3.
A kabinetfőnök átadta Tóninak az Uniós csatlakozási követelmények listáját. Benne volt három autósztráda, két új vasútvonal, harminc szennyvíztisztító-telep, valamint a Tiszai Természetvédelmi beltenger, ősláp készre jelentése. Erre voltak kíváncsiak a szemlészek. Ha ezek elkészültek, akkor jóváhagyják az eddig elköltött egymilliárd Euró felhasználását és további négymilliárdos keretösszeg megnyitását, engedélyezik.
Tóni, hóna alá csapva a követelménylistát, beülve roggyant Trabantjába, hazautazott szeretett városába, az acélipar fellegvárába, büszke Sztálinvárosba, azaz ahogyan újabban nevezik: Dunaújvárosba.
Másnap azonnal hozzákezdett a szervezéshez. Maga mellé vette Primőrt táskahordozónak. Ez igen felelős beosztásnak számított, ugyanis a táskába helyezte el kristály-jogarát, varázsingáját és erőrúdját. Ezek mind az égi csatornára való ráhangolódás, a legfelsőbb hatalommal, magával a Mindenható Atyával való összeköttetés eszközei voltak. Ezen kívül Lófejet alkalmazta testőrként és személyi szolgálattevőként. Feladata a kiürült poharak újratöltése, a kvártélyozás megszervezése és személyes testőrzése voltak. Csócsát pedig felfogadta sofőrnek százéves Trabantjának vezetésére. Mégsem vezetheti maga az autóját egy ekkora beosztásban lévő ember.
Három nap és három éjjel tanácskozta meg a legmegfelelőbb kapcsolatával stratégiáját. Megkapta a kódjeleket, hogy mikor mit kell alkalmazni a különböző trükkök előhívására.
Stratégiáját néhai Patyomkin hercegtől lopta. Patyomkin, mint Katalin cárnő szeretője kapta a feladatot a cárnőtől a nála időző nyugati országok császárainak és udvartartásának elkápráztatására. Egy csodálatos volgai hajóutat szervezett nekik. Kibérelt és átalakított egy kiszuperált szénszállító hajót. A moszkvai Taganka színház díszletmestere által megtervezett díszletekkel úszó palotává alakította a rozoga bárkát. Aztán, hogy elfedje a parton látható iszonyú nyomort, a két part mentén tíz kilométeres mélységben kitelepítette a lakosságot. És a díszletmester vezetésével egy úgynevezett díszletfalut, építettet furnérból, s kartonból. Felfogadta a Taganka színház társulatát és beöltöztette őket díszmuzsikoknak. Az volt a dolguk, hogy amíg éjjel aludtak a vendégek, elvigyék a műfalut díszparasztostul a következő kikötőig. Ez az ötlet bevált.
A nyugati hatalmasságok elájultak az orosz föld szépségétől, az egyforma falvaktól, a vidám csinos falusiaktól, a jóléttől és bőségtől.
Na, ezt ültette át magyarra Tóni. Ő egyelőre senkit sem kívánt kitelepíteni, hanem a Mindenhatótól kikölcsönözte a délibábot egy időre.
Amint megérkeztek a szemlészek, rögtön elindultak a 8-as, 12-es, majd a 20-as sztrádákat szemlézni. A dolog a következőképpen nézett ki.
A légpárnás meseautókba bepakolt szemlészekkel elérkeztek az Osztyapenkóig. Innen indult a nyolcas. Tóni átvette szárnysegédjétől, Primőrtől a varázstáskát és ingájával megteremtette az égi összeköttetést. Aztán a varázspálcával lehívta a délibábot, és elindultak a kátyúkkal, gödrökkel teli M7-en. A légpárnás autók zökkenőmentesen siklottak a gidres-gödrös út felett, s a szemlészek előtt egy nyolcsávos, szupermodern út délibábja láttatott. A virtuális út szélén halászcsárdák, bő-gatyába öltöztetett csikós-gulyás parasztok lóháton nyargalászva, ökörsütő lakodalmas népek, falusi vidámvásárok, heverésző meztelen libapásztor lánykák láttattak.
A szemlészeknek leesett az álla ennyi szépség láttán. Amikor azonban ki akartak szállni, egy kissé elvegyülni a pórnép közé, azt Tóni mindig megakadályozta. Kiszállni csak az előre felkészített vendégfogadókban lehetett. Így járták körbe a patyomkin sztrádákon a fél országot.
Ugyanezt játszották el a vasúttal is. A szétrohadt talpfájú, girbe-gurba síneken kanyargó Interszitiket égi segítséggel robogó mágnes-vasúttá varázsolta a mester. Pillanatokon belül körbeszáguldozták az országot.
Esténként a legszebb örömlányokkal és csippendél fiúkkal berendezett fővárosi szállodákban kábították a szemlészeket.
Meg is lett mindennek az eredménye. A szemleutat befejezve hatalmas nemzetközi fogadáson számoltak be a szemleút eredményeiről a szemlészek. Jelen volt mindenki, aki számít. A CNN, a BBC és még számos külföldi, s hazai televízió sztárriporterei közvetítették a jeles eseményt. Magyarország újabb lépcsőfokra hágott az Európa küszöbét ostromló tülekedésben. A nap hőse a főminiszter mellett a csoda megalkotója Zarvahustra Züriel csatlakozási miniszter volt. A sok frakkos, zsakettes úriember, ruhakölteményekben pompázó dívák és dámák között kirít kopottas, kitérdelt, kockás nadrágjában, pepita zakójában és esetlenül megcsomózott régimódi, divatjamúlt pálmafa alatt álló meztelen nővel dekorált nyakkendőjével. A múlt évezred jampiaira emlékeztetett inkább, mit egy ilyen fontos személyiségre. Hiába tukmálták rá a legfinomabb frakkokat, alpakka és velúr öltönyöket, ő ragaszkodott extravagánsnak ható Chaplini öltözékéhez. Valóban a csetlő-boltló kisembert formázta inkább, mint a világmegváltó dandyt. Itt is minden riporter őt faggatta, minden kamera őt pásztázta. Az est fénypontja az eredményhirdetés volt. Maga az Únio elnöke lépett a mikrofonhoz, és így szólt.
– Hölgyeim és Uraim! Világcsodának lehetnek tanúi, és egyben résztvevői is amikor értékeljük a csatlakozási versenyfutás utolsó előtti szakaszát. A kis Magyarország jól használta fel az Uniótól kapott Phare milliárdot. Kifogástalan minőségű, osztályon felüli autósztrádáit ezennel Euró-kompatibilisnek minősítjük, és ma éjféltől átvágjuk a határzárakat. A legjobb minőségű úton lehet ezentúl száguldozni Madridtól Bukarestig, Londontól Szarajevóig oda és vissza!
Csak magas fokon tudunk beszélni villámsebességű vasúti pályájukról, vonataikról és percnyi pontos menetrendjükről. Hiába akarta a kommunista gonosz birodalma eldeformálni, ledarálni ezt a kis nemzetet, most megmutatta, hogy ki a magyar a gáton!
Minősítésünk: kiváló. És mindez kinek köszönhető? Ennek a kis szürke eminenciásnak, a háttérben a szálakat mozgató emberkének, akivel most kezet fogva, összekapcsolom Magyarországot Európával! – fejezte be a szónoklatot, és kezet rázott Züriellel
Tomboló éljenzés hangzott fel mindenünnen. Zürielt a levegőbe dobálva éltették végkimerülésig.
Mikor csitult az éljenzés, az Unió Phare ügyekért felelős miniszter kért szót.
– Tisztelt Vendégeink! Ezzel még koránt sincs vége a munkának. Elkezdődött egy folyamat, amit hamarosan be kell fejeznünk. Az Unió négymilliárd Eurót szavazott meg Magyarországnak a mezőgazdaság kompatibilissé tételére, az ökoszisztematatizálásra és a nemzeti parkok kiépítésére. Éppen ezért befejezem a szónoklatomat. Mit is kívánhatnék egyebet Zarvahustra uramnak, mint munkát, verítéket és dicsőséget. Munkára fel! – kiáltotta és Züriel kezébe, nyomta a bőrkötésű tervezetet.
Züriel alias Zingerminger Antal nyakát behúzva, mint egy megszeppent kisgyerek ott állt a pódiumon és már azon morfondírozott, hogyan lehetne innen eltűnni, de minél hamarabb. A főminiszter észrevette, miben sántikál és záróbeszédet mondva megragadta Tóni grabancát, s maga mellett tartva kettejük nevében ígéretet tett a feladott lecke mielőbbi megoldására.
Aztán sorra kitűzdelték kitüntetéseiket a nagykövetek Tonca kockászakójára. Megkapta a máltai keresztet, a francia becsületrend arany fokozatát, az Amerikai szabadság érdemrendet, a Mária Terézia valagrendet az összes szarcsimbókokkal. Végül úgy nézett ki, mint egy feldíszített karácsonyfa. És ezzel véget is ért a protokoll hivatalos része.
Az országház márványtermébe vonult a társaság, ahol már a vak zenészekből álló tambura zenekar hangolt. Ki-ki a hidegtálakhoz, italos gondolákhoz zarándokolt, majd az egyre tüzesebb zene bekúszott a nők szoknyája alá és táncra perdítette lábacskáikat. Elkapva egy-egy facér férfipartnert vadul ropni kezdték az echte magyar csárdást, Tónit pedig húzták-vonták, hogy csak úgy röpködtek a kabátján fityegő kitüntetések.
Hajnalra ért véget a dáridó. A vendégek eltávoztak, a miniszterelnök mától fogva főminiszter pedig magával cipelve ovális dolgozószobájába Toncát a tervezet tanulmányozásába kezdtek.

4.

A főminiszter kiteregette a papírokat és egyenként a kezébe véve őket, tanulmányozásukba mélyedt. Tonca csak forgatta, forgatta, állítgatta a lapokat, de nem tudott az íráson elmenni. A miniszter pedig csak mondta, sorolta a tennivalókat.
– Hát, innen a papírokból.
– Egy szót sem értek belőle – vakarta a feje búbját Tóni, – nem héberül van ez, vagy valami kotyvalék nyelven.
– Angolul komám!
– Az annyát, s te érted?
– Hogy értem-e, nem hiába tanultam Oxfordban! Perfekt vagyok, kérlek, perfekt. – kérkedett a miniszterelnök. – Csak azt nem értem, hogy mit is akarnak ezek tőlünk. Hogy azt mondja egyharmadával csökkenteni a mezőgazdasági termőterületeket, felére az állatállományt. Megszűntetni a libatömést, befejezni a májexportot! Hű az anyját! Ebből zavargás lesz!
– Hát komám a pénzükért megtehetik – kotyogta bele Tonca, s a kivörösödött képű főmufti képébe bámult. Az meg csak ült a papírok között és a kockás zsebkendőjével törölgette gyöngyöző homlokát.
– Mondasz valamit, kérlek, mert az ellentételezést is kilátásba helyezik. Aki parlagon hagyja a földjeinek egyharmadát vagy az egészet, az állami dotációként annyi pénzt kap, mintha a legjobb termést takarította volna be.
– Az anyjukat! Ezek azért fizetnek, hogy ne termeljünk?
– Bizony barátom: ez a stratégia. Így kerülik el az árudömpinget. Hát nem hallottál még a holland vajhegyekről?
– Miről? – guvadt ki Tonca szeme – hegyekről Hollandiában? Lapos az, mint az asztal! Még hogy hegyek! – méltatlankodott.
– Nem olyanok te, hanem a tehénállomány túltengése miatt hegyekben áll a vaj náluk. Tengerbe öntik hektószám a tejet, hogy tartani tudják az árakat. Máshol meg búzával tüzelnek, nehogy búzaár robbanás legyen!
– Megkezdtük mi is! A Karsai már az országház lőtt égeti a búzát. Mi sem maradhatunk le, nem adhatjuk alább az imperialistáknál! – tromfolt rá Tóni. A főminiszter elmosolyodott, ilyetén fogékonyság láttán és így folytatta.
– Kedves jótevőnk, azon kellene inkább elgondolkoznunk, hogy először is hűséges párttagjaink, szekértolóink, seggnyalóink között hogyan osszuk el ezt a potom négymilliárd Eurót. Na ezt én a kabinetemmel kidolgoztatom Addig is betesszük a pénzt a Bukta bankba. Innen majd szépen átutaljuk a Comondor szigeti adóparadicsomban lévő kirendeltségemre. Veszünk ott egy birtokot, felépítjük a pártüdülőt, golfpályát kuplerájjal, szaunával meg kacsalábon forgó villákkal. Na, szóval meglesz a pénznek a helye!
– Jó, ez eddig rendben – vetette közbe Tonca, de miből csináljuk meg a struktúraváltást?
– Hogy miből is? Hát, miért vagy te itt Tónikám? – nézett rá a főminiszter és átölelve a szabadkozó holdfény-kapitányt, megpaskolta whiskytől kipirosodott orcáját. – Bízom benne, hogy megoldod ezt is.
– na nem, ezt már nem! Hogy kivegyem a munkát a nép kezéből... Meglincselnek, megköveznek, kiherélnek, főnök!
– Legfeljebb hősi halottat csinálnak belőled. Kinevezlek vitézzé!
– Nem kell! Visszautasítom!
– Megkapod a térdszalagrendet. Lovaggá üttetlek a máltaiaknál!
– Nem húzol be még egyszer! – tért ki a beígért jutalmazások elől Tóni, és menni készült. A főminiszter a grabancába kapaszkodott és kivágta a legfőbb adut.
– Lemondok a koronáról! Saját kezűleg teszem a fejedre, ha kihúzod az országot a szarból cimbora! – mondta nekihevülve. Na, ez hatott. Megitták az újabb áldomást, és a stratégia boncolásához kezdtek.
– Idenézz csak, a tizenhatodik fejezet harmadik bekezdés azt mondja, hogy egy hold föld után évi ötezer Euró jár, ha termel, ha nem termel rajta a paraszt. Aki pedig lemond a földhasználatról életjáradékként havi ezer Euró kegydíjban, részesül a földhasználat fejében holdanként.
– Jó, jó, de mit tegyünk ennyi munkanélkülivel?
– Nem érted, még mindig nem érted? Hát ötször annyit keresnek a semmittevéssel, mint a melósok, akik inaszakadtáig rabittyolnak a gettóban (gyárban).
– Majd elirigylik tőlük a prolik, azt fellázadnak.
– Az lesz a jó, akkor pedig bezárjuk a gyárakat, s leromboljuk őket!
– Zseniális, épp ez kell az Uniónak! Itt olvasom, hogy hét éven belül el kell sorvasztani az ipart, hogy meg tudjuk nyitni a piacot a nyugati árudömping előtt. Tizedannyiért hozzák be a kínai bilit, zoknit, gatyát, vattakabátot a kínaiak, pufajkát, kalacsnyikovot az oroszok, mint a ti ócska vasgyáratokban vagy a többi kócerájotokban előállítottátok. Na, érted mán, kapisgálod problémamegoldó főmettőrkém?
– Igen is meg nem is. Megkérdezem a legfelsőbb kapcsolatomtól, mit tanácsol – mondta Tóni éa hatalmas ingakoloncát lábai között meglengetve félórás tanácskozásba kezdett a Mindenhatóval.
– Hagyd magad sodortatni az árral. ne ellenkezz! Ha okosak lesztek, kihúzzátok az országot a csávából. Európa visszaadja nektek, amit Trianonnal elvett tőletek, és én még megtoldom a török elleni harcok, a kommunizmus feltartóztatása terén végzett halált megvető bátorsággal véghez vitt Európa-mentő akciótok honorálásául azzal, hogy rátok szabadítom a Kánaánt! Kinyitom nektek a bőségszaru száját. Csak mindent úgy tegyél, ahogy én tanácsolom neked, akkor nem lesz baj.
– Köszönöm mennyei Atyám! – fejezte be Tóni a konzultációt és megnyugodva kötélnek állt. Belecsapott a főminiszter kezébe, és átvette a parancsnokságot mindhárom minisztérium felett.
A miniszterelnök kinevezte az európai csatlakozási ügyek kormánybiztosává. A stratégiai megbeszélés sikerére megitták a maradék italokat és összekapaszkodva az asztal tetején eljárták a guggolóst, majd a tápéi darudöbögőst. A szilaj jókedv fokozására kinyitották a szárnyas-ajtót, és beengedték a vak zenészeket, meg az udvari talp- és seggnyalók seregét, hogy hozsannájukkal éltetve holdfény-kapitányt, megadják az est bukéját.
Folyt a bor, whisky, pálinka és a dínom-dánom. A végén a zenekar rázendített a kanásznótára. „hej élet, élet zsiványélet, ez aztán az élet, ha megunom magamat, új hazát cserélek...”, zúgott, harsogott az átköltött alkalomra szerzett, új tartalommal megtöltött ősrégi kanásznóta. Az udvari népség meg összekapaszkodva csak járta, járta a kanásztánc dallamaira a bolondját. Ekkor még senki nem gondolta, hogy előre ittak a medve bőrére.


5.

A Csatlakozási Minisztériumot az újonnan rekonstruált Sándor palotában rendezték be. A hatezer fős gárda lett hivatott a vidék megdolgozásával, a struktúraváltás kialakításával foglalkozni. Megalakult az Országos Dizajn Központ. Ennek a feladata nem volt más, mint sztaniolba csomagolni a szart. Az országról a legjobb, legeladhatóbb képet festeni. Így hát kiváló filmrendezőkkel, az ország színészeivel bő gatyába, pörgekalapba beöltöztetve eljátszani az Euró-komform újmagyar parasztság délibábos életét. Ehhez kellett egy hatalmas szűz terep, amit természetesen a Comondor szigeten találtak meg. Itt felépült a több ezer holdas golf és bóling pályákon, a hatalmas varánuszokkal és óriásteknősökkel betelepített nemzeti parkokban forgatták a parasztnak beöltöztetett echte Ungarische dokumentumfilmeket.
Mivel az elit nagy része szép folyamatosan áttelepült, elérkezett az ideje, hogy megvásárolják az egész szigetet. Tellett az EU komfortosításra kapott pénzekből bőven. Hamarosan pecsétet ütöttek az adásvételi szerződésre és a Dél-tengeri szigetek szultánusától ezer évre kibérelték a Comondor szigetet. Új neve: Délibáb sziget lett.
Lassan átköltöztek a vezető értelmiség potentátjai, a kormánypárt fő korifeusai, és természetesen egy udvarházat kapott a főminiszter is. Októbertől áprilisig ebben a déltengeri adó és klímaparadicsomban verték el napjaikat az újgazdagok. Sikk volt Délibáb szigetén kéjlakot vagy rezidenciát fenntartani. Míg nagyjaink a hideg, ködös őszi-téli időjárás elől ide menekültek, addig az otthonmaradt pórnép rágódott a nekik odavetett csepűn. A szervezés egyre jobban akadozott. A csökönyös, buta, gyanakvó parasztjai sehogysem vették be dudlit. Egyszerűen nem tudták megemészteni, hogy az égből hullott manna, a beígért Kánaán, és a kinyitott bőségszaru csak úgy önzetlenül önti rájuk a jólétet, mint biliből a szart... Tehát a legtöbb helyen megkergették, seggbe rugdosták az agitátorokat. Jól emlékeztek még az erőszakos téeszítésekre... nem kértek ebből az új kollektivizálásból.
– Még hogy munkanélkül pénzt keresni! Mi lesz velünk, ha elveszik tőlünk a földet, kiveszik kezünkből a munkát? Aztán ha rendszerváltás jön? Ha elkergetik ezeket? Nem erre, nem vagyunk vevők – mondogatták gyanakvóan, s gömbös-villával, szívlapáttal kergették el a szervezőket. Már attól kellett tartani, hogy nem tudjuk teljesíteni a vállalt feladatot, és vissza kell fizetni a már rég elköltött euró milliárdokat. Tónihoz egyre-másra futottak be a sikertelen akciók leverő hírei.
– Az annyuk istenit főnök, ezek a vadbarmok betesznek nekünk! – sopánkodott Primőr a hűséges táskahordó.
– Hát bizony komám, elakadt a haladás szekere. A szocik erősen agitálnak ellenünk. Riogatják a népet.
– Főnök, én a nagypofájú szószólókra ráküldöm a verőlegényeimet, megpokrócoljuk őket, bézbol ütőkkel beverjük a pofájukat! Csak bólints rá, és akció indul – harsogta Lófej a személyi testőrség vezetője. Tóni rábólintott.
– Akció indul! – tette hozzá és útjára bocsátotta hűséges pártkatonáját.
– És mi lesz, ha ki kell menni terepre, lecsillapítani a kedélyeket? Főnök, ha megdobálnak bennünket szarral, paradicsommal, tojással...?
– Még mindig jobb Csócsa elvtárs, ha nem tojásgránáttal hajigálnak meg! – tromfolta le a heveskedőt Tóni.
– Főnököm, nem azért mondom – kotyogott közbe Primőr, mint táskahordozó és személyi titkár egy személyben – de meleg a pite. Nem kéne egy kicsit kivonni magunkat a forgalomból, hazamenni Újvárosba, egy kis hazai levegőt szívni, megmártózni a hazai környezetben?
– Hova gondolsz – düllesztette ki mellét felfuvalkodottan Tóni – egy minden problémát megoldó Holdfénykapitány, akinek a mennyei atya a fogadott apja, csak nem bújhat el az események elől!
– Állunk a vártán, Madrid határán! – fakadt dalra kétségbeesésében Tóni, majd a stábhoz fordulva, így folytatta az eligazítást.
– Bevárjuk a jelentéseket, mit intéz a krokodil export-importtal megbízott bőbeszédű, elcsapott vidékfejlesztési miniszterünk. Úgy tudom, útban van tavalyról két hajórakomány krokodil-bébivel, amit a tavaly kiajánlott tokaji aszú exportért barteleztünk... Aztán egy hajórakomány chilei cseresznyét várunk gyökerestül, ágastul, fástul, virágostul. Mire ideér a rakomány éppen érésbe, fordulnak a fácskák...
Az Ország Dizajn Központ gőzerővel dolgozik a szemlebizottság elkápráztatását. Görögtüzek, napalmbombák, hidrogén és atombombák. Lesz itt tűzijáték a javából.
– Csak az a baj főnök, hogy nem tudunk nekik hatalmas összefüggő mocsaras, ingoványos ártereket mutatni bivalycsordákkal, krokodilokkal, krokodilokkal, vízi-bivalyokkal és egzotikus madarakkal. A nép nem mozdul a terepről. Ekkora megátalkodottsággal még életemben nem találkoztam – kesergett Primőr és az Ország Dizajn Központ vezetőjére mutogatott.
– na, Kottafejű, szóljál már te is!
– Bizony főnök, nincsen tiszta terep a műtárgyak elhelyezésére. A nyakas parasztok kiszántogatják a kilövőállomásainkat, objektumainkat, hol tudunk hajózó-útvonalat biztosítani a Tiszán? Egyáltalán tudunk a Tisza tavon kívül összefüggő mocsaras lápot prezentálni két hét alatt? Szorít a cipő, barátaim– ingatta aggódón körbeforgatva zanzafejét ráncos nyakán.
– Ne szarjatok be, nálam már folyik! – csillapította őket Tóni és így folytatta a buzdítást. – Ne féljetek, míg engem láttok! Az én mennyei Atyám kihúz bennünket a szarból, meglátjátok. Ti csak készüljetek, ha kell karhatalommal is őriztessétek a letelepített aknákat, robbanófejeket, sziporkákat! Munkára fel! – kiáltotta, és szélnek eresztett a csapatot. Ő pedig megfogadva hűséges táskahordozójának tanácsát, egy hétre visszavonult szülőföldjére, egy kis feltöltődésre.