3.

A sorsdöntő tanácskozást követő évek a magyarság három irányban történő kirajzásával és új szálláshelyek, gyepűk meghódításával és a berendezkedéssel teltek el. A terv isteni mivolta mutatja, hogy a három égtáj felé való kirajzással bármilyen megsemmisítő csapás is érné valamelyik égtájon szállást foglaló és országot alapító népcsoportot, a másiktól és a törzsnéptől mindenkor segítséget kaphat és remélhet. Ha ennek ellenére valamilyen objektív okból teljesen kipusztítanák az egyik vagy másik magyar népcsoportot, akkor az őshazában lévő szuperfegyverekkel védett génbankból az elpusztított népesség újrapótlására megfelelő emberanyagot kapnak. Erre majd a tatárjárással és törökdúlással nagy részben kipusztított Kárpáti Magyarország esetében látunk jó példát. Itt fog beigazolódni Nagy Kukulkán Vezérlő fejedelem zsenialitása. Itzamná méltán büszke lehet istenfiára.
Az Álmos kündü (nagyfejedelem) által levezényelt erdélyi betelepedés hét esztendeig tartott. A kétszázezres magyar lakosságot jószágostól, házastól, eszközöstől, asszonyostól, borjastól, gyerekestől mind egy szálig bevitték Erdélybe.
Álmos szálláshelyét Tordaaranyoson rendezte be. A helység jól védhető helyen épült ki. Palánkvára hatalmas méteres vastag bükk és tölgyfa gerendákból készült. A külső sáncokat szívós boronafalként a legkeményebb éger és vörösfenyő gerendákból rakták. A belső palánksánc és a külső boronafal közé méteres terméskövekből és földből raktak tömedéket. A védmű bevehetetlennek bizonyult. A székhely háta a Tordahegynek támaszkodott, jobbról az Aranyos patak védte. A sáncokat hatalmas vizesárokkal vették körbe, melyet az Aranyos patak felduzzasztásával három méter magas vízszintre emeltek. Csak egy csapóhídon lehetett bejutni a városba. A hidat, veszély esetén, bármikor fel lehetett húzni csörlőkkel úgy, hogy egy légy sem tudott berepülni a városba.
Álmos a három törzset a síkságon telepítette le, hatalmas területeket osztva nekik. Lényegében testvéri szövetségben éltek egymással, hiszen hadseregük, a két ,egyenként ötvenötezer lelket számláló csapásmérő osztag (gyorshadtest) Álmos fia Árpád fővezér (gyula) parancsnoksága alatt az egész Székelyföldet és Erdélyt védelmezte.
Árpád, Alba Julia néven (Gyulafehérvár) bevehetetlen erődítményt építet ki a városban. Azzal különbözött Aranyostól, hogy itt a katonafeleségek, családtagok lakásai mellett hatalmas laktanyák épültek, a katonaság elhelyezésére. A város alatt elterülő több ezer négyzetméteres síkságon gyakorlóteret rendeztek be a hadmozdulatok és fegyverfogások, harci cselekmények begyakorlására.
A székely-magyar őslakossággal békés egymás-mellett éléssel léteztek. A székelyek a dákóromán vad hegyi mócok bezúdulása ellen védték a regát hágóit, valamint a moldvai havasok felől vigyázták a Kukulkán Kazária szálláshelyével és Palánkvár nevű székhelyével való közvetlen összeköttetést jelentő magyar utat.
Ezt a négy méter széles gránitkockákból lerakott hadiutat Kukulkán parancsára kezdték el kiépíteni kárpáti Magyarország felé felvonulási úrvonalként a lakosságot szállító társzekerek, a marhacsordák és lovak számára. Kukulkán húsz évi Kazáriai időzése alatt elkezdték Palánvárról Bokharáig kiépíteni a kettes számú hadiutat és be is fejezték azt. Ugyanezzel egyidőben a kazakföldön Chach Mool általalapított Nova Hungária (Új Magyarország) felől is elkezdték a hadiút kiépítését Bokharáig. Ez a mesterien kiépített hadiút-rendszer vált a máig is emlegetett Selyem út középső szakaszává. A Kínából érkező kereskedelmi karavánok Magyarváron léphettek rá a magyarok által ellenőrzött, rablóktól védett biztonságos hadiútra, melynek használatáért áruval fizettek útvámot a magyaroknak.
Hetvenhét kilométerenként karavánszerájokat építettek a kereskedők pihenésére és tisztálkodásának elvégzésére szolgálva.
Az útvám vált a későbbiekben a magyarok legfontosabb bevételének alapjává. Erdélyből viszont hatalmas sókaravánok indultak Kínába és Indiába a visszáruval. A sóvámból is óriások voltak a bevételeik. Kukulkánnak a figyelme kiterjedt az északkeletre felvándorolt két magyar törzsre is. Évente kétszer indultak szemlészek és kereskedők árukkal megrakodva magyar testvéreik földjére. Kukulkán fegyverekkel, élelmiszerrel, sóval és ruházattal segítette őket.
Kukulkán központi szerepe elvitathatatlan a magyarság történelmében. Azonban a létszámfölényben lévő Kievi és Moszkvai ruszt nem tudta ő sem feltartóztatni. A harminc-negyven milliós népesség végül is elözönlötte a nagy Kazária földjeit, és három részre szakította a birodalmat. Egy része Kiev alá, másik, nagyobbik része Moszkva, míg agy három-négyszázezres rész, a törzsállomány, Kukulkán védőpajzsa alatt Etelközben küzdött létéért és fennmaradásáért.
Ez alatt Kárpáti Magyarországon is élethalál harcot vívtak a magyarok a környező kis és nagyobb sakál-népek ellen. Szép Maszk a Dunántúlt védte és Fehérvárott épített ki erős védművekkel felszerelt székhelyét, melyet később Alba Regia-ként is emlegettek.
Északon az Abák védték testvéri szövetségben határainkat. Az erdélyi mezőség és a Tiszántúl lápos, mocsaras, nedves legelőkkel szabdalt hatalmas mezőgazdasági területein egyaránt osztoztak a magyarok, besenyők, úzok itt maradt töredéknépei és a gyér dák, szláv őslakosság. Virágzó mezőgazdaságot alakítottak ki. Annyira dúsan termett a vidék, hogy az egész Kárpát medence lakosságát ellátta gabonával és élelemmel. A Duna-Tisza köze a bolgárok fennhatósága alá tartozott, míg a délvidék a fekete besenyők és szerbek életterének adott helyet. Innen viszont állandó rablótámadások érték a békés földművelésből és állattenyésztésből élő honfoglaló magyarságot. Elérkezett az idő a végleges második honfoglalásra.
872-ben aztán gyors fordulatot vettek az események. Hirtelen elhalálozott Karakószörcsög Kazár nagykagán. Utódja Kovrat már csak a kagán (fejedelem) címet viselhette, hiszen a nagybirodalom széthullott. Kukulkán még részt vett a pajzsra-emelési szertartáson, aztán kiadta a parancsot az Erdélybe való bevonulásra. Az addigra kiépített és mesterien üzemeltetett, karbantartott hadiúton két hónap alatt betelepültek Erdélybe. Csak az útőrséget és vámszedőket hagyták hátra, hiszen a hadiutak magyar tulajdonban maradtak, és ezer évre kifizették a földbérletet Kovratnak. Kovrat ebből a hét társzekér Kukulkán aranyból tartotta fenn zsoldoshadseregét, mellyel maroknyira zsugorodott országát védte ellenségeitől. Ugyanígy vette meg a hadiutak és a hozzá tartozó földek tulajdonjogát a bokharai emírtől, Kolcsak Karatálytól örökáron. Lényegében a térség összes népének érdeke volt, hogy a magyar út (Selyem út) használható állapotban, semlegességet élvezzen.
875-ben hagyta el testőrségével és kincstárával együtt Kukulkán Palánkvárat. Könnyezve búcsúztak tőle a térség uralkodói. Kivétel nélkül mindannyian kézcsókra járultak elébe, majd utána saruit illették hűbéri csókjukkal.
875. május hetedikén lépte át az utolsó magyar is Moldva és Erdély határát. Ezzel lezárult a harmadik kirajzás.
Elkezdődhetett a második honfoglalás megtervezése és végleges kivitelezése. Kukulkán Tordaaranyoson rendezte be főhadiszállását a nagyfejedelem (Álmos) palotája mellett újonnan emelt palotában. A palota tetejét aranylemezekkel fedték és egy Chach Mool szobrot állítottak oromzatára. Minden élőlény tudta, hogy a palotában isten földi helytartója a nagy Kukulkán lakik.
Berendezkedvén a palotában Kukulkán négy hónapig tartó szemleútra indult. Felkereste az új hazában élő törzseket és elkezdte lerakni a tíz magyarok törzsszövetségének alapjait.

4.

Erdélyben az Etelközből betelepült Hárommagyarok: Megyer, Tarján és Jenő törzsek Álmos, Előd és Ond vezetésével szövetséget alkotva foglaltak szállásokat. Mivel Kukulkán napi kapcsolatban volt vezetőikkel tudta, hogy mennyire számíthat rájuk és mekkora harci erőt, képviselnek. Szemleútja során először a Három-kabarok törzsszövetségét kereste fel északon. Ők szorosan együttműködve a magyar törzsekkel Aba Abasár fejedelmük révén megbízható szövetségesnek számítottak. Ide indult Kukulkán a Huszton székelő kabar-magyar fejedelem várába, megszemlélni a Felvidéket. Az északi kaput jelentő Huszti boronavárban Zemplén unokája Zajta tartotta udvarát. Kukulkánt fejedelmi pompával fogadták.
A boronavár figyelőtornyain fehér sasos zászlókat lengetett a szél. A fehér volt a kabarok színe és a kerecsensólyomszerű kistestű sasmadár a címermadaruk. A várnép a a várkapu előtti réten sorakozott fel ünnepi öltözékbe és kalaplengetve, hosszantartó hurrá-hurrá köszöntéssel fogadta a fehér lovon lépkedő aranyvértben feszítő hatalmas termetű Kukulkánt és hetven tagú kíséretét.
Maga Zajta fogadta őt sóval és kenyérrel, úgy ahogy illik. Kukulkán, szokása ellenére, leszállt lováról és magához ölelte az első kabar törzs főnökét. A várnép ujjongott. A hatalmas gerendákból ácsolt kapun belépve elindultak a fejedelmi palotába. A nép mindenütt köréjük sereglett és áhítattal mustrálta a fényességes, nagyságos fejedelmet, merthogy kétség nem fért hozzá, Kukulkán személyében maga az isten látogatott el hozzájuk.
A palota nagytermében hosszú, fehér abrosszal letakart, asztalokon hatalmas kínai porcelántálakban gőzölgő tárkonyos húsleves gőzölgött. Kukulkánt az asztalfőre ültették, mellette kíséretének prominens személyei: Rúfus O Hara és Álmos az erdélyi három-magyarok törzsszövetségének nagyfejedelme helyezkedtek el. Amint helyet foglaltak, néma szolgák léptek mögéjük és ónkancsókból illatos tokaji aszút töltöttek hatalmas billikomjaikba. Amint végeztek, szétnyílt a szála nagy tölgyfaajtajának két hatalmas szárnya és bevonult Aba Abasár kabar nagyfejedelem, aranysújtásos mentében. Mögötte a két másik kabar fejedelem Borsodfia Borsa és Zemplén fia Kronosz. Némán foglaltak helyet az asztalfőn ülő Kukulkánnal szemben. A szolgák nekik is töltöttek az aranyló nedűből arany billikomjaikba. Abasár emelkedett szólásra.
– Mély tisztelettel és testvéri öleléssel fogadjuk szeretett atyánkat, Itzamná földi helytartóját kies tartományunkban. Ezennel az Úr kezébe ajánljuk népünk sorsát és földjeinket. Rendelkezzél velünk nagyúr!
Kukulkánt meghatotta a fogadtatás és ajkához emelte billikomját. Áhítattal szaglászta és kóstolgatta nyelve hegyével a soha sem ízlelt nedűt, majd mohón nyeldekelni kezdte. Az asztaltársaság tagjai is így tettek. Miután zsigereiket átjárta a királyi nedű íze, zamata és aromája az asztallapjához koppantották billikomjaik talpát. Kukulkán emelkedett szólásra.
– Testvéreim! Először is köszönetünket fejezzük ki nektek a forró fogadtatásért. Javaslatom, hogy a mai napot áldozzuk az élvezeteknek és a fáradalmak kipihenésének. Hódoljunk Ámor, a mámor és a bor istenének. Hagyjuk meg holnapra a sorsdöntő tanácskozásokat. Lássunk hát hozzá a királyi lakomához! – fejezte be és kupáját asztali áldásra emelte.
– Igyunk az Úr Jézus Krisztusra, aki kiszenvedett értünk a keresztfán. Igyatok velem együtt, mert ez az ital: az ő vére! Vivát! – harsogta, és fenékig itta kupáját.
A tószt után hozzákezdtek a gőzölgő aranysárga tárkonyos marhahúsleves kimérésének, majd kikanalazásának. Amikor végeztek a néma szolgák, máris hordták a tormás, mustáros főtt marhahúsokat, aprópecsenyét, szárnyasokat, töltött fácánt, sült kappant és a magyar föld megannyi ízes falatját. Miután elteltek az étkekkel hígabb pecsenyebort szolgáltak fel és csendesen bevonultak a vak zenészekből összeverbuvált hangászok. Kukulkán szíve megremegett a yucatáni dallamok felcsendültével. Mire felocsúdott volna, máris kinyílt az ajtó és Szép Maszk lépett be Zengő Hárfával és Leventével. Ő hozta magával a yucatáni zenekart. Boldogan ölelkeztek össze és máris mohón estek neki a vacsora maradékának. Még le sem mosták magukról az út porát, és bizony farkaséhesek voltak, de egyvágtában tettek meg az utat Budáról, hogy a négy-magyarok fejedelmének Jutocsának a meghívását átadják Kukulkánnak.
– Kedves Apám! – mondta meghatottan Szép Maszk, amint kibontakoztak egymás öleléséből – Ezennel átadom a négy-magyarok nagyfejedelmének meghívását. Szeretettel várunk Buda várában.
– Köszönettel elfogadom a meghívásotokat. Holnap majd a tanácskozáson mindent megbeszélünk. Addig egyetek, hadd teljen a begyetek. Mi meg múlatjuk az időt e jófajta nedű mellett! Istenemre mondom, ajkaim még soha sem érintettek ilyen nemes és tüzes italt. Ennél csak egy vehemens, vérmes, tüzes kanca tudna nagyobb örömet nyújtani...
–Óhajod parancs! – mondta Abasár és tapsolt. A jelre tizenkét átlátszó selyemfátyolba öltözött hófehér bőrű, hollófekete hajú szűz lejtett be a terembe. A zenészek belecsaptak a húrokba, és szüzek elkezdték izgató, erotikus táncukat. Aztán a legszebbik az asztal tetejére perdült és csodálatos csábtáncot lejtett előtte. Kukulkán gyönyörrel szemlélte a táncos lábú szüzet, majd elkomorodva megrázkódott. Üres kupáját az asztallaphoz kocogtatva jelt adott, hogy szólni akar.

– Magyarok! Barátaim! – szónokolt felhevülte Kukulkán – Tündérkert az, az ország, ahol ilyen tüzes borok és szüzek teremnek. Itzamná, a teremtő isten az elveszett édenkert helyett nem véletlenül adta nekünk e földet. Becsüljétek meg, óvjátok és szeressétek, mert ez a föld lesz a hazátok most már az idők végeztéig... vivát!
Szép Maszk folytatta a megkezdett tósztot.
– Évtizedekig búsultam szülőföldem és yucatáni maya népem után. De úgy érzem, hogy itt hazára és nemzetre leltem köztetek. Minden tudásommal és erőmmel azon leszek, hogy egészséges nemzetté kovácsoljuk össze a magyarok népét! Vivát! – koccintotta aranykupája szélét Borsa kupájához.
Így folyt a mulatság, amikor kinyílt az oldalajtó és füstös képű cigányok óvakodtak be szárazfiákat nyektetve. Mögöttük hét csodálatos szépségű cigánylánnyal. Megálltak Kukulkán mögött és rákezdték. Az izgató dallamokra a cigányok fergeteges táncot jártak. Színes selyemszoknyáik virágszirmokként lengték körül őket, majd a legszebb az asztal közepére penderülve soha nem látott hévvel, Salomét is megszégyenítő erotikus cigánytáncot lejtett. Virágszirmonként dobálta le hét szoknyáját és a végén ott állt hófehér testével bíbor ajkainak bibéit kitárva Kukulkánnal szemben. A cigányok meg csak húzták a talpalávalót.
A vigalom tetőpontján összekapaszkodva énekelték a rég nem hallott yucatáni és a csodálatos magyar honi dallamokat. Hajnali kettőkor tizenkét ifjú harcos lépett be a terembe farkaskacagányban és kezükben kivont karddal. A vak zenekar a cigányokkal összehangolva egy soha nem hallott harci dallamot kezdett el játszani. Az ifjak eszeveszett kardtáncba kezdtek. Kukulkán a gyönyörtől, no meg a nagy mennyiségű tokaji aszú hatására sírva bődült el, és kézhátával törölgette a meghatottságtól kicsorduló könnyeit.
Négy órakor ért véget az ünnepség. Kukulkánt a legszebb ifjú kísérte nyoszolyójára és fiatal, tüzes, szűz testével melegítette az öreg harcos sokat próbált isteni testét. Kukulkán úgy húzta magára a fiatal testet, mint élő gyapjútakarót.

5.

Másnap reggel derékig lemeztelenítve megmosakodtak a jéghideg márványkővályúba csorgó forrásvízben. Kukulkán jó ideig tartotta bikanyakát a hűs, frissítő forrásvíz alá. Ettől testileg felfrissülve gimnasztikázott egy kicsit a vívóteremben, majd elindult kíséretével a nagyebédlőbe. Az ebédlőben már várták őt tárgyalópartnerei, barátai. Zajta fejedelem sejtelmes mosollyal az ajkán egy kis sétára invitálta a társaságot.
– Kedves barátaim, szeretnélek benneteket meglepni egy szolgáltatással, amíg a reggelire várunk. Mert hogy nem csak a testnek, de a léleknek is szüksége van a táplálkozásra! – jelentette ki és beterelte őket a várkápolnába.
A fehérre meszelt falú kápolnában áhítatos csend honolt. Az oltár mögötti főfalon krisztuskereszt volt felfüggesztve, rajta a kiszenvedő megváltóval. Semmi más dísz, cifraság nem volt a teremben.
A kis kápolnába belépve térdet, fejet hajtottak az Úr Jézus Krisztus előtt, majd térdelve elhelyezkedtek az oltárral szemben. A háttérből halk ezoterikus zene szólt és fehér ornátusban belépett a sekrestyéből az áldozópap. Az oltárhoz lépve felmutatta az üres kelyhet, majd tüzes tokaji bort töltött bele és így szólt.
– Ez az úr vére. Igyunk belőle, hogy ereinkben szétáradjon a szeretet és a hit. Igyunk, ahogyan Krisztus is tette az utolsó vacsora alkalmával! – szólította fel a jelenlevőket és körbekínálta a borral teli kelyhet. Miután mindenki ajkával érintette a kelyhet, misézni kezdett. A liturgia eltért az őskeresztény vallás liturgiájától, de maghatóan hangzott. Kukulkánt Rómabeli tartózkodására emlékeztette, amikor Rúfus házában az üldöztetések idején a hívőkkel titokban áldoztak Krisztusnak.
A mise végeztével mindenki kapott nyelvére egy ostyát.
– Vegyétek, ez az úr teste! – szólította fel őket a pap, és mindenki az oltár elé járult, hogy egyen az úr testéből.
A zene hirtelen felerősödött és fehérruhás szüzek és ministráns ifjak kórusa jelent meg az apszisban. Félkaréjban állva Mária dicséretét zengő himnuszokat énekeltek. Ezzel ért véget a reggeli ájtatosság. Lelkükben megtisztulva indultak reggelizni a hatalmas auditóriumba.
A reggeli után bevonultak a tanácsterembe. Kukulkán elnökölt az asztalfőn. Tőle jobbra helyezkedett el Aba, Abasár kabar nagyfejedelem, Borsod fia Borsa, Zemplén fia Kronosz és Szép Maszk. Balról Álmos, Álmos fia Árpád és Rúfus O Hara foglalt helyet, majd az asztalfővel szemközt, a Kárpáti négymagyarok képviseletében, Levente és kísérete ültek. Zajta fejedelem, mint a tanácskozás szervezője, elnökölt. Ő nyitotta meg a tanácskozást.
– Kedves barátaim, magyarok és nem magyarok! Itt most a nagy magyar népi kohó alapjainak lerakását végezzük el. Azon munkálkodunk, hogy a teremtő isten által megálmodott idea: nagy Magyarország alapjait lerakjuk. Olyannak kell lenni az alapoknak, hogy ezer év múlva is elmondhassuk: ez jó mulatság, férfimunka volt! Ezeket előrebocsátva megnyitom a tanácskozást és átadom a szót Kukulkán kündünek. – Kukulkán felemelkedett és így kezdte mondandóját.
– Testvéreim, amint Zajta fejedelem is említette, bizony mi itt most több ezer évre meghatározzuk a magyar nemzet sorsát. Olyan Magyarország alapjait rakjuk le itt és most, ami a kereszténység kősziklájára épül. Jézus Krisztus és Szűz Mária országát építjük. Kérdezhetitek tőlem, miért? A válasz egyszerű: mert Itzamná, a teremtő isten így akarja. Ő teremtette Krisztus véréből a magyarok népét, és ő a szeretet és hit országát akarja általatok, általam felépíteni népének. Krisztus, Szűz Mária és Isten mindig velünk lesz. Ha elfogadjuk a hitet és a tízparancsolat szerint élünk, akkor senki sem tud ártani nekünk. A nép olyan lesz, mint a főnixmadár. Bármilyen katasztrófa is sújtaná, bármennyire tizedelnék is, a nép a hatalmas életerőről újra és újra fel fog támadni, és Magyarország örökké élni fog, amíg lesz tér, idő és szeretet a világon.
Ezeket bocsátom előre felvezetésként és megkérdem van-e ezekhez hozzáfűzni valótok?
Abasár fejedelem emelkedett szólásra.
– Uram! Láthatod, a kabarok népe már majdhogynem teljesen magyarrá lett a hosszú együttélés alatt. Kezdjük felfogni Krisztus hitét. Viszont a nép alsóbb rétegében még él a zsidó vallás sok-sok eleme, amit a közénk befogadott zsidó törzsek hoztak magukkal. Elfogadják ugyan a kereszténységet, de másképpen celebrálják miséjüket és Jahvét imádják Krisztus helyett. Térítsük-e őket meg erővel, azaz uniformizáljuk-e a hitet vagy adjunk nekik türelmi időt?
– A népet nem szabad erőszakkal, tűzzel, vassal téríteni. Krisztus ezt sohasem kívánná tőlünk. Hagyjunk nekik kifutási időt és ha belátják, hogy csak az igaz krisztusi hitben van a jövő záloga, akkor önként felhagynak elkülönülésükkel. Meglássátok, hogy idővel a befogadott zsidók magyarabbak lesznek a magyarnál! – mondta Kukulkán és Álmosra nézett. Álmos felállt és így szólt a témához.
– Barátaim, fejedelmek és vezérek! A három-magyarok törzsszövetségében az őskeresztényvallást szabadon gyakorolja a nép. De vele párhuzamosan él még a sztyeppékről hozott táltos hit, sámángyógyítás és más, hasznos hagyomány. A nép egyaránt áldoz Krisztusnak és a Napnak, a Holdnak és a hadak istenének Tárkonynak. Hadba vonulás előtt lehetetlen a szeretet és a megbocsátás szavaival buzdítani az ellenség gyilkolására a harcosokat. Őket a hadba indulás előtt a vér szaga, íze és látványa lelkesíti. Táltos-papjaink és sámánjaink mágiája erősíti a győzelembe vetett hitüket. Dőreség lenne ezt az ősi rituálét kiirtani a népből, mert, ha a harciasság lángját elfújjuk bennük és imádkozó, alázatosságban élővé szelídítjük őket, akkor a nép birkanyájként önként nyújtja majd a későbbiekben nyakát a környező sakálnépek ordasainak vértől csöpögő agyarainak, karmainak prédául. – fejezte be mondandóját Álmos. Utána fia, Árpád a három-magyarok gyulája emelkedett szólásra.
– Amint kivész népünkből a harci tűz, a vadság és az önvédelem ösztöne, meghal a nemzet és eltűnünk Európa olvasztótégelyében. Mi ezt nem akarjuk. Adjunk még egy évszázadot a régi hitnek, hogy párhuzamosan együtt éljen a keresztény eszmékkel. Erőszakkal ne térítsünk és ne fojtsuk el a harci szellemet fenntartó Táltos és Sámán hitet. Tárkony és Üröm istenének bálványait ne engedjük ledönteni! Én legalábbis a saját gyepűimen belül ekként rendelkezem, atyám a főfejedelem jóváhagyásával egyetemben.
Szép Maszk a négy-magyarok szószólójaként így beszélt.
– A négy-magyarok népe az eltelt évszázadban a bigott keresztény Európa kellős közepén kereszténnyé lett. Szükségmegoldás ez, hogy fenn tudjunk maradni. Beilleszkedtünk hát közéjük, de beigazolódott az, amit Árpád előrevetített az imént: elvesztettük harci szellemünket, és ezért kellet behívnunk az etelközi vad és harci szellemében érintetlen, csatákban edződött három-magyarok népét. Én Árpád elképzelését osztom, de a párhuzamosság elvét fenntartva. Olyan nemzetet kell kovácsolnunk ebből a népből, ahol ütőképes haderő áll rendelkezésre, ahol vasfegyelmet tartó vasököl szellem uralkodik. Állandó készenlétben állva vaspörölyként kell lecsapnunk a határainkon ólálkodó sakálnépekre. Meg kell tanítanunk Európát félni és rettegni a magyarok istenét, erejét. Ugyanakkor eltanulva tőlük a gazdálkodást, iparosságot, gazdag és virágzó, tejjel mézzel folyó Kánaánná kell változtatni ezt a drága földet. Olyan országot kell gyúrnunk ebből a rendelkezésre álló kevert népből, ahol egy a szív, az értelem, a cél és az akarat. Én, Zsitvatorok a négy-magyarok nagyfejedelme és a mellé rendelt Naparcú nevében rábólintok az isteni tervre. Egy ország, egy nép, egy kard!
– Egy eszme és egy hit! – egészítette ki Kukulkán, majd így foglalta össze a tanácskozás eredményét. – Barátaim! A később kimunkálandó államszervezet alapító okmányának fő pontjaiban, fővonalaiban megegyeztünk. Eszerint:
1. Párhuzamos, szabad vallásgyakorlás
2. Elrettentő, állandó harcra kész hadsereg
3. Közös főkagánság, majd később királyság intézményének lerakása, egyszemélyi vezetéssel (kagán, kündü vagy király vezetésével)
4. Törzsszövetség megkötése a tíz törzzsel.
– Egyetértünk ebben, barátaim?
– Igen, egyetértünk – bólintottak rá a tervre és ezzel befejezettnek nyilvánították a tanácskozást.
Az esti lakoma után másnap, az egész tárgyaló küldöttség útnak indult Budára, hogy a négy-magyarokat is megnyerjék a törzsszövetségnek.