Közönyös szemét már behunyta a nap
És kialusznak a sárga sugarak.
A szürke homály terjeng a szobában,
Ülök a téli hidegtől bezártan.
Bekóborolom a már régen múltat,
Mi az, amit nekem most megmutathat.
Nem érdemes néznem már a jövőbe.
Minek? Nem hiszem, hogy sok van belőle.
A régen voltak, azok felkeresnek
És velük együtt töltöm el az estet.
Ők kérdezgetnek, vagy őket kérdezem,
Merre jártok, amikor nem vagytok velem.
Már fáradt vagyok, öreg és megtörött,
Befogadtok-e, ha hozzátok jövök?
Mert régen nem vagyok az, aki voltam,
Akit szerettem, az is nálatok van.
Bár minden csendes, de hangjukat hallom,
Együtt maradunk, ameddig elalszom.