Így zajlottak az események a kovásztalan kenyér napján. A templomi csodatétel (Isten megidézése) után Jézus kivonult a templomból és visszament az Olajfák hegye előtt letáborozott több ezres tömeghez. Ott, a tömeg között biztonságban érezte magát. Bár Kukulkán és Rúfus minden eszközzel rendelkezett megvédésére, nem akart élni a menekülésnek ilyetén való felkínálásával. A forgatókönyv már meg volt írva, és a mártíromság elszenvedése szerepelt benne végkifejlettként. Jézus célja az volt, hogy minél nagyobb visszhangot keltve maga ellen hergelje a papságot és a hatóságokat, hogy azok őt látványosan kivégezve a kezére játszva saját csapdájukba esve megteremtsék a mítosz alapját.
A húsvét misztériumához tartozott a zsidó mítoszból hozott szokás is, hogy a kovásztalan kenyér ünnepén meg szokták ölni (feláldozni) a húsvéti bárányt.
Valamikor a kezdetekre eredeztető a szokás kialakulása. Amikor még dívott az emberáldozat. Ábrahám, népét Isten segítségével elvezette Kánaánba, legyőzte Lótot és még sok harc, éhínség és pusztulás árán népét sikerült letelepítenie. Egy bánata volt csak, hogy felesége Sára nem szült neki fiút. Amikor már öregek voltak, akkor az Úr megajándékozta az öreg Sárát egy fiúgyermekkel, akit Izsáknak nevezett. Amikor Ábrahámnak felnőtt szeretett fia, akkor megjelent neki az Úr, hogy utolsó próbatételt tegyen vele. Így szólt hozzá az Úr:
– Vedd a te fiadat, ama egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot és menj el Mórijának földjére, és ott áldozd fel őt nekem, égő áldozatul!
Így is tett Ábrahám, felvitte az Isten által megjelölt hegyre Izsákot, lefektette az áldozati kőre (oltárra) és élesre fent kést markoló kezét felemelte, hogy lesújtva fiára, bemutassa Istenének az áldozatot. Ekkor szólalt meg az égből az Angyal.
– Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy és nem kedvezel a kedvelt fiadnak, egyetlenednek sem énértem!
Ábrahám kezében megállt a kés, szétnézett és meglátott egy kost maga mögött, melyet az Úr materializált számára. Megragadta hát a kost szarvainál fogva és elvágta a nyakát. Így áldozott az Istennek. Innen ered az emberáldozat báránnyal való helyettesítése. A bárány veszi át az ember bűneit, és feláldoztatván megváltja őket bűneiktől.
Ezt a szokást használja ki Jézus, amikor magát a báránynak nevezi és feláldozza magát a kereszten, hogy az emberiség bűneit magára véve megváltsa az egész emberiséget az eddigi és az ezután elkövetendő bűneiért.
Úgy tervezte, hogy az utolsó agapén (szentvacsora) búcsúzik el apostolaitól, ellátva őket a halála utáni viselkedés módjairól.
Elküldte hát Pétert és Jánost ezzel a megbízatással:
– Menjetek és készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elfogyaszthassuk!
– Hol készítsük el? – kérdezték ezek, mire Jézus így felelt:
– Menjetek a városba, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel, menjetek utána abba a házba, ahová belép, és mondjátok a házigazdának: a Mester kérdezteti, hol az a terem, ahol a tanítványaimmal elfogyaszthatom a húsvéti vacsorát? Ő mutatni fog nektek egy tágas, étkezésre berendezett termet, ott készítsétek el!
Ők ketten el is mentek és úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Amikor eljött az ideje, asztalhoz ült tizenkét apostolával. Így szólt hozzájuk:
– Vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt kiszenvedek. Mondom néktek, soha többé nem eszem ezt, amíg be nem teljesedik Isten országa.
Ezután felemelte a vörösborral teli töltött kelyhet, ajkához emelve egyet kortyolt belőle, és tovább adta apostolainak és így szólt:
– Vegyétek és osszátok el magatok között. Mondom néktek: nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön isten országa.
Az apostolok sorban ajkaikhoz emelték a kelyhet és egy-egy korty itallal erősítették meg Krisztus fogadalmát. Ezzel megpecsételve az Újszövetséget.
Amint ajkaikhoz emelték a kelyhet, legnagyobb megdöbbenésükre vérnek az ízét érezték ínyükön. Megdöbbenve meredtek Jézusra, magyarázatot követelve a bor átváltozására. Az események mögött Zengő Hárfa állott. Mivel ő volt beavatva a transzformációra. Így, mint tette azt a Kánai menyegzőn is, amikor a vizet borrá változtatta, most pedig a bort vérré változtatta. Ugyanakkor azt sugallta Krisztusnak, hogy még egyszer ízlelje meg a kehelyben lévő folyadékot, majd érezve a változást kommentálja az eseményt.
Így is tett Jézus. A körbeadott kelyhet visszavéve még egyszer ivott belőle.
– Ez az én vérem! Igyátok, és ez által részesültök a vérkeresztségemben. Mostantól egyek vagytok velem – szólott és újra megtöltve a saját vérévé alakított folyadékkal megtöltött kelyhet újfent közreadta azt.
Az apostolok igencsak elgondolkodtak az újabb csodatételen és az imént hallottakon. Miután megvacsoráztak, fogta a kenyeret, és kettétörve átadta nekik.
– Ez az én testem, melyet értetek adok. Ezt cselekedjétek emlékezetemre! – Amikor befejezték a kenyér evését, még egyszer, most már harmadszorra, töltötte meg a kelyhet és a következő szavakkal adta közre.
– Ez a kehely az Újszövetség az én véremben, melyet értetek ontok.
Az apostolok megrökönyödve faggatni kezdték.
– Jézus, Urunk-Krisztusunk, úgy beszélsz, mint aki halni készül, pedig nekünk az élő Krisztusra van szükségünk, hogy taníthasson bennünket!
– Ne tedd ezt velünk Urunk, Istennek a Fia nem halhat meg oktalanul! – Kérlelte őt Máté. De Jézus hajthatatlannak bizonyult.
– Bizony mondom néktek, hogy többet használ majd az ügynek egy halott mártír emlékezete, mint az élő. Mindent átadtam nektek, amit kellett. Mostantól kettéválnak útjaink. Én felmegyek az én Mennyei Atyámhoz, és onnan segítelek benneteket csodatételek által. Vezetem lépteiteket a kereszténység elterjesztésének rögös útján. Az adott pillanatban, amikor szükségetek lesz az égi segítségre, veletek leszek.
– De, hogyan uram? – kérdezte hitetlenül Tamás. Jézus így fedte meg.
– Hitetlen vagy Tamás. De nem baj, az ember, gondolkodó lény, és a tapasztalás az, ami eloszlatja kételyeit. Hogy megerősítsem hitedet, íme megidézem neked az Urat és a mennyek országát. Testet fognak ölteni és szólni fognak hozzátok prófétáink – mondta és hatalmas fényesség töltötte be a termet. Kukulkán, Rúfus és Zengő Hárfa transzperszonációval felöltötte az Úr, Illés és Mózes alakját. Kivetültek a terem boltozatán és trónszékeiken ülve így szóltak e jelenlévőkhöz.
– íme, most láthatjátok, hogy létezik a mennyek országa. Innen figyeljük tetteiteket és segítjük munkálkodásotokat. Én mindig veletek vagyok, nem hagylak el benneteket soha – szólott az Úr és megszűnt a látomás. A próféták zavartan dörgölték szemeiket. Jézus így szólt hozzájuk.
– íme, hát láttátok! Hamarosan én is onnan fogom vigyázó szememet rátok vetve irányítani lépteiteket.
Az apostolok így kérlelték Jézust.
– Jézus ne hagyj el minket! Inkább készítsünk három sátrat. Egyet Mózesnek, egyet Illésnek és egyet neked. Hozzuk ide a prófétákat és teremtsük meg együtt Isteni segítséggel a földön a mennyek országát! – Jézus azonban hajthatatlan maradt.
– Mondom néktek, nincs még itt az idő. Az Úr dönti el, hogy mikor küld le újra, hogy a lélekben megtisztult emberiségnek elhozzam a mennyek országát. Addig sok véres, könnyes, fáradságos munkával eltelt évek telnek el, de a remény éltet benneteket, hogy egyszer lejön a földre a megváltó értetek, kik híveimnek nevezitek magatokat.
– De uram, akár fel sem kell menned! – szólott Júdás Tádé, – igaza van Máténak, hozzuk le a két prófétát és állítsunk nektek három sátrat!
– Nem tehetitek. Az Úr már döntött és ez számomra parancs. Meg kell halnom, hogy példát mutatva megváltsam az emberiséget bűneitől! Ez a hivatásom, és teljesítenem kell, amit az Úr rám mért.
Mielőtt még elhagyták volna a termet, magához vonta Júdást és így szólt neki.
– Az lesz a feladatod, hogy elmész Kajafáshoz és jelented neki, hogy kellő fizetség ellenében a kezükre adsz engemet. Tehát, úgy egyezel meg vele, hogy amikor a katonákkal feljöttök hozzám a Gecsemáni kertbe, akkor, mivel a híveimmel leszek körülvéve, hogy ne mást fogjanak el helyettem, hozzám lépsz és megcsókolsz. Így jelzed, hogy én vagyok a célszemély, akit el kell fogniuk. Ezzel szereped véget ér. Júdás elsápadt és így könyörgött neki.
– Ne tedd ezt velem uram, miért pont én, az unokatestvéred? Mit szólnak a törzsnél... Kiátkoznak?
– Éppen ezért, tedd, amit mondtam. Ezt mérte rád az Úr. Végezd a feladatodat! Eridj, keresd meg a főpapot és panaszolj be!
Júdás, lógó orral távozott el. Jézus a többiekkel elindult az Olajfák hegyére, a Gecsemáni kertbe, hogy még egyszer imádkozzanak az Úrhoz. Már késő este lett, amikor katonák csapata közelített és Júdás vezette őket. Előrement, ahogy megbeszélték és csókkal üdvözölte Jézust. A katonák közrefogták őt és elvezették a Főpap elé. Búcsúpillantást vetett híveire és így szólt a katonákat kísérő templomszolgák, templomőrség és vének felé.
– Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal. Naphosszat együtt voltam veletek a templomban, mégsem emeltek rám kezet. De ez a ti órátok: a sötétség hatalmáé.