egy kicsiny lant
súlya oly hatalmas
néma már a dal
vér fakadt
egy ősi kard
kifent éle alatt...

szerelem tüze
gyűlölet heve
megbomlott elme
mély érzések
fájó emlékek
hamis remények
mind egyek lettek
de egésznek
most nyoma sincsen...

a test megremeg
a lélek megrebben
idő nincsen
egy dal végére...

a dal megszakad
ahogy a szó fennakad
egy mozdulat
hogy a kicsiny lant
az éveket összefogja
egy szétszakadt
szomorú hangban...

emlékképek
még mindig kísértenek
s a jövőben
majd néma csendben
reménytelenségben
előlebegnek...

a szó elárul
végtelen válaszút
minden megfakul...

őrület mezsgyéje
mindig fenyeget
de a kézben
kicsiny lant pihen
felveszi a versenyt
a haló reménnyel
de győzelmet
sosem ér el...

elvesztek a válaszok
önmagába forog
a lelki nyomor...

egy borús csillag
de nincsen párja
tág vadonban
a magány is tompa...

cél s ok elveszett
lebegésben
semmiben
foszlányok mellett
pamacsok felett
a dicső égben
az istenek
sem maradtak fent
elmentek...

világosság
minden sarokban más
ezer fényes láng
pedig a világ
ősi máglyából állt...

ki egyszer megholt
a vér szertehullott
mi egy volt
foszlány most
eggyé lenni nem fog...

egy élet hossza
bezengte a kicsiny lant
szakadozott dal
összevissza
a húr elpattan
a visszhang elhal
nem hangzik fel újra
pedig senki sem hallotta...

2006. február 2.