Gyermekkoromban, az ötvenes években, nagyon szerettem volna vadászni: igazi vadnyúlra, igazi vaddisznóra, igazi vadászpuskával. Ez akkor nem adatott meg nekem, az alábbiak hiánya miatt: igazi vadnyúl, igazi vaddiszó, de legfőképpen az igazi vadászpuska. Ám vadászati lehetőségem mégsem ekkor érte el a mélypontot, mivel volt egy kitűnő légpuskám. A kertet kineveztem Afrikának, öcsémet kineveztem bennszülött néger szolgának, kedvenc macskánkat pedig oroszlánnak. Hungaryban minden csak kinevezés dolga. Öcsém feketére való bemázolása /hogy igazi néger legyen/ nehézségekbe ütközött, de macskánk nem tiltakozott oroszlánná való kinevezése ellen, mivel nem látott a jövőbe, legalábbis ezúttal.
Az oroszlánvadászat meglehetősen egyszerű művelet. A néger fegyverhordozó hordozza a puskát és felkutatja az oroszlánt, a fehérbőrű oroszlánvadász pedig meglövi az oroszlánt. Nem, nem lelövi, mert akkor másik oroszlánt kell keresni, a szomszéd macskája pedig már ismert engem, oroszlánvadászként. Meg, sajnos, a szomszéd is.
Ha valaki Nagy Humanistának nevezne, aligha tévedne sokat. Nem kis olómgolyót tettem a légpuskába, hanem madárbogyót. Humánumból, azaz macskánumból. Vannak azonban nagyon kényes nyivákolók! Még az a kis bogyóütés, ami, ha egy közepes méretű bunkóval való fejbeütéshez hasonlítjuk, szinte semmi, még az is arra késztette a cicát, hogy panaszosan felnyávogjon és sötét bokormélyre meneküljön.Gondoltam: utána mászom, mivel a cicát, vagyis az oroszlánná kinevezettet jogos zsákmányomnak tekintettem, de nem mindig az első gondolat a legjobb. Utóbbi okból a másodikat követtem: néger szolgám küldtem utána, aki előbb megtagadta fehérbőrűségét feketére váltani, de ezt a parancsom már nem merte. Ki is húzta a cicát, azaz az oroszlánt, de... no, szóval, vannak jobb esetek, meg balesetek, de utóbbiakra jódoldatot lehet kenni, az kellően csíp.
Később a gyermekkor elmúlt, nem is tért vissza, de az igazi vadnyúlra, igazi vaddisznóra való vadászat vágya, igazi puskával, kicsit igen. Számbavettem mi minden kell hozzá: 1. pénz puskára, 2. pénz töltényekre, 3. százszázalékos poltikai megbízhatóság, hogy az ember engedélyt kapjon puskavásárlásra, 4. vadásztársasághoz irandó felvételi kérelem, 5. mindenféle űrlapok kitöltése, 6. szűkebb értelemben vett vadászat mellett mindenféle nem vadászati munkák végzése a vadásztársaság keretében. Kezdett a dolog nem tetszeni, mert: 1. nem volt pénzem puskára, 2. töltényekre sem, 3. utálok kérelmet írni, 4. űrlapok, formanyomtatványok kitöltését gyűlölöm, no és 5. ha egyszer vadász vagyok, akkor a vadászat a feladatom, nem például vadetetés télen, minden vad keresse meg táplálékát, én is azt csinálom. Egyedül politikai megbízhatóságom állt, szerintem, szilárd lábakon, de még azzal is úgy volt a dolog, hogy innen is fújhat a szél, meg onnan is, és nem csak erdőn-mezőn.
Sebésztanár barátom, persze, vásárolt puskát, nem is egyet, mutogatta is büszkén, de nem irígykedtem, mert /ez már később volt/ addigra már én is átváltoztam, Nagy Humanistából Még Nagyobb Humanistává. Nem éreztem vágyat szegény vadnyúl, vaddisznó lelövésére. Sőt! Addigra már a vadászkalap mellé odapreparált vaddisznósörte vagy fácántoll sem tetszett annyira.
Megjegyzem: sebésztanár barátom nagyon jó sebész, betegei mind-mind életben maradnak, így érthető, hogy időnként egy kis pusztításra vágyik.
Az érző olvasó most, gondolom, elkezd szánni, hogy így-úgy, szegény ember sohasem vehetett részt igazi vadászaton, nem lőhetett igazi puskával, igazi nyúlra, igazi vaddisznóra. Nem egészen ez a helyzet.
Sokféle vadászat van. Átvitt értelemben vett vadászaton később részt vettem, ha nem is úgy, ahogy gondolják.
Én voltam a vad /ezzel az angyalszelídséggel, de hát Hungaryban, mint fentebb már megjegyeztem, minden csak kinevezés dolga!/.
Meg is lőttek, de elmenekültem sebemmel az élet sűrűjébe. Ott, a körülményekhez képest, tűrhetően vagyok /mivel tűrnöm kell/, csak arrafelé nagyon híg a leves. Érthető, ahogy a mondás tartja: "Szegény ember vízzel főz."