Erik csak ült a folyóparton, és Isabel járt a fejében. Maga előtt látta hosszú fekete haját, zöld szemét
és a mosolyát, amit annyira szeretett. Pont ma egy éve, hogy ebbe a folyóba ölte hűtlen kedvesét.
Még élénken élt benne annak az éjszakának az emléke. Itt találkoztak a parton, mint mindig

- Nem akarsz elmondani nekem valamit? – kérdezte Erik
- Nem tudom, mit kellene mondanom – válaszolt a lány.
- Ne hazudj nekem Isa! Kérdezzük meg a barátnődet, Inezt? – szólt Erik most már haragosan.
- De hát mit mondott Inez?
- Más férfiakkal találkozgatsz. Ez igaz? – kérdezte Erik.
- Nem igaz, nem tudom, miért mondta – mentegetődzött a lány.
De válasza csak még jobban felbőszítette a fiút. A harag és a féltékenység eszét vette.
Inez napok óta ecsetelte neki barátnőjük kalandjait, elültetve Erikben a gyanakvás csíráját.
Ő megbízott a lányban, de most a mentegetődzése nem győzte meg.
Elkeseredésében és haragjában, a csalódás és árulás miatt – nem törődve a lány tiltakozásával –
- megragadta és a part szélére ráncigálta. Majd egyik kezével a nyakát fogva, másikat Isabel
szájára tapasztva lenyomta a víz alá. A lány kétségbe esetten vergődött a kezei között, majd
feladta, teste megadóan elernyedt Csak pár perc volt és az élet eltávozott belőle. Erik
felegyenesedett és nézte a halott lányt. A hold megvilágította élettelen sápadt arcát. Fekete
haja szétterült a víz tetején. Majd egy sodrás hirtelen magával ragadta. Egy pillanatra még
kibukkant a feje, zöld szeme vádlón, értetlenül nézett Erikre, hogy azután végleg elmerüljön
a hideg habokban.
Három napra rá találták meg a testét. A halál okát balesetnek minősítették, vízbe fulladt.


Ennek pont egy éve. Azóta Inezzel él, hiszen vigasztalta, mellette volt, támaszt nyújtott neki
így összemelegedtek. Nem. Nem szereti annyira, mint Isabelt. Annyira már soha senkit nem fog
szeretni!
Szép lassan feltápászkodott és haza indult. Inez már biztosan várja.


Éjjel arra a furcsa érzésre ébredt, amit akkor tapasztal az ember, ha mereven figyelik.
Balján ott feküdt Inez, és mélyen aludt. De mégis.
Jobbra az ágy melletti fotelben ott ült Isabel. Fekete haján megcsillant a hold fénye.
Erik megriadt.
- Nyugodj meg kedvesem, csak én vagyok. Eljöttem hozzád – szólt szelíden.
Erik Inezre nézett, de ő zavartalanul aludt tovább.
- Te. meghaltál – szólt Erik elképedve.
- Valóban halott vagyok. Eljöttem, hogy lássalak és, hogy végre megtudd az igazságot
- Miféle igazságot? – kérdezte a fiú, akire még mindig nagy hatással volt elhunyt szerelme.
- Inez hazudott neked! Hazudott, amikor azt állította, hogy elárultalak. Soha senkim nem
volt rajtad kívül. Mindig hű voltam hozzád. Őszintén szerettelek.
Erik hirtelen megvilágosodott.
Inez rágalom hadjárata Isabel ellen, a halála utáni segítőkészsége, most minden olyan
átlátszóvá vált.
És ő megölte az imádott nőt!
Végre lehullt a hályog a szeméről.
- Bocsáss meg szerelmem – kérte sírva, térdre borulva a lányt.
- Én már meg bocsátottam mindkettőtöknek. – szólt a lány, és szeretettel megsimogatta
volt szerelme arcát.
- Most már mennem kell – mondta.
- Maradj még – kérte Erik.
- Nem maradhatok.
- Holnap is eljössz? –kérdezte reménykedve a fiú.
- Nem jöhetek többé. Sajnos nem lehet. – sóhajtott a lány.
Felállt a fotelból és elindult az ajtó felé. Az ajtóból még visszafordult és így szólt.
- Jól vigyázz! Ahonnan jövök, nem mindenki ilyen, mint én!
- Ne hibázz többet! – figyelmeztette.
- Szeretlek – sóhajtotta a fiú felé és eltűnt
Erikben egy világ omlott össze.
Egy féltékeny nő ármánykodásai miatt, megölte az egyetlen embert, aki valaha is
fontos volt a szívének. És ez a nő most itt fekszik mellette, bitorolva szerelme helyét.
Éktelen haragjában megragadta a keze ügyében lévő párnát, és a még mindig alvó Inez
arcára szorította. A lány vadul hadonászott, védekezett, de nem bírt Erikkel.
A fiú felemelte az élettelen testet, és a közeli folyóhoz vitte, majd bedobta a vízbe, ahogyan
Isabellel is tette.
Inez szinte azonnal elmerült.
Két nap múlva találtak rá, balesetet jelöltek meg, a halál okaként.


Egy évvel később...

Erik a folyóparton ült, merengett, megint csak Isabelre gondolt.
Az óta az egy évvel ezelőtti gyilkos éjszaka óta nem látta többé. Várta minden éjjel, hátha újra
eljön, de nem jött.
Esteledett, haza indult.
Éjszaka, az egy évvel ezelőtti furcsa érzés ébresztette.
Jobbra kapta a fejét, de a remény csalóka volt.
Nem Isabell, hanem Inez ült a fotelben.
Barna haja kócosan keretezte arcát, hidegen nézett a fiúra.
- Eljöttem hozzád! Eljöttem, hogy beteljesítsem a végzeted! Elárultál engem! – mondta fagyosan.
- Nem igaz! Te árultál el, miattad öltem meg Isabelt. – védekezett Erik.
- Isabel! – kacagott fel fakó hangon a lány. – Nem illett hozzád! Én szerettelek! Neked nem
- egy nebáncsvirágra volt szükséged!
- De én őt szerettem, és ti barátnők voltatok! – mondta a fiú.
- Barátnők? – Inez harsány kacagásban tört ki. – Ő még sehol sem volt, én már akkor
szerettelek. De neked csak ő kellett. Útban volt, hát eltettük onnan. Te magad végeztél vele!
Erik összetört. Igaza van a lánynak. A saját két kezével végzett Isabellel.
- Most pedig beteljesítem a sorsod! – mondta vészjósló hangon a lány...


Erik holttestét öt nap múlva találták meg a folyóban. Halálát öngyilkosságnak nyilvánították.
Úgy vélték nem bírta elviselni Inez halálát, és vízbe ölte magát...

Azt beszélik, aki teliholdas éjszakán, a folyóparton jár, láthat egy fekete hosszú hajú lányt
aki a vizet nézi, miközben halott szerelmét siratja.