5.

896. szeptember 20-a ragyogó napsütésre virradt. A szárazréti tábor elnéptelenedett. Mindenki, aki élt és mozgott az Eskü-téren foglalt magának ülő vagy állóhelyet. A kis Öskű község párszázas lakossága százezresre duzzadt. A kultikus jelvényekkel kidekorált Eskü-tér hatalmas amfiteátrummá bővült. Középen a tíz törzs rétjeiről, legelőiről vesszőkosarakban összehordott Eskü-domb állt, gyeptéglákkal borítva. A négy égtáj felé lépcsősorokból álló kaptatókat építettek be a lovasok részére. A nagyságos fejedelem, Kukulkán, faragott baldachinos páholyára szintén széles lépcsősorok vezettek fel.
Kukulkán páholyával szemben terméskőből emelt gúla tetején Chach Mool szobra állott. A szobor előtt fekete obszidián kőoltár helyezkedett el. A szoborhoz – s egyben áldozati oltárhoz – csak egy keskeny lépcsősor vezetett fel.
A téren emelt faácsolatú pódiumon a törzsek táltosai, áldozópapjai mutattak be áldozatokat ősi isteneiknek és a teremtő istennek egyaránt.
A főtér köré emelt amfiteátrumszerű gyeptéglákkal fedett földsáncokon közel hetvenezer előkelőség foglalt helyet. Az új nemességet megillette az ülőhely. Csatlósaik, rokonaik már csak lóhátról figyelhették az eseményeket.
A hatalmas réten felállított lacikonyhákban sültek a pecsenyehúsok. Nyársakon sült az ökör, kappan és vaddisznó. Hatalmas hordókból csapokon át, folyt a bor, mézser és az erjesztett csicsa... Kinek-kinek gusztusa szerint. A tábor körül felállított retyerátokban, latrinákban kereshettek megkönnyebbülést a nagy zabálás után a népek.
Tehát, folyt a népünnepély. Délután a kellemes őszi napsütésben kezdődött el a ceremónia.
Először a környező országok és népek küldöttei adták át Kukulkánnak országuk és népük üdvözletét, és jóindulatuk jeléként ajándékaikat. Hogy mennyire fontosnak tartották a jeles eseményt, kifejezi krónikáikban később megjelent tudósításaik, leírásaik a pompázatos napkeleti ünnepségnek.
Egymás után rakták Kukulkán lábai elé Bizánc, Frankhon, Gallia, Estónia, Russia, Kiev, Morvaország és más kisebb-nagyobb királyságok és fejedelmek küldöttei.
Nyolc órakor megszólaltak a hatalmas, mívesen faragott szürke-marha szarvakból faragott kürtök, fanfárok és megkezdődött a nap fénypontja. Kukulkán lépett az emelvényre és így szónokolt.
– Mélyen tisztelt vendégeink, követek, vezérek, törzsek főnökei, nemesek és nemtelenek! Mindenkit, aki most tanúja lesz egy nép hazájának és alkotmányának, a születésnek, szeretettel üdvözlünk magyar honban. Ti, akik itt most jelen vagytok e magasztos pillanatban, elmondhatjátok országaitok népeinek és uralkodóinak, hogy bábáskodtatok Európa lelkiismeretének őrzője: a Magyar Hon megszületésénél. Ezennel megnyitom a honalapítás utolsó aktusának ceremóniáját. – fejezte be szónoklatát és Szép Maszknak, ceremóniamesterének, adta át a terepet.
Szép Maszk azúrkék tapiban, fején bíbor tollkoronával lépett az emelvényre és elkezdte a ceremóniát.
– Szólítom színem elé Kurszán főfejedelmet, a magyar nép összekovácsolódásának és e honba vezetésének szülőatyját – mondta és tapsjelére négy díszes kacagányba öltözött magyar vitéz rohanva, hozta gyaloghintón az ünnepi díszbe öltözött Kurszánt. Megállva az emelvény előtt, Kurszán kilépett a gyaloghintóból és felsietett az emelvényre. Deli termetén megfeszült az ezüstveretű bőrvért. Fejét turulmadárral ékesített bőrsisak fedte. Oldalán Attila kardja, kezében a szakrális hegyikristály jogar. Úgy állt ott szemben a seregnyi néppel, mint egy isten. A véget nem érő hurrázások után elcsendesedett a nép. Ekkor szólni kezdett.
– Népeim, magyarok és nem magyarok. Magyarok nemzete, Jézus vére, nemesek és nemtelenek. Szeretettel hordozom tekintetemet végig rajtatok, akik megéltétek ezt a nagy napot. Én teljesítettem küldetésemet, új hazába vezettelek benneteket. Emlékezzünk most azokra a hősökre, akik életüket és vérüket áldozták azért, hogy hont szerezzenek népünknek! – mondta és a néma csendben a kalitkákból kiengedett tízezer hófehér Yukatáni kakadu lepte el és borította be az eget. Széttárt karjaival jelt adott a Yukatáni vak zenészeknek az e napra szerzett magyar himnusz megszólaltatására. A jelent döbbenetes és leírhatatlanul érzelmeket felkavaró volt. Könnyben úszott a jelenlévők szeme. A himnusz elhangzása után döbbent és mély csend következett. Mindenki magába szállt. Árpádot szólította.
– Íme, itt áll előttetek az a férfi, aki a legnagyobb magyar törzs főnökeként az összes magyarok gyulájaként vezette és levezényelte a honfoglalást. Én kidolgoztam a stratégiát, ő végrehajtotta azt. Mivel új hazába csak a régi elfelejtése által léphetünk át, úgy döntöttem isteni apámmal Kukulkánnak egyetértésben, hogy a magyarok új hazájába, Magyarországra én már nem követlek benneteket. Visszatérek az istenek közé és Yukatáni ősi ceremóniával istenné, avatom magamat. Miután Vénusz-csillaggá válok, emeljétek pajzsra Árpádot, vezesse ő és törzse időtlen időkig a magyarok népét dicsőséggel Európa egységének érdekében. Szóltam! – mondta és Árpád kezébe adta a jogart, az országalmát, majd leoldotta oldaláról Attila kardját és felövezte vele Árpádot. Végső aktusként Árpád fejére helyezte turulmadaras bőrsisakját. Aztán leballagott az emelvényről és ruganyos léptekkel felsietett Chach Mool oltárához.
Szemben állva Chach Mollal, levetette páncélzatát és hófehér ágyékkötőben, kitárt karokkal az éghez fohászkodott.
A döbbent csendben leemelte a fekete kőoltárról isten kardját és kört írt le vele magakörül. Ebben a pillanatban elhagyta a terepet, és fantomtestét hagyta az oltár előtt. Pillanatokon belül nomád harcos alakját felöltve már a közönség soraiból figyelte az eseményeket. Az események pedig peregtek.
Kurszán fantomteste először két lábát, majd bal karját metélte le, és a sugárban fröcskölő vérében fürödve, egy nyisszantással elmetszette saját nyakát. Ezzel Vénusz-csillaggá vált.
Szép Maszk tapsolt és a szolgák Kurszán tetemét fehér gyolcsba csomagolva elhelyezték az aranykoporsóba. A koporsót fekete obszidián oltáron helyezték el.
Ekkor léptek elő a törzsek főnökei, és hatalmas aranyveretű pajzson Árpádot a minden magyarok nagyfejedelmévé emelték.
A Pajzsraemelés után megszólaltak a fanfárok, így adván jelt a világnak az új fejedelem felavatásáról.
Árpád fehér lován fellovagolt a szemledombra és a négy égtáj felé suhintva adta tudomására a világnak, hogy új fejedelme van magyar honnak. A szertartás befejeztével letérdelt Kurszán koporsója elé és hatalmas, dörgő hangján ezt a fogadalmat tette.
– Fogadom neked Kurszán, isten az istenek között, hogy addig nem lesz nyugalmam sem, életemben sem holtomban, amíg a magyarságnak vissza nem szerzem Attila koronáját. Esküszöm!
– Esküszünk! – zúgta százezer torok
Miután lelovagolt az esküdombról, jelt adott a máglya meggyújtására. A hatalmas máglya fénye bevilágította az Eskü-teret. Fényénél a sírdomb belsejébe vitték aranykoporsóba zárt porhüvelyét, ahol hegyikristály szarkofágba helyezték Kurszán (fantom) testét.
A fáklyaként világító máglyára dobálták az ellenségtől hadizsákmányként évtizedek alatt összegyűjtött relikviákat, zászlókat, kincseket. Így ért véget a magyarok első honalapítása.

6.

Még javában tartott a magyarok honalapító ünnepsége, amikor az éj leple alatt transzportációval Kukulkán, Szép Maszk és Kurszán visszatért az őshazába, Boldogvölgybe. Zengő Hárfa és Rúfus ott maradt a végeket vigyázni.
Árpád a nemzet belakását, birtokbavételét és a gazdálkodás és állattenyésztés profi megszervezését tűzte ki feladatul a törzsek vezetőinek. A hadsereg megszervezését, a tartalékosok kiképzését a legfőbb hadúrra, Rúfus O Harára bízta. Aki, amellett, hogy a délvidék örökös bánjaként határőrizetet is ellátott hadseregével, még az egész ország legfőbb haduraként a honvédő háborúkért is felelt.
Árpád hét fia és hetvenkét unokája a kalandozásokban játszott fő szerepet. Botond fia eljutott egészen Bizáncig és vasöklével törte be a vár kapuját. Vérbulcsú sok bosszúságot okozott Lilupoid frankjainak. Seregeik végigdúlták Attila koronájának visszaszerzése ürügyén az egész nyugati világot. Fajsz, Zoltán nevű fiai a macsói bánságot és az erdélyi dukátust igazgatták. Taksony, Tétény az államigazgatást és a megyerendszert alakította lassanként ki. Legkisebb fia Zsolt pedig, apja mellett tanulta az ország kormányzását. Sajnos Árpádnak csak évei voltak hátra. Bölcsességét, szervezőtehetségét és hazaszeretetét fiaiba és unokáiba átörökítve 907-ben örökre lehunyta a szemét.
Halotti torát egy egész nemzet sírta végig. Testét érckoporsóba zárva, alabástrom szarkofágban Kurszán szarkofágja mellé temették.
Mint említettem már, halála után Zsolt nevű fia ült a fejedelmi székbe. A kalandozások sajnos nem vezettek eredményre, így a kilencszázas évek közepén elszenvedett Ausburgi és Merseburgi vereségek arra az elhatározásra indították az akkor éppen uralkodó Árpád-házi fejedelmet, hogy felhagynak a szomszédok zaklatásával és magától a római pápától, fogják kicsikarni a koronát.
Géza fejedelem már ennek értelmében vette fel a keresztséget és fiát, Vajkot is megkereszteltette a római katolikus hitben. Bajor feleséget szerzett neki és kitűnő katolikus papokkal neveltette. Minden tíz községet vagy falut kötelezett egy-egy templomállításra és bevezette az egyházi tized intézményét.
Amikor mindent elrendezett, akkor 997-ben örök álomra hajtotta fejét. Fejedelmi székét mindenre elszánt, művelt, vasfegyelmű, kegyetlenül szigorú, önmegtartóztató, célratörő fia örökölte. Amikor beiktatták a fejedelmi címbe, már az István nevet viselte, ezzel is jelezvén belső és külső ellenfeleinek, hogy célja megingathatatlan.
1000. tavaszán aztán fényes küldöttség érkezett Rómából. Maga a pápai trónálló hozta személyesen a pápai kincstárból előkerült koronát, hogy szent kezeivel helyezze azt István fejére.
1000. Augusztus 18-án történt meg a koronázás az Ősük-dombon, melyet ettől a naptól kezdte aztán már koronázási dombként, említenek a krónikák.
A koronázáson jelen volt apósa a Bajor király, sok szomszédos fejedelem, maga a frank király is A három napig tartó fényes ünnepségek Esztergom várában folytatódtak, ahol első királyunk született. Attila szent koronájával felövezve egész nemzetsége, az Árpádok vére, mind elkötelezettjévé, s egyben esélyesévé is vált a magyar királyi címnek. Ezzel az aktussal kezdődött a magyarok ezeréves dicsőséges országlása a Kárpát medencében.


Vége a IV. kötetnek