Mindig is rettegtem, hogy szívemet összetörik. Nem is tudtam, hogy ilyen érzés valakit igazán megbántani. Azt hittem, hogy a fájdalom okozója jót nevet, hogy milyen rajul tud szavakkal ölni. Most én lettem a fájdalom okozója. Még a lelkem is belesajog, úgy fáj. Sírni szeretnék, de nem tudok. Csak bámulok előre s kérdezem magamtól, hogy miért tettem. Egy gerinctelen szemétládának érzem magam és az is vagyok. Miért nem lehet minden szép? Hisz ez a szépség teszi a létet elviselhetővé, de mit ér a lét szenvedés nélkül? Hogyan lehet az élet szép és fájdalmas is egyszerre. Én csak a fájdalmas epizódot éltem még meg. Azt mondják, hogy amíg a szenvedést nem ismered igazán, addig boldog nem lehetsz. Mikor lehetek végre boldog? Egy belső hang azt mondja, eljön még az a nap. A remény mindig ott van. De félek, hogy hazug hangokat hallok.
Sajnálom, hogy megbántottalak. Sajnálom, hogy megismertél. Sajnálom, hogy megszerettél. Sajnálok mindent. Tudom ezzel neked nem jobb. Tudom, hogy csalódtál. Tudom, hogy bizalmadat nem nyerhetem el már soha. De kérlek ne utálj, hisz csak őszinte voltam. Kívánom, hogy megtaláld azt, akit Isten neked szánt és hidd el, hogy a nagy Ő téged mindennél jobban fog szeretni és becsülni, mert nagyon jó ember vagy.