Az Egyujjasban zajlik az élet. Kinn fogcsikorgató hideg, dermesztő szél veri a csupasz ágakat, míg benn a zajos, füstös ivóban a médiákból csöpögtetett vészt-jósló, híreket emésztik a kuncsaftok.
Az egyik sarokasztalnál a kormánypártiak fojtják sörbe a várakozás feszültségében felböffenő indulataikat, míg az átellenes sarokban a helyi szocik és szimpatizánsaik emésztik a hallottakat. Nem kisebb tétről van szó, mint a város létét biztosító gyáróriás jövőjéről.
Kottafejű, inas nyakán napraforgóként ringó zanzafejét forgatva, kiguvadt szemekkel szuggerálja társait.
– Tudjátok, mit jelent ez nekünk? Nyissz! – mutatja két gacsos ujjának nyisszantó mozdulatával – Lefejezik a kohászatot.
– Kinyírják az acélipart! – toldotta meg Csócsa, a kövér, mindig tárgyilagos mintakészítő asztalos.
– Porba fog hullani dicső Sztálinváros! – motyogta a hetvenkét éves Guszti bácsi, valaha volt főolvasztár. Kezével elsöprő mozdulatot téve a földre söpri a csikkekkel teli hamutálat, és két-három féldecis poharat. A volt párttitkár, Zagyva Pali még jobban kipoentírozza.
– Kiherélik az acélbikákat!
Szavait döbbent csend követi. Szemek guvadnak ki, ajkak görbülnek le. Szó bennszakad, szem fennakad, lehelet megszegik, a sarokban részeg kómájából Lófej emelkedik.
– Mi, hogy kit herélnek ezek ki? Na, én is ott leszek gyerekek! Megvédjük az Acél 21-et! Egy kört Irmuska! Mossuk le a kohászaton esett gyalázatot! – rendelkezik kijózanodva Lófej, ellentmondást nem tűrve, mint amikor még műszakvezetőként élet-halál ura volt az izzó kemencepódium fölött.
És Irma hozza a söröket, a gyorsítókat, s máris nyakig ülünk a politika szennygödrének bűzös iszapjában. Kénköves mennykőként tör elő az acélipar elnyűtt és aktív igahúzó páriáiból az elemi indulat.
– Hallottátok, mit akar a kormány? Felmondani a menedzsment szerződését, aztán szélnek ereszteni a vezetőséget, eladni a gyárat, és mehet, ki merre lát!
– Ez rémálom haverjaim, rémálom!– ingatta zanzafejét Kottafejű, kidülledt szemeit végighordozva az elképedt arcokon, és suttogóra fogva hangját, így folytatta – Tudjátok, mire megy ki a játék? Seggberúgják az Acélbikákat, mert irigylik, hogy megszedték magukat. Nem a Fidesz kasszáját tömik meg, hanem a Bahamákon, meg Californiában építkeznek! Ez fáj nekik! Bezzeg a Torgyánnak lehet! Állandóan kiküldetésben van a mi pénzünkön, kacsalábon forgó palotát épít a mi bőrünkön. Annak elsumákolják a botrányait. De a Vasműt, azt ki kell nyírni, mert a szoci Dunaújváros eltartója. Értitek, mire megy ki a játék? Megszüntetni a gyárat, visszafejleszteni, ezáltal kihúzzák a melósok alól a talajt. Nincs munka, nincs pénz, egyből leváltják a szoci polgármestert, a szoci közgyűlést, az ezek meg itt – a Fideszesek felé int – szépen beülnek a készbe!
– Na, azért ne túlozd el! Ezek se hülyék! – igazította ki Csócsa – ha lepusztítják, visszafejlesztik a gyárat, akkor nekik se lesz helyi adó. Majd még meggondolják, hogy levágják a város fejőstehenét, akkor kit fejnek majd az ellenzéki urak, ha hatalomra jutnak? – dünnyögte, és sörbe fullasztotta a folytatást. Zagyva Pali egy felessel megerősítve öntudatát, így replikázott.
– Mondasz valamit pajtás, de nem teljesen helyes, mert a marxista etika szerint hagyni kell a jóllakott böglyöket, mert ha elhessegetjük őket, éhesebbek jönnek helyettük, azt, amíg azok is meg nem szedik magukat, nekünk semmi se jut, csak a morzsák!
– Ebben igazad van pajtás – tódították – maradjon minden a régiben! Az államnak az a dolga, hogy eltartsa a népet. Gyár egyenlő munka. Munka egyenlő fizetés. A fizetésből lehet javakat venni, enni, inni, öltözködni. Na értitek már, miről is van szó?
– Nem. – ingatták búsan fejeiket és újabb korsó söröket rendelve, próbálták megerősíteni öntudatukat.
– Szóval! Arról van itten szó, hogy letelepítettek ide bennünket ötven éve. Toboroztak, toloncoltak, zsuppoltak, ki- és betelepítettek az ország minden szegletéből Építettük az ország büszkeségét Sztálinvárost. A puszta földből nőtt ki ez a város elvtikéim! – zokogta nosztalgiába süllyedve Zagyva Pali.
– És a sok Tervkölcsön meg Békekölcsön! A nép izzadta ki a gyár és a város bekerülési összegét – tódította Guszti bácsi, néhai főolvasztár, országgyűlési képviselő, sztahanovista és brigádvezető.
– na, hát éppen ez az, te bibas! – lihegte volt főnöke lila orcájába Kottafejű – hát ti ott fenn, tudtátok, mikor a Kádár felvette a kölcsönöket, amit most nyögünk, hogy egyszer majd vissza kell fizetni! Hát, a gyárral törlesztünk!
– Mi csak a nép életszínvonala miatt vettük fel a dollármilliókat. – védekezett savanyú arccal motyogva Guszti, de Csócsa leintette.
– Látod, milyen ostobák voltatok? Jó tett helyébe, jót ne várj! Most a kapitalisták benyújtják a számlát: adós fizess! Eladják a gyárat szaré, húgyé, seggberúgják a melósokat, szélnek eresztenek bennünket, azt menjünk legelni, mint a birkák. Mert azok vagyunk: marha birkák, vagy kergemarhák: csúfot űznek belőlünk!
– Ne sirassuk még el gyárat! Igyunk a feltámadásra! Ha meg kell hozni a vezéráldozatot, akkor inkább cseréljék le e vezérkart, csak maradjon meg a gyárunk! Na, proszit!
Miután kiitták söreiket, mélabúsan meredtek az üres kriglikre. Lófej törte meg a gyászos csendet.
– Inkább a vezéreket cseréljék ki, mint minket! Nem féltem én őket, hogy kiesik a cici a szájukból! Lesz azoknak Kft-jeikben mit aprítani a tejbe! Szervezzünk demonstrációt! Vonuljunk az országház elé tüntetni.
– Miért?
– Tudom én, csak úgy. Hogy lássák elszántak, vagyunk: munkásököl, vasököl odasújt ahova köll! Proszit!

2.
Az ivó másik sarkában három összetolt asztal körül, söreiket kortyolgatva gyülekeztek szokásos közgyűlésen kívüli stratégiai megbeszélésükre az ellenzéki képviselők és holdudvaruk a zöldek, s egyéb marginális szervezkedések prominens képviselői.
Az asztalfőn Szakáll Lajos városházi és országgyűlési képviselő, a tömörülés esze és vezére. Aztán Aszalt Lajos a mekegő, hebegő zöldpárti képviselő, a kékharisnya Bunda Tera a helyi karitászok képviseletében. A kesehajú görvénykóros sztárügyvéd a szabadmadarak egyesületéből, a pókos lábú, hordóhasú ingatlanszakértő nagyvállalkozó és a slepp. Ott ültek mind, ugrásra készen rávetődni a központból közéjük dobott koncra. Nagy volt a tét: mindenáron kivenni a szocik kezéből a város vezetését. Kétéves obstrukciós, provokatív, összekuszáló, szétcincáló mesterkedéseikkel sem sikerült a városvezetés zárt tömbjén rést ütni.
A szocialista polgármester és vezérkara állta a sarat. Hiába a központi büdzsé állandó lefaragása, a 6-os út, a HÍD lassú szisztematikus elszabotálása. Nem tudtak igazán áttörni az MSZP-s szoci falanszteren. Végső kétségbeesésükben, a két év múlva következő választásokra aspirálva, segítséget kértek felülről. Szakállas Lajos most éppen ügyködésének eredményeiről ad számot társainak.
– Emberek, úgy néz ki, hogy kiderült felettünk az ég! Felénk nyújtotta segítő kezét a kormány és a barátaim. Akik addig duruzsoltak az ÁPV Rt vezetőjének, míg beadta a derekát. Rásegítettünk egy ügyvédi és titkos irattári információ kiszivárogtatással, satöbbi. Ez már rutin téma. Na, meg persze ne feledkezzünk meg lokálpatrióta aktivistáinkról sem. Erre igyunk! Proszit! – emelte szájára a korsót, s egyhajtókára kiitta a nedűt.
Aszalt Lajos kiguvadt szemekkel meredt a kiürült korsót asztallaphoz koccintó honatyára, és nyeldeklőjén igyekezett lecsurgatni mihamarabb a sajátját is. Miután mind kiitták, Irmát szólították.
– Irmuska drága! Készítene nekünk egy észkerék serkentőt, amolyan RED BULL, meg Whyski, Extasy féle koktélt, hogy jobban forogjon az eszünk kereke? – duruzsolta, mint egy gerlicemadár a kesehajú gyorsbeszédű sztárügyvéd dr. Pemete – úgy szeretnék repülni tőle, mint egy szabad SZDSZ-es madár!
– Kérése parancs madár úr! Hét matrózfröccs rendel – vágta oda Irma és máris indult volna, mikor Aszalt Lajos megakasztotta elhaló kiáltásával – és egy kör Zippfer sert is hozzá kísérőnek báróné.
Miután Irma elébük rakta az extazyval tunkolt matrózfröccsöt, mohón emelték ajkaikhoz az isteni nedűt. Ettől aztán szférákba emelkedett lélekkel folytatták stratégiai megbeszélésüket.
– Mint, tudjátok, én a háromheti ülés szünetében félrehúztam a minisztert egy ablakmélyedésbe és elsírtam neki bánatunkat, hogy nem tudunk áttörni. Na, ő referált a miniszterelnöknek, az meg hivatta a Ganspergert. Hogy mit beszéltek, nem tudom, de láthatjátok, beindultak az események.
– De Lajos, hogy csináltad, hogy csak úgy félrehúztad a minisztert, meg még a miniszterelnököt is befűzted? – kérdezte vigyorogva Aszalt Lajos. – Ez valóságos csoda, hogy így dróton rángatod az egész kormányt. Két év óta sikerült úgy befészkelned magadat a felsőbb régiókba, mint a szúnak az ajtófélfába.
– Lassan rágj, tovább érsz! Mondta az öreg szú a fának – heherészett Pemete a sztárügyvéd.
Na, szóval, hogy folytassam! Előadtam, hogy mi itt mindent megtettünk a vezetés lejáratására, a közgyűlés szétcincálására. Megemlítettem, hogy még a TESCO-ba is belekapaszkodtunk. A zöldek hősiességét is ecseteltem, akik a város lakóit egyenként a kiserdő fáira való kötözéssel hangolták a TESCO ellen, hiába. Ha a TESCO-t megépítik, akkor ez a szocik erkölcsi győzelmét jelenti. Úgy bebetonozzák magukat a hatalomba, hogy a következő választásokon se tudjuk kipiszkálni onnan őket.
– Márpedig a TESCO-t megépítik ezek! Se fát, se istent, se zöldet nem ismernek – sápítozott tágra nyílt pupillákkal Bunda Tera és a mellette ülő karitászos Suba Verára tekintgetett. Az sűrű pislogásokkal támogatta barátnőjét.
– Szóval, lépnünk kell, mert ezek lesöpörnek bennünket!
– Lajos, mi befektetők megtettük a magunkét! Felvásároltuk fillérekért az Építők sporttelepét a hozzátartozó hatalmas területtel együtt. Behoztuk a Spaar áruházat a TESCO nyakára, felépítettük a Plussz áruházat óvárosban.
– Kevés, meg se kottyan a TESCO-nak. Így is akarja a kiserdőt – vágta el a nagyvállalkozó ingatlanüzér szavait Pemete.
– a TESCO ellen nem segít sem a fához kötözés se a tüntetés, de még a kérdőívek sem. Olyan rafkósan lettek a kérdések feltéve, hogy akármit ixel is ki a polgár, a TESCO-t erősíti.
– És, ha a Szakáll, mint a HÍD egyesület fő forszírozója, annak demonstrálására, hogy ha a híd nem épül meg előbb, mint a TESCO, tenne egy demonstratív lépést. Ezzel lehetne a szocikat zsarolni. Tényleg, ekrazitként lehetne robbantani vele – ecsetelte Aszalt Lajos mekegve.
– Jó gondolat – vakargatta busa szakállát Lajos és Irmának intve újabb adag extasyval tunkolt gyorsítót rendelt a stábnak, megerősítendő öntudatukat. Miután lehúzták az észpörgetőt, így szólalt meg Pemete.
– Egy utolsó esélyünk lehetne a TESCO megtorpedózására, uraim. Mégpedig a Szakáll Lajgi önfeláldozásáról lenne itten szó.
– Mi lenne az, Pemete? – kérdezi gyanakodva Szakáll.
– Hát, az, hogy te ott a parlamentben kötnéd az ebet a karóhoz, hogy már jövőre kezdjék el alapozni a hidat. Magyarázd meg nekik, hogy ez országos érdek, stb., stb.! Hátha beveszik. Aztán, ha elkezdik cölöpözni a hidat, akkor olyan nagy erkölcsi győzelmet aratunk, hogy lesöpörjük a TESCOT a porondról. Ezzel űbereljük a szocikat, és a HÍD elsöprő győzelmet hoz nekünk. Megnyerjük a következő választásokat.
– És, ha nem hajlik rá a kormány?
– Akkor pedig nincs más mese, mint hősi halottat csinálunk belőled. Odakötözünk a majdani híd jelképes pilléréhez és bebetonozunk. Ezzel kizsarolhatjuk a híd azonnali megépítését. Ennyi áldozatot csak hozhatsz a városért, pajtás.
– na ne, ne tegyétek ezt velem! – bődült el a honatya, és lefordult a székről. A társaság egy korsó hideg serrel fellocsolta őt, és a sarokpadra fektette. A tanácskozás pedig tovább folyt.
Végül abban egyeztek meg, hogy az egyetlen járható út az, ha a szocik lába alól kihúzzák a talajt.
– El kell érnünk, hogy valamilyen ürüggyel: szerződésszegés, összeférhetetlenség, stb. lefejezzék a vasmű menedzsmentjét, seggberúgják, szélnek eresszék a szakembereket, aztán, miután elértéktelenedik, eladják a részvényeket egy Joszip Tot féle papírördögnek. Na, értitek már? Ha megrágalmazzuk, leváltatjuk, szétziláljuk a menedzsmentet, akkor csődbe megy a cég. Utcára kerülnek a melósok, azt máris a szocik ellen fordulnak.
– Meg a Fidesz ellen. Arra nem gondoltok, hogy a melós sem hülye. A melós, az gondolkodik. Rájön, hogy honnan fúj a szél, azt azért se szavaz ránk. – mondta érvelését Aszalt Lajos a székre állva, hadonászva, szónokolva.
– Éppen ez az elvtikéim! – szólalt meg Pemete – hát, ha a szocikat elűzik, már nyertünk. Az se baj, ha minket nem szavaznak be, majd beszavazzák a MIÉP-eseket meg a zöldeket, mert azok még tiszták. Nem sározódtak be. Ne féljetek, mi meg majd listán bejutunk, mint a zöldek által támogatott szimpatizánsok. Aztán újra együtt lesz a csapat.
– És a MIÉP-pel nem számoltatok? Ha azok lesznek többségben, semmit sem értünk el. Szocik helyett fanatikusok veszik át a várost.
– Nem addig van az, gyerekek – intette őket csendre a szunyókálásból felriadó Szakáll Lajos – A híd megépítésével olyan elévülhetetlen érdemeket szerez a Fidesz általam, hogy 30%-ot is elérhetünk.
– Jó, ez eddig rendben van, de mi lesz az utcára kerülő négy-ötezer melóssal? Szorozd be 3-mal, az tizenötezer ember. Nincs a világon akkora ingyenkonyha, amivel ezeket elláthatjuk.
– Mindent lehet, csak akarni kell. Majd amikor a gyárat leromboltattuk egy strómannal, és a tömeg jajkiáltása az égig ér, akkor jövünk mi.
– Ugyan Lajos, te sem gondolod komolyan, hogy arra a Fideszre fognak hallgatni, szavazni, aki kiherélte a vezérkarukat, elvette a munkájukat.– okoskodtak a jócskán kapatos urak, de Lajos rendületlenül folytatta tovább.
– Egyszerű a dolog, keresünk egy papírtörököt, akivel 1 forintér megvásároltatjuk a gyárat. Bejegyeztetjük a cégbíróságon, aztán miénk a pálya.
– Azannyát, eeerreee nneem is gondolna aaaz emmbber, hogy nneked mekkora eszed van Lajgi – mekegte Aszalt Lajos a zöldek vezére.
– És ez a török pali kihúz bennünket a szarból?
– Bízzátok rám! Persze igénybe kell vennünk Suba Vera és Bunda Tera bájait is a hadművelethez. De menni fog.
– Van ilyen ember a világon uraim?
– Aki keres, az talál – mondta rejtélyesen aranyfogú békaszáját szóra nyitva Sumák Ottó ingatlanüzér – Én tudok egyet.
– Ki az? Tudhatnánk a nevét? – kérdezgették az észpörgetőtől felajzott politikusok. De Sumák rejtélyes mosollyal elhárította választ.
– Mindent a maga helyén, a maga idejében. Rendeljétek ide a miniszterelnököt zártkörű Fideszes tanácskozásra. Hozza magával az ÁPV RT igazgatóját, a belügyért és megbeszéljük a dolgokat. Jártomban, keltemben a Bahamákon, Sechel szigeteken pihenve összejöttem a pénzvilág vezető elitjével. Kisbandikát is kiküldtük már Amerikába. Ő lesz az összekötő tiszt tranzakciónkban. Annyit elárulhatok, hogy stratégiai tervemben ezermilliárdokat fejünk le az UNESCO-tól, az EU és FÁR programoktól felzárkóztatás, környezeti beruházási támogatások és más jogcímeke. Bízzátok rám!
– Annyival szeretném kiegészíteni Sumák barátom szavait, – szólalt meg Fatális Jenő nagyvállalkozó – hogy idegenforgalmi turistaparadicsommá változtatjuk Dunaújvárost!
– Mi kell ehhez Jenő?
– Bizalom, bizalom és hatalom!
– Akkor ezzel be is zárom a tanácskozást uraim! Most már jöhet a kötetlen párbeszéd a szocikkal! Toljuk össze az asztalokat! Adta ki a parancsot Szakáll és újabb adag sörökkel megolajozva torkaikat, békés danászásba kezdtek a szintén bekáfolt szocikkal.
Elvonult a vihar, helyreállt az egyensúly. Nem lesz ma verekedés, poharak, székek, egymás orrának betörése. Hajnal felé összekapaszkodva járták el az asztal tetején a kalinkát, a guggolóst és befejezésül a közelgő Karácsony tiszteletére elénekelték a Mennyből az angyalt.

3.

A Potykafalvi SC, sportpályának kinevezett, libalegelőjén nagy a sürgés-forgás. Idevárják a Zutyokfalvi SC, megyei osztályozó mérkőzésre érkező, futballcsapatát. A csapat centercsatára a miniszterelnök maga. A belügyérek lezárták az egész környéket. Még egy szúnyog sem repülhet be a tiltott zónába. A helyi kocsmát kisuvickolták, kisegítő személyzettel, központi italkészlettel, mesterszakácsokkal megerősítették. A hatalmas szabadkéményes konyhában sülnek a szopós malacok, a kopaszseggű kappanok, a seregélyekkel töltött gyöngytyúkok. Szaros Piros nénénk, a híres sütőasszony, vezényletével sülnek a mákos, káposztás, acsalapus és túrós rétesek, fánkok. A győzelemre készül mindenki. Az mindegy, hogy melyik csapat győz, nem érdekes. Ez a mai nap a győzelem napja: eleven miniszterelnök száll le a mennyből hozzánk Potykafalvára. Ez a bukéja! A többi csak hab a tortán!
A meccset annak rendje-módja szerint lejátszották. A miniszterelnök rúgott hat gólt, és ezzel vége. Az igazi lakodalom csak most kezdődik, a meccs után
A hatalmas ivóban egyik oldalon a kormánypártok prominens meghívott vendégei, míg a másik oldalon a hatalmas kecskelábú asztaloknál az ellenzékieknek terítettek.
A sarokban felállított pódiumon Gazsi és bandája nyekergeti a szárazfákat, s igyekeznek valami zenei hangzást kihúzni belőle. De a kanálcsörgésbe, poharak koccintásába beleveszik a zene hangja.
A futballcsapatok még a pályán befejezték szerepüket. Meccs után lezuhanyoztak, felöltöztek és hazamentek. A kocsmába csak az ünneplők voltak hivatalosak.
Míg folyt a vacsoráztatás és tószt követett tószt, kellemesen telt az idő. A vacsora befejeztével feladták a szárazsüteményeket és a finom italokat. Ekkor surrantak ki a meghívott szakemberek, a város vezetőinek ellenzéki tagjai, és életbevágó megbeszélésbe kezdtek a falusi futballcsapat öltözőjében. A tornacipő és izzadságszagú miliőben a miniszterelnök vitte a szót.
– Uraim, lelassultak az események. Az államkassza apadóban van, így meg kell húznunk a nadrágszíjat. Kitolódik a 6-os út korszerűsítése, a hídépítést húsz évre jegeljük. Nincs pénz, ezt meg kell érteniük. – mondta, sajnálkozva, széttárva karjait. Szakáll Lajos kétségbeesetten interveniált.
– De Győzőkém, nem hagyhatol cserben bennünket! A várost ki kell húzni a csávából! Értem én a megszorításokat, ez a szoci vezetésnek szól. De ha így sanyargatja a kormány a várost, akkor nemcsak a szocikat, hanem minket is megutálnak. A népharag a Polgármesteri Hivatal ellen fordul. Tennünk kell valamit.
– Magánügy. Szoci vezetésű várost nem futtatunk. Csak azt a minimumot kapja a büdzséből, ami kijár. – folytatta a miniszterelnök.
– Segítséget kérünk! – sírták a város ellenzéki vezetői.
– Segítünk, persze hogy segítünk nekik! – fordult az ÁPV RT vezetőjéhez – Gyulám, hogy áll a Vasmű privatizálása?
– Az, halad főnököm! Kigyűjtöttük és csokorba kötöttük a szakértő és rátermett vezető menedzsment gyenge pontjait. Összeférhetetlenség, csalárd módon való beszállítások, saját cégektől való vásárlások, az árú sétáltatása, állami vagyon herdálása, satöbbi. Elég a leváltásukhoz.
– Rendben. Leváltjuk a menedzsmentet. És mi lesz tovább?
– Az állami részesedés 56 %-át eladjuk egy külföldi beruházónak. Általa visszafejlesztjük a termelést. Vetetünk vele egy mini-acélművet. A feleslegessé váló kohókat, kokszolókat, a még álló acélművet, meleghengermű csarnokait, kéményeit elbontatjuk. A vasanyagot bedolgozzuk a konverterbe. A gyár megeszi önmagát.
– És utcára kerül ötezer ember. – mélázott el a miniszterelnök.
– na, ezt kellene valahogy megoldani, nehogy lázadás törjön ki. Ehhez kellene egy okos ember, aki kifogná a szelet a vitorlából.
– Mire gondol miniszterelnök úr?
– Mire, valami olyan struktúraváltásra, amihez nem kellenek gyárak. Meglovagolhatnánk a turizmust, új hipermarketeket építhetnénk a turistaözön ellátására. Amolyan vámmentes mini-államra gondolok, mint Szingapúr.
– Győzőkém, ehhez pénz kell. Infrastruktúra, satöbbi. Épkézláb elképzelés, de hol van ma Magyarországon ilyen okos ember?
– Én tudok ilyet – szólalt meg Fatális Jenő.
– Éspedig, ki légyen az?
– Parancsára miniszterelnök úr! A megmentőnk tálalva van. – szólott Jenő és hármat tapsolt. Kinyílt az öltöző ajtaja és egy ügyefogyott, kopott kis emberkét vezettek be. A Minisztérium vezérkara hátrahőkölt. Hát, még amikor az emberke átnyújtotta névjegyét a miniszterelnöknek. Zarvahusztra Züriel űrnyomozó.
Minden probléma megoldója, tábornok, a Mindenható földi helytartója, pénzügyi zseni, befektetési tanácsadó és parafenomén... – állt a névjegykártyán. A miniszterelnöknek leesett az álla csodálkozástól és némán adta közre a névjegykártyát a vezérkarnak.
– na, mit szólnak hozzá az urak?
– Ez kész őrület, ez a pasas! Ha ez igaz! Ez a mi emberünk! – kiabálták túl egymást a miniszterek és szakértők.
– Jól van, beszéljük meg! – mondta a miniszterelnök, és a lócán ülve stopliját fűzte ki, miközben szemeivel a jövevény arcát kutatta. Az pedig méretes golyókból, csontokból, madártollakból összeeszkábált ingáját lóbázva, megszólalt.
– Pillanat uraim! Megkérdezem a Mindenhatót, hogy tárgyalhatok-e önökkel – mondta és az inga mozgását figyelte. – Azt mondja igen, de mindent lépésről lépésre kell tennünk!
– Mik lennének ezek a lépések? – kérdezte az ÁPV RT igazgatója.
– Elsőre meg kell szereznünk az Acél 21 részvényeit.
– Az nem megy. Pontosan ez a bajunk, hogy nem adják. Így patthelyzet alakulhat ki. – siránkoztak a helyi ellenzéki vezetők, Sumák és Fatális úrral az élen.
– Kedves tábornok úr, erre adjon tippet!
– Rögtön megkérdezem a felsőbb kapcsolatomat, hogy beszélhetek-e. Azt mondják igen. Jó, akkor mondom. Oda kell küldeni egy embert, egy papírtörököt, akivel fel kell vásároltatni a részvényeket. A papírtöröktől mi meg visszavásároljuk, és meglesz a részvénytöbbség.
– Ugyan, kedves pilóta, űrparancsnok, honnan akasszunk mi le egy papírtörököt, egy Kaya Ibrahimot? Ezt mondja meg az Úr nekünk!
– Mindenre van megoldás! Rögtön megkérdezem – mondta és meglengette lábai között hatalmas ingakoloncát. Kisvártatva megszólalt.
– Megvan a megoldás. Én vásárolom meg a részvényeket és átadom a város ellenzéki honatyáinak. Így kihúzzuk a méregfogukat a szociknak.
– Zseniális! Zseniális! – szorongatták Zarvahustra, alias Czingerminger Antal jövőkutató, vasutas űrpilóta és tábornok kezeit. Úgy kapaszkodtak belé, mint fuldokló a szalmaszálba. Tónit meghatotta a beléhelyezett bizalom és így válaszolt az előtte fetrengőknek.
– Álljatok fel! Semmiség az egész. Isteni hatalmamnál fogva pillanatok alatt átváltozok Kaya Ibrahimmá. A bőribe bújok és felvásárolom a részvényeket. Ehhez persze kell a kormány segítsége is. A kémelhárítás, ÁVO, III/3-as módszereivel rájuk kell ijeszteni, aztán feléjük nyújtani a szalmaszálat. El kell hitetni velük, hogy ha eladják a részvényeiket, akkor megszűnik az összeférhetetlenségük, és a helyükön maradhatnak. Esetleg a 21-ből hármat feláldozhatnak, hogy be legyen fogva a plebsz szája. Na, mármost benyalják a mézesmadzagot, ráharapnak.
– És ekkor jön a mi Zarvahustra urunk, jótevőnk és megmentőnk, megjelenik éjjel álmában a vezérigazgatónak és felajánlja, hogy megveszi a menedzsment részvényeit.
– Az annyát! – dörgölte szemeit öklével a miniszterelnök. Ez zseniális. Hiába, egy ilyen profi, mint Ön kedves izé úr, na hogy is mondjam ki a sok rangját egyszerre: űrnagy úr! Na, ön megoldotta a problémáinkat. Mikor lát munkához?
– Máris uraim. Az ingám dolgozik. Menjenek vissza az ivóba. Álmosságot hozok a vezérigazgatóra. Elszúnnyasztom kissé, s megjelenek neki. Aztán, majd meglátjuk a többit! – mondta és magára maradt a lábszagú öltözőben.