1.

Miközben a terroristák által vezetett repülőgép Bin Ládennel, Tónival és társaival a fedélzetén rakétaként száguldott Afganisztán felé, Tóni suttyomban elővette a midig magával hordott ingakoloncát és lába között meglóbálva kapcsolatba lépett a Mindenhatóval.
– Mindenható Atyám, te vagy az? – kérdezte suttogva.
– Igen, én vagyok, mondjad, mi a kérés?
– Atyám, nagy bajban vagyok. Ha fél órán belül ki nem szabadítasz, akkor a terroristák foglyaként örökre eltűnök Afganisztán vad hegyei között.
– Csak ennyi? – kérdezte az Úr.
– Hát nem elég ez Atyám?
– Kérésed parancs – válaszolta az Úr és a repülőgép éppen Magyarország felett haladva, egy bukfenccel a föld felé véve útját, porfelhőt kavarva a Mucsi tanyán landolt.
Mariska néni éppen a tehén tőgyit rángatva, annak fejésével volt elfoglalva, míg az öreg a budin trónolt. A gép gurult egy darabig és megállt a tyúkól előtt. Mariska néni akkorát rántott a tehén csöcsin, hogy az fejősszékestől, vedrestől felrúgta őt az eperfa tetejére. Ott sipítozott kétségbeesetten, mire Józsi bácsi letolt gatyával kirohant a budiból és hányni kezdte magára a kereszteket.
– Szűzmáriauramisten … mi van itt? Kitört a háború, vagy itt vannak az Ufók? – nem sok ideje maradt a csodálkozásra, mert a gép ajtajában megjelent Tóni, mögötte Csócsa, Kottafejű, Lófej, Primőr és Irma. Hátulról két terrorista taszigálta őket maga előtt. Kisvártatva kilépett egy térdig érő szakállas, torzonborz, turbános, kaftános figura, majd őt követte egy talpig fekete csadorba bújtatott lény,
Akiről később aztán kiderült, hogy nem más, mint Irma rejtőzött a maskara mögött. Ugyanis a muzulmánok vallása tiltja a fehércselédek arcának, de még a lába körmének láttatását is.
Józsi bácsi, magához térve, a tyúklétrát az eperfához támasztva, lecsalogatta élete párját a fa tetejéről. Majd a váratlan vendégek elé sietett.
– Hát kendteket mi szél fújta errefelé? – szegezte neki a kérdést Tóninak, de a két gépfegyveres terrorista megmarkolva nyakán a bőrt, mint egy macskát a levegőbe emelte és megrázta, mint krisztus a vargát. Vartyogott valami érthetetlen nyelven és az égre mutogatott. Tóni mentette meg a helyzetet. Míg a terroristák Józsi bácsi nyaggatásával voltak elfoglalva, átugrott a tyúkól ajtaján és a tyúkól hátulján szalmával eltakart Dimenzió kapufélfa között állt meg. Pillanatok alatt láthatatlanná vált. Azonnal kapcsolatba lépett a Mindenhatóval.
– Mindenható Atyám, mi legyen?
– Fiam, Magyarország megfogta az isten lábát! Kezetekbe került az egész világon hajszolt első számú közellenség: Bin Láden. Nektek adom ajándékba ezt az aranytojást tojó tyúkot. Használjátok fel a belőle kiaknázható lehetőségeket Magyarország és a világ javára.
– Mi a teendőm Atyám?
– Minden este hat órakor beállsz a dimenzió kapuba és felvesszük a kapcsolatot. Megadom a napi instrukciót.
– Mi lesz a terroristákkal, hogyan rejtsük el őket?
– Igazad van, erre nem gondoltam: a két terroristát és a repülőgépet az istállóban helyezzük el. Mágikus kört húzok az istálló köré, nem tudnak belőle kijönni. Mariska néni és Józsi bácsi látja el őket élelemmel. Amennyiben az elhárítás felfedné a tartózkodási helyüket, akkor átviszitek a tyúkólba és a dimenzió kapuban lévő odúba, zárjátok őket. Aztán, amikor elmennek a szaglászók, akkor visszaterelitek őket az istállóba.
Minden úgy történt, ahogy a Mindenható rendezte. A négy címbora és Irma a Pincesoron felgyalogolt az Egyujjasba, mintha csak éppen tegnap mentek volna haza. Pedig már több hónapja is, hogy nem szívták magukba a penetráns kocsmabűzt árasztó hazai levegőt. Tóni egyenesen panelkuckójába sietett, hogy magához ölelhesse hűséges feleségét, aki paprikás-krumplival várta a hosszú útról hazatérő hitvesét. A vacsorához megivott egy pohárka lófingatót, egy liternyi Csigert, majd nekiállt megekecselni az asszonyt. Miután végzett vele, lefordulván róla, hanyatt vágta magát a gödrös díványon, és egetverő horkolással adta a világ tudtára: mindenütt jó, de legjobb otthon!

2.
Amerika lázban égett. A terroristáktól való rettegés magas fokra hágott. Minden idegenben egy-egy kis Bin Ládent véltek látni. A láthatatlan ellenség, ez az ötödik hadoszlop, csaknem térdre kényszeríttette Amerikát. Az FBI és a CIA minden erőt bevetett a terroristák felkutatására. Egyelőre azt sem tudták, hogy hányan lógtak be az országba a nagy kavarodásban, és hogy Bin Láden hol tartózkodik. Már évek óta tűvé tették érte egész Afganisztánt, Pakisztánt, de úgy elpárolgott, mint a kámfor.
Pár nappal az eset után a rádiófigyelők rejtélyes üzenetváltásra figyeltek fel az éterben. Közép-Európa térségéből Amerikába szóló arab-nyelvű utasítások röpködtek. Rögtön lefordították a lehallgatott üzeneteket és kiderült, hogy személyesen Bin Láden utasításait csípték el. Felszólította terroristáit, hogy amennyiben Amerika nem szűnteti meg az ellene folyó hecckampányt, akkor az X napon robbantsák fel a Fehér-házat és a Pentagont, valamint hogy Anglia sem maradjon ki, ráadásul még a Big Bent is repítsék levegőbe.
Most már nem volt mese. Nemzetközi összefogást sürgettek és az összes kémműholdat ráállították a feltételezett rádióadóra.
Meg is lett az eredménye: kiderült, hogy Magyarországról sugároz az adó, de pontosan nem lehet bemérni, mert a magyarok elszabotálták a Zengőre telepítendő lokátor állomást. Így Magyarország nagy része kicsúszott a NATO ellenőrzése alól.
Hamarosan összehívták a NATO vezérkarát, és elrendelték egy különleges osztag Magyarországra küldését, nyomozzák ki, hol rejtőznek a titkos rádióadót üzemeltető terroristák.
Mint azt már tudjuk, Tóni a Mindenhatóval történt megállapodás értelmében naponta lement a Mucsi tanyára, hogy este hatkor felvegye az összeköttetést az Úrral. Egyben megérdeklődte Józsi bácsiéktól, hogy minden rendben van-e a terroristák körül.
– Agyonazisten Józsi bátyám! – köszönt rá az esti szürkületben a tanyagazdára. – Mi újság van erre felé?
– Háát, mi legyen Tónikám? – kérdezett vissza sunyin az öreg és fejével az istálló felé biccentett.
– Hogy viselkednek a madárkáink? – kérdezte Tóni.
– Nincsen azokkal semmi baj. Mariska beviszi nekik az ételt, én felhúzok egy-két veder vizet a kútból, azt beleöntöm nekik a kővályúba, hogy mosakodjanak, tisztálkodjanak ugye. A budi ajtó nyitva áll előttük, elvégezhetik a szükségüket.
– Mit csinálnak egész nap? – kérdezte Tóni.
– Háát, elvannak, mint a befőtt. Beülnek a repülőbe, azt ott pöszmötölnek. Ki se jönnek csak enni, meg a szükségükre…
– Senki idegeneket nem látott errefelé ólálkodni?
– Nem, az feltűnt volna, meg aztán Pemete, a félszemű korcs, házőrző is jelezte vóna, ha valaki közelítene. A múltkor is leszedte a postást a kerékpárról, pedig már ismerhetné…
– Jól van! Őrizze őket, aztán majd, meglátjuk! – adta ki az ukázt Tóni, és belépett a tyúkólba jelentéstételre.
– Te vagy az mindenható Atyám?
– Én, személyesen.
– Van valami híred?
– Meleg a pite, Tóni! Felbolydult a világ. Hamarosan Magyarországra szegeződik minden tekintet. Döntő pozícióba kerül az ország. De többet nem árulok el: mindent a maga idejében
– Van valami parancsod a számomra?
– Helyezd magad készenléti állapotba! Jelzem, ha aktiválni kell, megadat!
Az USA és a NATO titkosszolgálata és katonai elhárítása egyre szorosabbra fogta az együttműködés gyeplőjét, és ügynökök antiterrorista kommandók seregét küldte Magyarországra. Mindennek a legnagyobb titokban kellett történnie, nehogy a terroristák szagot fogjanak. Így a magyar kormányt sem tájékoztatták az akcióról.
Hirtelen megteltek az eddig üresen kongó budapesti szállodák amerikai, angol és nyugati turistáknak álcázott titkos ügynökökkel.
A konspiráció annyira tökéletes volt, hogy hatalmasra nőtt az idegenforgalmi bevétel és mindezt az ország iránti hírtelen érdeklődésnek fogták fel. Az fel sem tűnt az okosoknak, hogy se egy nagyobb beruházás, se jelentősebb tőkebefektetés nem történt, ami kizökkentette volna az állam kerekét a kátyúból. A honatyák csak simfelték egymást a parlamentben, és folyt a kiszorítósdi, miközben halványlila gőzük sem volt róla, hogy lőporos hordón ülnek. A kanóc egyik végét Bin Laden, a másikat maga Bush elnök tartotta markában.
Amerika elhatározta, hogy mivel Bin Láden nyomát bottal üthetik Afganisztánban, kivonul a számára érdektelenné váló térségből és minden erejét Magyarországra, összpontosítja. Sereggel bevonulni ciki lett volna egy szövetséges államba, így hát maradt a titkos ügynökökkel való operálás.
Egyik nap három vándorköszörűsnek álcázott amerikai titkos ügynök jelent meg a Mucsi tanya körül. Mariska néni beinvitálta őket és beküldte Józsi bácsit a nyári-konyhába, szedné össze a késeket, ollókat, életlen szerszámokat. Míg az öreg a konyhába matatott, Mariska néni meg a fejéssel volt elfoglalva, addig az ügynökök körbeszimatoltak, és beólálkodtak az istállóba. Szemük-szájuk elállt a látványtól: szembe találták magukat Bin Ládennel és csapatával. Azonban sok csodálkozásra nem maradt idejük: a csapda bezárult és többé nem tudták elhagyni az istállót. Igencsak csodálkozott a rozsdás késekkel kezében a konyhából kilépő Józsi bácsi, az üres köszörűs állvány láttán.
– Hé, Marisom, ezek meg hová lettek?
– Tudom én? – kérdezett vissza Mariska néni és nekilátott a tehénnek. Úgy húzogatta a tejjel teli tőgyeket, mintha az ég-világon más dolga sem lenne ezen a világon. Józsi bácsi pedig, mit volt mit tenni, ha már idehozták ezt a köszörűkövet, hát nekiállt megköszörülni a késeket. „Magad uram, ha szolgád nincs!” dünnyögte magában.
Aztán sorra tűntek fel a vándorszabók, lepedőárusok, drótostótnak és vándorfazekasnak álcázott emberek. Mind-mind eltünedezett az istállóban. Nem sokáig kellett várni a fordulatra.
Napokkal később az Aldzsaira televízió videofelvételeket mutatott be a Mucsi tanya istállójában rabszolgaként csicskáztatott titkos-ügynökökről. Bin Laden kivégzésükkel fenyegette Amerikát, ha nem hagynak fel az utána való szaglászással. Most már aztán kezdett melegebbre fordulni a helyzet. Egyik éjjel tizenhat helikopter ereszkedett le a rétre és egy egész század kommandós rohanta meg a Mucsi tanyát. A gránátvetők, páncéltörő lövegek lövedékei visszapattantak az istálló köré vont bűvös körről és egyenként felrobbantották a szállítójárműveket. Nem volt visszaút. A deszantosok berontottak a roggyant istálló-ajtón át az istállóba, és soha többé nem látta őket senki. A szétlőtt helikopterek ott gubbasztottak a réten.
Este jön Tóni, és a szemét dörgöli.
– Hát, itt meg mi történt Józsi bátyám?
– Tudja a rosseb. Ide ette a fene őket az éjjel, aztán nagy durrogatás, égszakadás-földindulás, ordibálás és utána néma csend. Úgy elnyelte őket az istálló, mint gödény a vizet.
Tóni kérdi az Urat.
– Mennyei Atyám, mi történt?
– Csak megleckéztettük a szerveket. Beleestek a csapdába, mint légy a mézes-köcsögbe.
– Mi a teendő? – kérdezte Tóni felajzva.
– A dolgunk: várni. Fog még Amerika könyörögni, hogy adjuk ki neki Bin Ládent. És fog Bin Laden fűt-fát ígérni csakhogy ne adjuk ki. Na, erre várok fiam. A vetésünk hamar beérik, meglásd.
– És addig?
– Légy türelemmel és várj!
– Ezt már ismerem uram a szocializmusból.„Buggy gatóv segda gatóv!” Légy készen, mindig készen! Jól belénk verték hajdanán.
– Türelem rózsát, azazhogy dollárt terem, fiam… – szólt az Úr és megszakadt az összeköttetés.
Most már az egész világ a türelmetlenség lázában égett. Senki sem tudta elképzelni, hol van titokzatos istállóban elrejtett repülőgép, benne a terroristákkal. Aki pedig tudta, az a világbotrányt elkerülendő, mélyen hallgatott.
Egyszer majdnem lehullott a fátyol a rejtélyről. Falukutatók járták a környéket és az Ismerd meg Hazádat mozgalom keretében, a még meglévő tanyavilág rejtelmeit próbálták feltérképezni. Így jutottak el a Mucsi tanyára is a pesti falukutató urak. Csak Mariska néni volt otthon, Józsi bácsi a kukoricaföldön kapált. Amikor beléptek a tanyára Mariska néni éppen a Riskát fejte.
– Hát kendek meg mi járatban? – kérdezte, csak úgy a válla mögött odavetve a szavakat a jövevények felé. Ők elhadarták mondandójukat. Kattogtatták a gépeiket, és egyikük kinyitotta a rozoga istállóajtót és kamerára vette a bent látottakat. Mire Mariska néni befejezte a fejést, szépen becsukták az istálló-ajtót és elindultak Józsi bácsit meginterjúvolni a mezőre.
– Józsi bátyám, nem is tudtuk, hogy maga meg repülőgépet tárol az istállójában.
– Ja! Arra a roggyant, öreg gépre gondol, ott benn… még a németek hagyták itt negyvenötbe. Régi futárgép volt. Csibekeltetőnek használom – lódította az öreg, kifogva a kíváncsiság szelét a riporterek vitorláiból.
Ebből lett a kalamajka. Hazatérve előhívták a filmeket, s lejátszották a videofelvételt. Nem akartak hinni a szemüknek: a négyperces filmrészletben Bin Laden és bandája nézett a kamerával farkasszemet.
Azonnal bekopogtattak az egyik kereskedelmi TV csatornához, és több millió forintért eladták a közvetítési jogot. És este már a TV szétkürtölte a szenzációt.
Azonnal értesítették az ENSZ-et, a Biztonsági Tanácsot, a NATOT-t és minden fórumot, fórumot, hogy egységes stratégiát dolgozzanak ki a világ csótányának kézre-kerítésére.
Most már nem lehetett tovább titkolózni, ki kellett teríteni a kártyákat.

3.

Az Egyujjasban, rendes medrében folyik az élet. Az Amerikát járt csapat újra beilleszkedett a társaságba és visszazökkenve a régi kerékvágásba, heves szócsatákat vívnak a másik asztaltársasággal. A négyesnél Csócsa, Kottafejű, Primőr, Lófej és Tóni emészti a zúzapörköltet. A másik asztalnál a Tanár úr vezetésével az intellektuelek, nyugdíjas teremőrök, pedellusok, egy leszázalékolt statisztikus tartja a napi szeánszát.
– Gyerekek, figyeljétek meg ebből a nagy összeborulásból még baj lehat.
– Mire gondolsz tanár úr? – kérdezi Keszegi a nyugdíjas teremőr.
– Hát, csak arra, hogy ennek a nagy magyarkodásnak nem lesz jó vége. Tudjátok, milyen irigységet vált ki a tótok, muszkák, románok, meg csetnikek között, hogy a magyarnak kettős állampolgárságot adnak. Hogy aszondja: itt is vagyok, meg ott is vagyok… gondol egyet, ha besokall és eltűnik az óhazában, beolvad a magyarságba.
– Meg aztán, mibe kerül ez majd nekünk? Tanítatni a csángókat, ruszinokat! Egyből megszaporodunk, mint a köles. Pillanatok alatt húszmillióra duzzad a magyarok száma… azt ez zsebkendőnyi terület kicsi lesz ennyi embernek…
– Gondoljatok a föld eltartó képességére! – veti közbe a jobb ötösből a feszülten figyelő Szakáll Lajos – Nem is tudjátok mennyi új kórházat, SZTK-t kell építeni ennek a sok beteg embernek, akik elözönlenek bennünket.
Na, ezt már nem lehetett csak úgy szó nélkül hallgatni, és Primőr is közbeszólt a négyes asztaltól.
– Irmuska drága, bülbülmadaram! Öt lófingatót meg öt Csiger rendel – adta ki az ukázt Irmának, majd a Tanár úr felé fordulva így folytatta a diskurzust – Tanár úr ezek elveszik a munkát előlünk! Ez lesz itt a baj, már a Horn Gyula ia megmondta, hogy huszonhárommillió román fogja elözönleni a gyárainkat. Ki győzi ezeket munkával?
– Most mit vagytok úgy oda! Nem hallottatok az athéni demokráciáról? Akik athéni állampolgárok voltak, érdemeik elismeréséül állandó jövedelmet húztak az államtól…
– És ki dolgozott?
– Hát, éppen ez az, a bevándorolt, behurcolt rabszolgák…
– Aha, értem már – vetette közbe Primőr – az újrahonosított magyarok amolyan olyan vérfrissítésül, bérrabszolgaként eltartanak majd bennünket.
– Igaza van, hogy szorult ebbe ennyi ész? – emelte poharát koccintásra Csócsa , és fuldokolva nyelte a nedűt. A végén nagy összeborulás következett, és összetolva az asztalokat megállapodtak abban, hogy valahonnan pénzt kell szerezni az ország lyukas zsebét betömi, mert még a pénzcsináláshoz is pénz kell.
– Hát, avval a rusnya Bin Ládennel mi lett, he? Erről meséljetek mán ti amerikások! – kérlelte őket Leidekker.
– Hogy is volt az amikor fehér lovon bevonultatok Amerikába? Usánkában, meg medveszőr kacagányban? – hahotázott a Szakáll Lajos az ötösből.
– Ide figyelj Lajos, ha azt akarod, hogy kinyissuk a meseládát, akkor toljad ide a képedet, azaz az asztalodat, rendelj egy kört, és majd meglátjuk! Én sem loptam a hangomat – okította Lajost Tóni és máris jelezte Irmának, hogy az ötösnél rendelni kívánnak.
Aztán lassan összetolták az összes asztalt, és szájtátva hallgatták a magyarok bevonulását Amerikába.
– Aztán, he, csak úgy fehér lovon, kacagányban, bundasapkában? – ugratta Tónit Répa Maris a szocik nőtagozatának szószólója. – Ez eszméletlen! Tudtok ti egyáltalán lovagolni?
– Tud a rosseb – védte a mundér becsületét Csócsa – az igaz, hogy nem termettünk éppen lóra, de felkötöztek bennünket, hogy le ne essünk, azt így… na, nem szégyen az, ha gyerekkorában nem kergették az embert az asztal körül, ha nem akart lovagolni, tanulni.
– Úgy éltünk ott a hajón gyerekek, mint Marci a Hevesen – tódította Primőr. – Mi csak heverésztünk nyugágyainkon, a fedélzeten, japán kurvák hajtották rólunk legyezővel a legyeket, néger mazsolettek élveztettek el bennünket. Emlékszem az egyik úgy megmarkolta a herezacskómat, hogy majdnem elzápultak a tökeim… hö-hö-hö.
– És tényleg nem vettétek észre, hogy mire megy ki a játék, hogy csak eszközök voltatok a terroristák kezében? Ekkora balekok csak a magyarok lehetnek. Minket aztán minden szarba be lehet mártani, csak aztán legyen, aki lemossa rólunk! – kontrázott Lófej.
– Gyerekek, mi elhittük az államnak, hogy hazafias cselekedetet hajtunk végre: ellátjuk Amerikát vízmotoros autókkal, beindítjuk a dűznigyártást és cserébe az amik visszaadják a negyvenötben elrabolt aranyvonatot. Mind a hatvan vagont ékszerekkel, aranypénzzel, festményekkel együtt. Erre mit kapunk? Azt, amit Bugi a tapasztásért: lófaszt a seggünkbe! Még örüljünk, hogy ennyivel megúsztuk: hazatoloncoltak bennünket, azt ráfogták Magyarországra, hogy aláaknázta a kapitalizmust…
– He, figyeljetek mán: nézzétek, mi megy a TV-be? Nem a Mucsi tanyát mutatják? Mintha a Mariska néni fejné a Riskát, nyitva az istálló ajtó.
– Hű azannyát, azannya szenít: mekkora repülőgép van benne. És ott az a nagyszakállú, egyenesen a Bin Ladent formázza!
– Tényleg, mi ez, már vége is van? – kérdezik innen i onnan is a beállt néma csendben.
– Még a végén kiderül gyerekek, hogyan kerültetek ti haza olyan egy kettőre! – törte meg a beállott bénító csendet Keszegi, a sánta suszter. Minden szem Tóniékra meredt. Lófej a helyzet magaslatára emelkedve, felállt, körbehordozta tekintetét a döbbent arcokon, és így mennydörgött: – Munkásököl vasököl, oda súlyt, ahova köll!
– Te Tóni, te jóba vagy a Józsi bácsiékkal, sűrűn megfordulsz náluk, tényleg nem tűnt fel neked semmi? – faggatták innen is, onnan is.
– Nem, nincs ott semmi különös az istállóban, nekem elhihetitek – magyarázkodott Tóni, majd így folytatta – Az egyszem árva Riskán kívül semmi sincs ott, na, ne tanálgassatok mán, mert még baj lehet belőle!
– De tényleg, he mintha a Mucsi tanyát láttuk volna – erősítette meg a többieket a Tanár úr az elsötétült képernyőre meredve. Aztán megjelent egy nagybetűs felirat: műszaki hiba, és megszűnt az adás.
Nem sokáig maradt idejük a csodálkozásra, mert elsötétült a bejárat ajtónyílása, és két marcona biztonsági ember rontott be. Felkapták Tónit, mint a pelyhet és már vitték is. Bedobták a nagy fekete, lefüggönyözött ajtajú kocsiba és rakéta sebességgel robogtak vele Pestre. Meg sem álltak az országházig. Egyenesen a miniszterelnök dolgozószobájába vitték.