A szép pillanatok könnyeket fakasztanak
-tényleg megtörténtek-
hogy felejtheti el ezeket,
hogy tépheti ki szivéből.

Mosoly került arcára, nevetett,
és ez mind nem hazugság volt,
hisz láttam, mert ott volt velem,
ott voltam mellette, együtt nevettünk.

Boldogok voltunk együtt,
de ha látom, csak én örülök már,
"Szia, Nórikám!"- átölel szavával,
de érzem, hamisan szól már.

Annyi őszinte, tiszta szeretet,
mi bennem van,
mégsem találom a kulcsot,
ami a szive ajtaját nyitja.

2002. ápr. 4.