akkor, persze, erről semmit sem tudtam, de mára érdekesen változott a vers értelme: hű, akire ma egy párt vigyáz, az azután élhet, mint Marci hevesen, ebben a jogállamban! Más kérdés, hogy az, akire nem vigyáz...
Különben ne gondolják, hogy én nem szerettem dolgozni. Igenis, szerettem, - de csak képességeimnek megfelelő munkát! Én már akkor álláskereső voltam!
Nem könnyű az ilyen álláskeresés, oly nagy képességekkel, mint az enyémek. Ám olykor mégis találtam olyat, amely megfelelt a házimunka /illetve kerti-házimunka/ fogalmának, és egyúttal zseniális tehetségemnek is. Mi volt ez a munka?
Ne találgassanak, átlagos- és félműveltségű Olvasóim, úgysem jönnek rá! Megsúgom: a locsolás.
Nem a húsvéti locsolkodásra gondolok, kis bohók, az még mulatságnak sem ér semmit, mert, ha az emberfia meghúzza az emberlánya haját, amennyiben az visít a ráöntött vödörnyi jéghideg víz miatt, akkor hozzávágják a pirostojást, még akkor is, ha az zöld. Legalábbis Pesten, fényes nappal is, nem csupán esten! Nem! A kertöntözést értem locsolás alatt. Az nekem való volt: az költészet, az vadászat, az Özönvíz, olyan, amelyik nem volt, hanem lesz, - az maga a gyönyörűség!
Már maga az öntözőcső /csúnyácska németes nevén slag/ is remek, hosszú, kígyóformájú dolog. Mi mindenre lehet a belőle sebesen kiszökkenő vizet használni!
Le lehet locsolni az öcsköst, bár ez kissé kockázatos, mert a világ forgandó, és kerülhet az öntözőcső az ő kezébe is. Ám a kutya átvizesítése, a macska vízzel való megfutamítása már veszélytelen művelet. A bokrok alatt kapirgáló feketerigót is el lehet találni a vízsugárral, igaz, nem kezd el teátrálisan dögledezni, hanem elrepül, de az is valami. A csőből kijutó sebes vízárammal tanulmányozni lehet virágok, valamint kisebb bokrok gyökerét: addig kell odavízsugarazni, amíg meg nem mutatják történelmi gyökereiket. Fák odvából ki lehet vele űzni a reakciós férgeket. Lehet vele mesterséges esőt, valamint szivárványt előállítani /utóbbihoz, persze, napsütés is kell/. Továbbá választ lehet keresni vele arra a tudományos kérdésre: volt-e a Földön valaha Özönvíz?
Utóbbi kérdésre megtaláltam a közvetett bizonyítékokkal alátámasztható választ: nem volt! Melyek ezek a közvetett bizonyítékok?
1. A Piacgazdaságban rettentő drága a víz, tehát mesterségesen létrehozott Özönvíz és Piacgazdaság összeférhetetlen, márpedig az Özönvíz idején Piacgazdaság volt, akárcsak ma.
2. A Jóisten neve arra utal, hogy jó, nem engedi meg, hogy egy libapár, vagyis mindössze kettő, úszkáljon a noés hajón, sem a kacsák és tyúkok ilyetén való redukcióját. A többi állat fulladjon vízbe? Nem! Minden bizonnyal kinézett az Ég ablakán, és odakiáltott:
- Ne noézz, édes fiam! Mit csinálsz azokkal a libákkal?! Már úszik a kert! Hagyd abba, vagy kiküldöm apád! Hát semmit sem lehet rádbízni?!
Elzártam a vízcsapot és eliszkoltam. Ártatlan öcsém túszként magammal vittem, ha megvernek, én is megverem őt, hiszen azért túsz.
A kert egyébként nem sokáig úszott. No és, ha egy darabig úszott, talán nagy valami?!
Gondoljanak arra, Olvasóim, hogy mennyi minden elúszott azóta! Az én életemben, az Önök életében, az ország életében! Meg még mennyi minden el fog! Azon is eltűnődhetnek: hová úszott el?
Ha gondolkoznak, tűnődnek, esetleg szomorúak lesznek ugyan, - de talán egyedül az én kötelességem bánkodni ezen a Nagyonkismagyarországon?!