Ha rám nézel szép szemeddel,
s fogod kezem két kezeddel,
úgy érzem, hogy van még remény,
kisüt a nap lelkem egén.

Nem kérek én földet, eget,
csillagot se hozz le nekem.
Kedves szóval, figyelemmel
elnyerheted a szívemet.

Ugyan, dehogy, mit beszélek,
hisz a szívem tiéd régen.
Cserébe csak annyit kérek,
hadd legyek én a végzeted.

Minden egyes gondolatod,
lélegzeted, és sóhajod,
velem feküdj, velem ébredj,
én jelentsem az életed.

S ha majd egyszer megöregszünk,
nagyon elfárad a testünk,
egymás kezét fogva, csendben
távozzunk a végtelenbe.

Ennyi lenne, mit kívánok,
ettől lennék nagyon boldog,
röviden csak ennyit kérek,
két szót csak, semmit és mindent.