A fertőző betegségek, némileg a hivatalos szakirodalom tévhitével szemben, két csoportra oszthatóak: 1. fertőző betegségekre, és 2. fertőző nem fertőző betegségekre. E paradoxonnak tűnő felosztást mindjárt elemezni fogjuk.
Az első csoportot a szakirodalom is elismeri, ebben a csoportban a különböző biológiai kórokozók, így prionok, vírusok, baktériumok, gombák, parazita egysejtűek, férgek tevékenykednek. Közülük a legkisebbek a legpofátlanabbak, vagyis a prionok, melyek még csak nem is vírusok, mindössze kóros fehérjék. Ők okozzák többek között a kergemarha-kórt, ezáltal a baromfiipar szövetségesének tekinthetők. Ám a marhahús-kereskedelem is támogatóra talált a madárinfluenza vírus személyében. Megy a küzdelem a globális világban!
A második csoportba tartozó fertőző betegségek hivatalosan nem fertőzőek, de mégis azok. Kórokozóik bonyolultabbak az első csoportban említetteknél: örökölt /és sikeresen továbbfejlesztett/ emberi butaság, mohóság, felszínesség, a Társadalom ostobaságai. Erre a fertőzésre utal a Hungarian közmondás: "Egy bolond százat csinál." Habár, ha meggondoljuk, ez a százbolondcsinálás Hungaryban már merőben felesleges...
Vegyünk néhány példát! A dohányzást, valamint a mértéktelen alkoholfogyasztás által okozott betegségeket most kihagyom a példatárból, nehogy rámímélezzenek főszerkesztő hölgyeimék-uramiék, hogy ez a nicknevű dohányos is beírt nekik valami nagyon csúnyát, meg az a nagyonszeszivó is, vádaskodván, így-úgy, én őket igencsak lenézem. Mellesleg némileg igazuk van, mert le is nézem őket /de, ha hölgyek, és nagyon mellesek, akkor elnézően megnéző vagyok velük szemben!/.
Tudom: ők részben a Társadalom fertőzésáldozatai. Részben azonban rendszerint önmaguk is felelősek áldozat-voltukért. No, nem mondom, hogy egy dohányost hóhérbárd alá kellene küldeni szenvedélyéért, ám az illető Társadalom által való ajnározását is rossz szemmel nézem. Nem kellene udvarolni neki, hanem nyíltan rápirítani: "Szégyeld magad, te esztelen, mit károsítod egészséged közköltségre?! Állj neki, és szokj le a dohányzásról!" Szóból ért az ember, ahogy a mondás mondja, - de csak értelmes, őszinte szóból! Abból, ami nincsen.
Az alkohol túlzott szeretetével kapcsolatban is így vélekedem, de elárulok Önöknek valamit, Olvasóim, ha már 40 évesek vagy idősebbek. /Ha fiatalabbak, akkor itt hagyják abba írásom olvasását, ha még olvassák egyáltalán!/ Kis mennyiségű alkohol napi fogyasztása, például egy pohárnyi vörösbor, kifejezetten érvédő hatású, tehát jót tesz az egészségnek. Ám, ne felejtsék el: csak egy pohár, - nem pedig vedelni! Különben felejtsék el a dolgot: Hungary ez, nagy végzetek-végletek kis országa, - számíthatok itt okos mértékletességre?
A napokban kiváló szakember előadását hallgattam, aki, szerintem, a fentebb említett "fertőző nem fertőző" betegségcsoportba tartozó, veszélyes nyavalyáról beszélt. Főleg fiatal lányoknál fordul elő, akik - részben a Társadalom kóros hatására - hirtelen elégedetlenek lesznek testsúlyukkal, annak ellenére, hogy nincs is testsúly feleslegük. Nekiállnak drasztikusan fogyókúrázni, önmagukat tönkretenni, azon téves hitben: kövérek. Hol itt a fertőzést okozó ágens?
Nos, a Társadalom által kreált kóros divatban, amelyik azt sugallja: légy, leánykám, olyan csípésre ingerlő csípőjű, olyan darázsderekú, mint a szépségversenyek szereplői. Én nem szűkíteném le a szépségideált utóbbi hölgyekre, akikből tizenkettő egy tucat. Máig nem értem: miként lehet eldönteni teljesen egyforma szépségek közül, hogy melyik első, második, harmadik helyezett. Nos, a Társadalom ismeretében sejtem ugyan a dolgot, meg egyik-másik /azaz majdnem mindegyik/ hölgyecske is szeret eldöntéseiről csevegni a lapokban, de mégis...
A magukat kórosan kövérnek tartó lányok fogyókúra-mániája betegség, tudományos neve: anorexia. Olykor végzetes is lehet, mert szegény félrevezetett, hogy Arany Jánost idézzem, elfogy "a fogyó holddal, / Sarlóvá hajolva", bár abban a versben másik macska szerepel. A jelenség kapcsán nálamnál sokkal fiatalabb és független férfitársaimat is hibáztatom: miért nem világosítják fel Lucát, Loncit, Mincit, Mancit arról, hogy éppen jó az alakjuk, nem szükséges fogyniuk.
Írtam is e férfitársaknak egy kis leánygondolatfordító verset:

Ne fogyj, ne fogyj, Luca, Lonci, -
jobb, ha rajtad van mit fogni!
A piszkafát ki nem állom:
teltebb lány az ideálom!

Persze, az is gyakori, sőt, a fentebb említett kóros jelenségnél sokkal gyakoribb, hogy már egy húszéves lány is túlzásba viszi a zsírfelszedegetést, a fiatal-középkorúakról nem is szólva. Sok más "fertőző nem fertőző betegséggel" találkozhatunk, nem is győzném mindet felsorolni. Nem vagyok specialista, egyes esetekben nem is tudom megállapítani a pontos diagnózist. Kétségtelenül érdekes volt az az eset, amikor az illető - ezúttal férfi - konzekvens, következetes hazudozónak bizonyult. Viselkedésében nem az volt az érdekes, hogy hazudozott /az érdek-hazudozás Hungaryban is, a nagyvilágban is, mindennapos jelenség/, hanem az: olyan apró dolgokban is mindig füllentett, melyeknél a füllentésből várhatóan nem származhatott az égvilágon semmi haszna. Ez a negatívan következetes ember nagyon sokra vitte, azaz vitték.
Nem úgy, mint a konzekvensen, következetesen igazmondó. Az egy ritka, ki tudja honnan örökölt betegség, a Tudomány mindmáig vizsgálja, de mindmáig értetlenül áll előtte.
Nem kétlem: mindholnapig ugyanígy lesz vele.