Üres vagyok, érzelmektől fűtve,
hallgatok csak, mint kialudt tűz füstje;
amely ki nem alvó, sosem szunnyadó,
lankadatlanul szikrázó kazánként
zihál.
Ez vagyok: egy szívtől fűtött kazán
meggyújtott egy eltévedt, kósza láng,
élek, égek, vágyaktól övezve-
ó, milyen gyönyörű lány!
Gyémánt-fénye elvakít engem,
ösztönből tudom, hová kell mennem:
hol vár reám, nem csak éjszakán,
vár, ahogy én várom őt:
nagyon!
Olthatatlan tűzzel égünk,
együtt éljük teljességünk,
szerelmünk görögtűz,
szívünk egymáshoz űz.
Beragyog a gyémánt-fénye:
kíváncsian nézek a szemébe.
Lángol a tűz
és mi olvadunk.

2006. február 20-28.