Amikor megszülettem
egy lehetőség született bennem
egy csepp az álomóceánban
homokszem a világ sivatagában

Ahogy lassan növekedtem
apró hullámokat keltettem
óvatosan, vigyázva, senkit se bántva
vidáman nevetve a világra

Lassan új ismereteket szereztem,
a dolgokat magamban osztályozni kezdtem
látva jót és rosszat ítéletet mondtam
rakosgatva a képeket magamban

Ahogy lassan felnőtté lettem,
a dolgok rendszert alkottak fejemben
de nem stimmelt a régi, jól bevált séma
éreztem a világgal van egy nagy probléma

Keresni kezdtem, tudni minden áron
hogyan jött létre ez a rémálom?
elindultam erre, elindultam arra,
a dolgok vittek, de mindig tévútra

Végül a szálak metszették egymást
megláttam valamit, amit nem látott más
a keresztutakon találtam magamat
ahol minden kérdésre nyomban válasz akad

Egyedül voltam, senkit sem láttam
belül boldog voltam, ámde mégis fáztam
végül visszatértem, nem bírtam már tovább
agyam kívánta régi birtokát

A világ csak erre várt és megmutatta magát
üvöltve zúdítva rám őrült viharát
mindent megtett, hogy elpusztítsa bennem
az örökké szunnyadó gyermeket

Úgy éreztem, vesztek, és mindenem cserbenhagy
olyan dolgokat láttam, amit fel nem foghat agy
mélyre süllyedtem, nemtörődömmé váltam
az élet és halál mezsgyéjén sétáltam

Végül magamba néztem és megnyugodtam
a gyermek még mindig aludt, nyugodtan
ez erőt adott, tudva még nem vesztettem
és nehézkesen, de újra tanulni kezdtem

Végigjártam ismét a bejárt utakat
emlékeztem mindenre, ami bennem maradt
végül újra összeértek a szálak,
de most már ismertem az egyetlen választ

Nyugodt maradtam, eszem nem használtam,
a belül szunnyadó gyermekre koncentráltam
a vihar alábbhagyott, kiadta minden erejét
és az alvó gyermek lassan kinyitotta szemét

Ő is, én is tudtam, hogy egyek vagyunk,
és ez volt a védelmi mechanizmusunk
mosolyogva, lassan újra elaludt,
és bennem valami örökre megváltozott

Sose hagyd, hogy bántsák az alvó gyermeket!