Csillagok zizegnek lágyan,
Arcom még kezed simtja.
Még hiszel bennem, még akarsz,
De álmunk már rég valótlan.

Séta a holdkupolában,
Szívünk szikrája fáklya.
Lehetetlen vágy, akarat,
Örök legyen a pillanat.

Tudom, hogy majd elmész.
Változatlan leszek én.
Márvány hátamba döfi kését
A tompa reménytelenség.
Elveszik az örökség,
Rikolt az éj,
Sikoltok én,
Lassan... lassan... lassan... elnyel a mélység.

Lelkem vár, fájó szavakra,
A szívgyilkos búcsúzásra.
Bágyadt hangom már nem igaz,
Mert más az, kinek daloltam.

Még állok, még várok, hátha.
Talán van még változatlan.
De nincs, s eljön az ölő pillanat,
Mikor csak magányom marad.

Tudom, hogy majd elmész.
Változatlan leszek én.
Márvány hátamba döfi kését
A tompa reménytelenség.
Elveszik az örökség,
Rikolt az éj,
Sikoltok én,
Lassan... lassan... lassan... elnyel a mélység.

Nem kell majd sír, pap és könnyek,
Oltárán a feledésnek,
Változatlan halok én meg.
Akkor úgyis messze leszel.

Ne szeress, ha elmész.
Változatlan leszek én.
Márvány hátamba döfi kését
A tompa reménytelenség.
Szerepem már véget ért,
Rikolt az éj,
Sikoltok én,
Lassan... lassan... lassan... elnyel a mélység.

2006. április 14.