„…Az 1925-ös esztendő során két esemény lett szenzációvá frissen szétporciózott hazánkban.
Az első ilyen történés Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy, volt különítményes tiszt, valamint neje, Schwartz Mici jóvoltából eshetett meg: a házastársak lakásukon meggyilkolták Kodelka Ferencet, aki akkoriban már régóta ügyködött a feleség asszonyi kívánalmainak csillapításán, ráadásul ezt olyan furmányos módon tették, hogy a bűnesetet követően a tehetős hentesárugyáros nyolcvanmillió koronáját is magukénak tudhatták. Nem csoda, ha jól kiterveltnek vélt óvintézkedésekkel igyekezték megelőzni a lelepleződést: a holttetemet darabokra cincálták, a testrészeket elrejtették, illetőleg a Dunába dobták. Bár a balvégzetű mészáros huszonkét porcikája később előkerült, fejét sohasem találták meg. A házaspárra végül mégis lesújtott a törvény szigora: Léderert a katonai törvényszék kötél általi halálra ítélte, és rövidesen nyakára is került a kravátli, feleségének meg életfogytiglani fegyházbüntetés lett a jussa…”

1.
Lédererék ötszobás Soroksárút 39-40 sz.alatti, bérlakásában feszült izgalommal várták Kodelka érkezését. Az ikerlépcsőházas ötemeletes, nyitottfolyosós épületet az Adria Biztosító Társaság építette pár évvel ezelőtt. A bajárat impozáns, aranyozott stukkói, a kapualj boltívének mozaik freskói mindjárt elárulták, hogy itt az úri középosztály tagjai a lakók. Cselédekkel, házmesterrel és viceházmesterekkel ellátva.

A legtöbb lakosztályt a közeli vágóhidak tulajdonosai, a nagyvágók bérelték családtagjainak számára. Laktak itt belesgazda dinasztiák, akik a lóbél, marhabél piacot uralták. Külön laktak a sertés, marha és juhvágók. Aztán a hentesek. Ilyen hentesmester volt Kodelka Ferenc is. Harminckét hentesbolt volt a tulajdonában.

Az ötödik emelet hatalmas saroklakásában laktak, melyhez két cselédszoba és öt szoba tartozott. Nagy konyhával, ebédlővel, és két fürdőszobával, két WC-vel ellátva. Az ötvenéves, vérmes, hatalmas termetű, pirospozsgás arcú hentesmester igencsak szerette az italt, ennél jobban már csak a nőket tartotta nagy becsben. Három derék fia, már rég önálló hentesüzlettel rendelkezett és külön családban élt, természetesen ugyanebben a házban, csak más, más emeleten. Így a Kodelka egy bokorban lakott.

A családfő, hatalmas termetű, podagrás, vissszeres lábú, másfélmázsás feleségével, Mancinénivel egyedül birtokolta a hatalmas lakosztályt. Úgy is hívták a hátamegett, hogy a „Tonnás Manci” Kodelka a kuplerájok állandó látogatója volt, mert a gutaütést csak úgy tudta elkerülni, ha valahol levezeti energia fölöslegét, és lecsillapítja ágaskodó libidóját.

Történt, hogy a harmadik emeletre új lakók költöztek. Léderer Gusztáv főhadnagy, a hírhedt Héjas különítmény egyik századparancsnoka. Vele tartott gyönyörűséges, karcsú, tejfehérbőrű, égő vörös hajjal koronázott fejű felsége a Swarcz Mici is. Ugye, milyen az ember? Kíváncsi. Kodelkának is felkeltette a szépséges fiatalasszony a figyelmét. Megtalálta az alkalmat az ismerkedésre. Sűrűn nyitogatta a bukszáját, hogy hálójába vonja a természetnek e ritka kincsét.

Summa, sumárum: Léderer asszisztálása mellett, annak rábólintásával heti egy alkalommal átengedte Micit a hentesnek. Ennek a gyümölcsét aztán le is szüretelték. Egyre szépült a Léderer lakosztály. Guszti büszkélkedett tiszttársai előtt, a hatlmas tehetségű szponzor bőkezűségével. Kodelka pedig úszott a gyönyörben, hogy a tiszti társaság cehhét fizethette a Mátyáspincében hetente tartott dorbézolások után. A fizetésen kívül az a hatalmas kitüntetés is érte, hogy Mici fülébe húzathatta annak a nótáját: „… az a szép, az a szép, akinek a szeme kék…”

Így folyt volna az idők végezetéig ez a szerelmi háromszög, amikor Lédererék komoly elhatározásra jutottak. Így szólt Micihez Gusztáv.
–Micikém, kis bülbül madaram, túl kell lépnünk ezen a büdös hentesen! Nem illik ez már a mi köreinkhez.
–Mire gondolsz kandúrkám?
–Kicsaljuk a pénzét, és eltesszük lábalól.
–Értem, de, ha kicsaltuk a pénzét, mért kell eltennünk lábalól?
–Azért cicám, mert csak az élete árán juthatunk a pénzéhez.
–Neked az a feladatod, hogy köttetsz vele egy nagyösszegű, mondjuk 80-100 millió koronás életbiztositást, melynek te leszel a kedvezményezettje. A többit már nem kell magyaráznom.

Így is történt. Kodelka megkötötte az életbiztosítást és másfél év mulva, eltünt. Már folyt a holttá nyilvánítási eljárás, amikor a Duna egy kosárban feldobott emberi maradványokat. Végülis huszonkét porcikáját fellelték, a fejét sose találták meg. A mellkasán lévő tetoválásáról tudták azonosítani a hullát. Mielőtt felvették volna a biztosítási összeget őrizetbe, vették a házaspárt. Gusztit halára ítélték és kivégezték. Mici életfogylinglanit, azaz 25 év börtönt kapott bűnrészesség miatt.

Az eset nagy port vert fel és a világsajtó is foglalkozott vele. Gúnydalok, kuplék, születte róla. Ilyen a máig fennmaradó strófa is: „… Kodelkáné, mi van a kosárba, Kodelkának a keze feje lába…” Igenám, de a dalocska fals, megtévesztő. Ugyanis Kodelka feje sohasem került elő.

2.
A múlt század hatvanas éveiben egy gyönyörű arcú, nemes vonalakkal megáldott szépséges, ősz hajú, törékeny, kecses és művelt asszony árulta a virágokat az Emke cukrászda előtti placcon. Minden cukrászdalátogató törzsvendég tudta, hogy ő, ama bizonyos Léderné. Ő volt a cukrászda bukkéja, legfőbb vonzereje.

Este l0 után bejött, karján a fonott, vesszősárban elhelyezett szépséges, illatozó rózsákkal, szekfükkel és körbejárta az asztalokat. Mire a végére ért egy szál sem maradt a kosárban: mind megvették a gavallérok. Mikor befejezte a körbenjárást, akkor a zongorista felállt, meghajolt. Micikének kezet csókolt és a zongoraszékhez vezette. Mici pedig ráhajolt a billentyűkre és felcsendült a jólismert kuplé: „Léderené, mi van a kosárban…?”

A strófa eléneklése után meghajolt. Beseperte az elismerő tapsokat és a tányérba dobált tizeseket, húszasokat, majd távozott. Hazaérve legelső dolga volt, hogy a falba mélyesztett fülke ajtaja elől leakassza az azt elfedő semmitmondó tájképet és egy rejtett gombot megnyomva kikattitsa a zárat. Feltárult az öreg. Az öregben Kodelka kipreparált feje nézett vele farkasszemet. Leemelte a koponyatetőt és belehullajtotta a koponyaüregbe a péterfilléreket. Ez volt az ő titkos trezorja.

Életében, soha senki nem láthatta ereklyéjét. Senki nem jött volna rá a titok nyitjára, ha a hatvanötévesen is csinos, kívánatos Mici egy titkos hódolóra nem akad. Beleszeretett egy negyvenkétéves zsidó bankár fiacskája. A néhai bankárpapát, már régen leszegényítették. Tulajdonképpen a családdal a Hortobágyi munkatáborban ismerkedett össze, amikor 1950-ben amnesztiával szabadulva a börtönből-hiszen akkoriban 25 év volt az életfogytiglan elévülési ideje- őt, is mint osztályidegent ki nem toloncolják a fővárosból. Egy istállóban laktak Béni családjával. Az akkor harmincéves agglegény belebolondult, az akkor ötvenévesen is, gyönyörű Micibe, és összeálltak. A munkatáborból 1953- ban szabadultak. Mivel Micinek a volt szobalánya megőrizte a Léderer lakást, hiszen semeddig sem tartott akkoriban átvenni a bérleményt. Micike 2 szobát kapott Terézkétől albérletként. Így volt hol laknia. Terézke,,nem feledkezett el, mivel tartozik Léderenénak,és ugyanúgy kiszolgálta, mint úriasszony korában.

Férje, természetesnek tartotta a hálának ezt az emberi megnyilvánulását és nem volt ellenvetése. Így éldegéltek békés egyettértében, amikor 1982 ben Mici, alias Lédererné halálát elközeledni érezte, összehívta az időközben megözvegyült Terézkét, Bénit és megeskette őket, hogy megtartják a titkot, nem árulják el senkinek, amit most látnak, hallanak.

3.

Elérkezett a végzetes nap, amikor Kodelkának be kellett fejeznie földi pályafutását, hogy Léderer Gusztáv főhadnagy ki tudja fizetni négymilliós kártyaadóságát. Ha egy másnap reggelre nem tud fizetni, akkor a becsületén esett foltot, főbelövéssel tudja csak lemosni. Léderernek esze – ágában sem volt öngyilkossá lenni. A könnyebbik utat választotta. Megzsarolja Kodelkát, hogy ha nem ad neki azonnal ötmillió koronát, akkor a világ elé tárja a feleségével való viszonyukat. Léderer húzódozni kezdett, hogy így, meg úgy, ez mégsem járja, hiszen az életbiztosításában már úgyis Micike a kedvezményezett.

Léderer elvesztette türelmét, látván, hogy mennyire kidudorodik a hentes zsebében a hatalmas buksza és cselhez folyamodott. Igy szólt Kodelkához
–Jól figyelj Frici! Lassan mondom, hogy megértsél! Nekünk most kell a pénz, azonnal. Nem érünk rá megvárni, míg feldobod a talpadat. Ha reggelig nem fizetek, lőhetem főbe magamat.
Ez sem hatotta meg Kodelkát. Csak húzódozott a tejeléstől. Ekkor végső elkeseredésében előhúzta a nyulat a kalapból a Léderer.

–Akkor pedig nincs más hátra, mint előre. Elhíresztelem, hogy mekkora buzi vagy és én vagyok szeretőd! Holnap tele lesznek a reggeli lapok vele…
Ez hatott. Kodelkának padlizsánlilára változott az arca. Levegő után kapkodott, és azon nyomban ott, helyben megütötte a guta. Lefordult a zsámolyról, hörögve hempergőzött a földön és kínjában lerágta a szőnyegrojtokat. Aztán kettőt rúgott. Szájasarkán véres hab buggyant ki. Szemei megüvegesedve meredtek a semmibe. Bevégeztetett.

–A legelső volt, hogy kivettük a zsebéből a bukszát. Nyolcmilla volt benne. Ez éppen elég arra, hogy ha reggel Guszti kifizeti a sarát, még maradjon is belőle, erre, arra. De, milyen az ember, telhetetlen. Evés közben jön meg az étvágy. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy mi lenne, ha végleg eltüntetnénk a hentest? Így hozzájutnánk a biztosítási összeghez is.
Így is történt. Feldaraboltuk a saját hentesbárdjával. Hogy úgymondjam, miszlikbe aprítottuk. A darabjait két hatalmas vulkánfíber bőröndbe gyömöszöltük és levonszoltuk a Dunapartra. Aztán zutty! Bele a vízbe, hagy ússzanak, le egészen Mohácsig!

Félév mulva halottá nyilvánították. Felvettem a biztosítási összeget. Minden briliánsokkal kirakott arany ékszereket vásároltunk. És morbid ötletem támadt. Mivel a fejét nem tettük be a bőröndbe, nehogy felismerjék, elvittem egy preparátorhoz, hogy áztassa ki vitriolban, pereparálja ki. A fejetőt körben válassza ketté, és zsanérral felnyithatóvá tegye. Elkészítette. Aztán kialakítottunk itt a falban, e mögött a tájkép mögött egy üreget a trezornak. Mert bizony trezorként szolgát ötvenegynehány éven át szegények a feje. Letapétáztuk. Csak nagy kutatással lehet kitapintani a rejtett nyomógombot. Mivel ez a giccses kép senkinek sem kelti fel az érdeklődését, nem vitték el se a zabráló ruszkik, és a komcsiknak sem kellett, még ingyér sem.

Mivel szegény, jó Gusztim a lelkemre kötötte, hogy csak végszükség esetében adogassak el belőle, így abban az ínséges időkben ebből éltünk Terézzel, drága jó férjével és még a gyerekeiteknek is jutott. Most már kiürült a trezor. Annyi megtakarított pénzem van, hogy eltemessetek. Egy a kérésem. Hamvasztassatok el! A hamvaimat szórjátok bele Kodelka fejébe, azaz a trezorba, és zárjátok le újra az üreget. Akasszátok fel elé kedvenc képemet, amit jó Gusztávom vásárolt annakidején az ócskapiacon.

–Drága nagysága, minden úgy lesz, ahogy kivánta!–csókolgatta krokodilkönnyeket hullatva a sezlonról lehanyatló csontos, eres kezet Terézke.
–Egyet, tessék mán elárulni nekünk, mi ennek a képnek a címe? Háthogyha valaki megkérdezi, mit ábrázol, legalább fel tudjuk homályosítani az illetőt!
–A címe,a címe…–hörögte elhaló hangon Lédererné –Ürgeöntő tatárok.
–Szent egek!–csapta össze tenyereit Teréz és így óbégatott.
–Én, csak egy nagy ződ mezőfélét látok, egy barna lyukat a közepén, a távolban meg valami rekettyésféleséget. Hol vannak itt a tatárok, és hol az ürge?

Lédererné feltápászkodott. Megtámasztották a hátát egy díszpárnával és feddőn a képre mutatva így szidta meg Terézt.
–Jaj, fiam, ennyidősen már ragadhatott volna rád valami! Nincs egy csepp beleérző képességed sem. Az ürge benn van a lyukban. A tatárok pedig elmentek a folyóra vízért. Ezért nem látni őket.– fejezte be a felvilágosítást és kilehelte a lelkét. Azóta is őrzi a mögötte lévő trezor titkát a napszítta festmény.