Húsvét szombatjának estéjén a vének és a főpapok újabb küldöttséget menesztettek Pilátushoz, követelve tőle, hogy vasárnap feszítesse meg Jézust. Pilátus nem volt teljesen meggyőződve Jézus államellenességéről. Úgy gondolta, hogy inkább Barabás az, aki a zelótalázadás vezéreként inkább veszélyesebb Rómára nézve. Éppen ezért így szólt a követelőzőkhöz.
– Elém vezettétek ezt az embert, mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam őt, de az ellene felhozott vádak közül egyben sem találtam vétkesnek. Ráadásul a királyotok Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzám... Látjátok tehát, hogy semmit sem tett, amiért halálbüntetést érdemelne. Megfenyíttetem tehát, és szabadon bocsátom. Az ünnep napján jogom van szabadon bocsátani egy foglyot. Őt választom. Elbocsátom hát – mondta, de a zsidók iszonyú lármát csapva, szakállaikat tépve, ordítozva és hisztériás jeleneteket rendezve kérlelték, hogy ne őt, hanem ha mindenáron szabadon akar bocsátani valakit, akkor Barabást válassza. Pilátus megrökönyödött ennyi gyűlölet láttán és magából kivetkőzve ordítani kezdett.
– Piszok csürhe, csőcselék. Ti lennétek a zsidók esze a Kis Szanhedrin bölcsei. Alávaló pitiáner gyilkosok vagytok ti, ármánykodó söpredék, akik a saját fajtátokat ártatlanul akarjátok elveszíteni önön, alantas céljaitokért. Utálattal köplek le benneteket! De, rendben van: száradjon rajtatok Jézus vére és égesse arcotokat! Én mosom kezeimet! – dörögte és az ezüst kézmosó medencében, megmosta kezeit.
Aztán mégis esélyt adva a zsidók által halálra kívánt prófétának, így szólt vádlóihoz.
– Javaslatom van felétek: tegyünk próbát. Hogy ti is tiszták maradjatok a világ szemében és én is az, maradjak úgyszintén, bízzuk a döntést a népre. Döntsenek ők: Barabást e vagy Jézus engedjük szabadon?
– Ragyogó ötlet uram – szólt lecsillapodva rókamosollyal Kajafás főpap. – Bízzuk a zsidókra, kinek adnak kegyelmet! Ítélkezzenek ők a megváltó felett. Halála száradjon az ő lelkükön! Vére tapadjon az ő kezükhöz!
Így is tettek. Pilátus a Tanács tagokkal együtt kilépett a palota mellvédjére és így szólt az összeverődött tömeghez.
– Emberek! Mint tudjátok, a helytartónak joga van az ünnep alkalmával egy halálraítéltnek megkegyelmezni. Két halálraítéltünk van. Rátok bízom a döntést, kit engedjek szabadon. Jézust vagy Barabást?
A tömeg felhördült, halk moraj futott át rajtuk, majd egetverő ordítással kiáltották: pusztuljon ez, engedd szabadon Barabást! Pilátus megvetéssel kiáltotta nekik.
– Vérnősző barmok! – undorát legyőzve, még egyszer a tömeghez fordult – Jól meggondoltátok? – A tömeg kórusban kántálta – Keresztre vele! Keresztre vele!
Pilátus nem akart hinni a fülének ekkora megátalkodottság hallatán és harmadszor is rákérdezett.
– De, hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok benne amiért halálbüntetést érdemelne! Megfenyítem, tehát és szabadon bocsátom!
De a tömeg, hisztériásan üvöltötte:
„Keresztre vele! Keresztre vele!”
Így hát Pilátus hátat fordított az őrjöngő csőcseléknek és a Tanácstagokhoz fordulva így szólt hozzájuk.
– Nos, hát megkaptátok, amit kértetek. Jézus a tiétek. Rendelkezzetek felette!
A főpapok azonban kibúvót keresve, a törvényre hivatkozva megtagadták, hogy saját maguk legyenek zsidó testvérük hóhérai. A piszkos munkát a rómaiakkal akarták elvégeztetni, hogy a világ szemében Krisztus vére azok kezéhez tapadjon. Lehet, hogy abban a miliőben környezetüktől felmentést kaptak galád tettükért, de Isten a tettüket nem bocsátotta meg soha! Így kérlelték Pilátust.
– Helytartó, neked vannak meg az eszközeid és az embereid a kereszthalál kivitelezésére. Kérünk szépen, tedd meg nekünk ezt a kis szívességet! – Pilátus megadóan nézett rájuk és megvetően jegyezte meg
– Fizessétek ki a kereszt árát!
– Mennyi az, azonnal kifizetjük – kérdezték mohón.
– Harminc arany tallér – mondta nekik Pilátus és azok, zsebeikből és övükből összeadták a harminc aranypénzt. Pilátus merőn nézte az asztalára rakott pénzhalmot, majd így szólt velük.
– Kalmárlelkű népek vagytok ti zsidók: harminc aranypénzért eladtátok megváltótokat. Hulljon fejetekre az áratlan vére! – kiáltotta és hátat fordítva a zsidóknak, elhagyta a kihallgatási termet.
A felajzott tömeg a börtöncella elé vonult és kórusban gajdolták. – Barabás! Barabás!
A kiabálás egyre jobban felerősödött, amint kinyílt a cella ajtaja és az őrök intetek Barabásnak, hogy szabad. Barabás felegyenesedett és Jézus vállaira borulva ezt suttogta fülébe.
– Igazad volt testvérem: neked jutott a kereszt megkapod hát a lehetőséget a mártíromságra, én pedig a szabadságra. Igyekszem úgy tenni, ahogy neked is tetszene. legyen veled a te istened! Kegyes halált neked! – zokogta sírva és szétbontakozva elindult ki a fénybe, az életbe. Jézus pedig kettesben maradt istenével, hogy felkészüljön a nagy utazásra.
A városban felgyorsultak az események. A zelóták vállaikra emelve diadalmenetben vitték ki a városból vezérüket, Barabást. Mindesetre zseniális fogásnak látszott a lázadó vezér szabadon engedése, mert az amúgy is zsúfolt városból több ezer zelóta távozott pillanatok alatt. Így ezeknek a városból való kitessékelése megoldódott.
Kisebbedett a Jézus kivégzése miatt esetleges lázadás kitörésének lehetősége. A felrendelt elit alakulatokra maradt a Jézust követők megfélemlítése és kiűzése a városból. Bár, amikor a halálos ítéletről tudomást vettek megzavarodván, és hitükben megingatván, sokan önként hagyták el Jeruzsálemet, még így is több ezerre rúgott a vidékről érkezett, összezsúfolódó tömeg. Így már szombat este elkezdték a belvárosból kiszorítani a zarándokokat. Vasárnap reggel folytatták a tisztogatást. Délre teljesen kiürítették a belvárost és körbezárták. Csak a jeruzsálemi lakosok és Jézus hozzátartozói maradhattak benn.
Úgy koreografálták a kivégzést, hogy a keresztfát kettéválasztva a függőleges, nagyobbik ágát a Jézus mellé felfeszítendő latrok fogják vinni, míg a könnyebbet, de így is tetemes súlyú vízszintes keresztágat, magával Jézussal vitetik. Az ácsműhelyben a két latornak hirtelen elkészített keresztfákat a menet után, szamárkordén viszik fel a Koponyák hegyére. Így is tettek. Az éjszakát Jézusmeditálással töltötte és az Úrral beszélgetett. Az Úr megkérdezte tőle.
–Jól meggondoltad fiam, mit teszel?
– Szenvedni akarok!
– Nem szenvedtél még eleget?
– Meg akarok szűnni Istenben.
– Fájdalmas lesz.
– Vállalom.
– Ebben maradtak.
Másnap délre tervezték a kivégzést. A katonák a keresztre-feszítést a Golgotán (Koponyák hegyén) végezték el, mert onnan az egész város láthatta az elrettentő példa statuálását. A Golgotára a Via Dolorózán keresztül vezetett fel az út az arab negyeden keresztül. Az útvonal megválasztásánál az, vezérelte a centúriót, hogy minél kevesebb zsidó legyen a vonulás útvonalában, még a lehetőségét is kerülendő a lázadásnak.
A Koponyák hegyére a legszűkebb családtagokat és a három apostolt engedték csak. Így Mária Jézus anyja, Mária Magdolna Jézus élettársa, Aritmiai József Jézus tanítványa voltak jelen. József a saját magának készítetett, közelben lévő sziklasírját engedte át a halálba menőnek.
Délelőtt tíz órakor indult el a menet az ácsműhely elől. Jézussal, mint áccsal készíttettek egy kiálló faperemet, melyre lábait helyezhette. Saját kezűleg faragta meg és csapolta be a függőleges szárába. Bár látszólag könnyítettek a helyzetén, nem nehezedett teljes súllyal a végtagjain átvert szögre, azért ezzel csak elnyújtották szenvedéseit. Az ötlet egyszerre látszott humánusnak és egyben sátáninak is.
Miután végeztek, tíz órakor elindult a menet, fel a Golgotára. A vonulás menetén boltjuk előtt kíváncsiskodó arabok nézték a szomorú menetet. Itt-ott néhány zsidó álldogált a nézelődők között. Egyszer előugrik egy töviskoszorút szorongató zsidó és kaján vigyorral e szavakkal nyomja a messiás fejébe a tüskés koronát.
–Vedd a koronádat zsidók királya! Ez megillet téged!
A kísérők lefogták a zsidót, és el akarták távolítani Jézus fejéről a koronát, de ő így kérlelte őket.
– Hagyjátok: nem tudja, mit cselekedett! – és fején a töviskoronával cipelte tovább a keresztet. Bár homloka vérzett és erősen verítékezett a nagy melegben, méltósággal cipelte terhét.
Felérve a Golgotára elvették tőle a keresztet és összeillesztve azt a megásott gödörbe állították a másik kettővel együtt.
Előbb a két latrot szögezték ki. Üvöltésük az egekig hatolt. Úgy vergődtek ott, mit a csapdába esette állat. Aztán lassan fejük félre csuklott és úgy lógtak a keresztfán, mint a matrica.
Délben Jézusra került a sor. A hatalmas keresztet kiemelték a gödörből és eldöntötték. Jézust felfektették, és ácsszegekkel átszögezték tenyereinél és bokaizületeinél. Jézus meg sem nyikkant. Ez kissé meglepte a katonákat, de szó nélkül gyors, megszokott mozdulatokkal folytatták a munkát. A Jézussal felszegezett keresztet becsúsztatták az előre kiásott gödörbe, és felállították. Aztán laza földdel megtöltötték és körbedöngölték. Miután végeztek hátrább húzódva a síró, zokogó családtagokkal és pár tanítvánnyal együtt nézték a három ember haláltusáját.
A megfeszített istenével beszélgetett. Semmi fájdalmat nem érzett. Úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. A katonák védelem alá húzódva posztoltak tovább, míg a családtagok moccanatlanul álltak.
Három óra felé Jézus feje lekókadt. Elvesztvén az eszméletét beállt nála a tetszhalál. Szívverése lelassult, lélegzetvétele kihagyott. Ekkor Aritmiai József mellé lépett és megfogta élettelenül lecsüngő kezét.
– Kiszenvedett – mondta a centúriónak. Az pedig szólt egyik katonájának, hogy lándzsájával döfjön a szívébe, hogy biztosak legyenek a halálba. Így is tettek. A lándzsa a szívburkot megsértve átszakította a mellkast. Jézus pillanatra magához tért, kinyitotta a szemét és így szólt:
– Bevégeztetett! – többet nem szólt: meghalt. A centúrió konstatálta a halál beálltát és kérdőn nézett a családtagokra. Aritmiai József így kérlelte.
– Nagy jó uram, add ki nekem őt, hogy eltemethessem!
A parancsnok pár sort firkantva, elküldte Poncius Pilátushoz, hogy a beállott halált igazolva, engedélyezze a halott Messiás kiadását.
Pilátus éppen Heródessel tárgyalt, amikor megjelent Aritmiai József a parancsnok igazolásával és kérte a halott kiadását, hogy eltemethessék. Pilátus magába szállt egy pillanatig, majd így szólt Heródeshez:
– Megtörtént hát. Sikerült kivégeztetnetek általam az egyetlen igaz embert egész Jeruzsálemben.
Heródes megrendülten szólalt meg.
– Hidd el uram, borzasztóan sajnálom. Én nem akartam, de a főpapok hajthatatlannak bizonyultak. Az ő lelkükön szárad ez a barbár cselekedet. Bocsáss meg nekik uram!
– Vérnőszőknek nincs bocsánat! Isten megbüntet benneteket ezért! – Mondta és aláírva a papírt, visszaküldte Józsefet, hogy kérje ki a halottat, és méltóképpen temesse el.
József, miután visszatért a Golgotára, átadta a halott kiváltásának engedélyét. A centúrió parancsára kiemelték a keresztet, levették róla Jézust és egy méteres fehér lepedőbe becsavarva, elszállították a közelben lévő sziklasírhoz. A katonák odáig kísérték a menetet. Megvárták, amíg Jézust elhelyezik a sziklasírban, majd egy szakaszt hátrahagyva, a centúrió eltávozott kíséretével.

A katonák kettesével álltak őrt a sír előtt, de hogy semmilyen váratlan meglepetés ne érje őket, egy hatalmas szikladarabot gördítettek a sziklasír bejárata elé.