Minden élőlény, így az ember is boldogságra születik. A boldogság kézzelfogható, tetten érhető lelki és testi (pszichoszomatikus) valóság. Az ember is, mint minden élőlény, megszületésétől boldogságélményre, kiteljesülésre vágyik. A boldogságküszöb egyénenként változik. Hogy mi hozza meg azt a kielégülést, amivel egy szervezet testi-lelki egyensúlya megtartható, az egyén adottságai behatárolják, de boldogságélmény nélkül élni lehetetlen.
Még az akasztófa alatt álló rablógyilkos is boldog valahol legbelül. Van, aki azért boldog, mert kis családja gyarapodását, a gyerekek értelmének kiteljesülését, adottságaik, kibontakozásában látja saját folytatását. Van, aki azért, mert alkothat, s ennek öröme hatja át nap, mint nap az anyaggal harcolva, verítékben úszva, küzdve meg a sikerért. Az öntőmunkás azért boldog, ha kemény munkával hibátlanul önt ki egy mintát. Az üzletember azért, mert sikerült túljárnia partnere eszén, s jó üzletet kötött. A kisdiák azért, mert ötöst hozott, s hibátlanul sikerült a felmérője. De azért is, mert tudja, hogy ezzel boldogságot szerez, örömet okoz szüleinek. Boldogságélményt szerezni, hogy másokat boldoggá tegyünk: ez az egész élet mozgatórugója.
Boldogságélményt lehet szerezni szexuális úton is. Ez a másik járható út. Mindennek a másik boldoggá tétele a mozgató eleme. Tehát: a bennem ágaskodó, kirobbanni készülő kéjvágyat a legmaximálisabban, kielégíteni úgy, hogy azt megosszam egy partnerrel, s ez által neki is boldogságot okozni, már együttes boldogságélmény. Ez az, ami mozgatja a világot.
Amikor az egyén valamin munkálkodik, mindig az van a legmélyebb tudatában, hogy ezzel valami hasznosat készít, olyat, amivel előbbre viszi a haladás útján környezetét, tágabb értelemben nemzetét. A sikerélményt megosztani olyan, mint amikor a nap szétszórja sugarát, hogy mindenki megfürdesse arcát benne. Akkor, amikor a sikert megosztjuk környezetünkkel, mintegy boldogságfürdőt veszünk, s a mi sikerünk eufóriás hangulatából a másikra is jut egy-egy boldogságsugár, ami azt a másikat is a sikerek, elérésére ösztönzi.
A szexuális élmény, a szeretkezés feloldja a siker elérésébe fektetett feszültséggátat, s a fizikai egyesülésben mintegy katartikus boldogságbomba robbanásaként atomjaira hull az egyén, hogy a másikba oldódva, megsemmisülve, a kéjben egy pillanatra elnyerje fáradozásai jutalmát.
Csak az önsorsrontók nem tudják a boldogság nyitját. Vagy régen elveszítették, vagy egyszerűen nem találják a kulcsot. Ezek az úgynevezett negatív emberek, akik mindig a másikban, objektív okokban keresik kudarcuk okozóját. Ők traktálják álbajaikkal környezetüket. S ha belépnek valahová, megfagy a légkör, érezhetően megnő a feszültség a térben, s mindenki szétrobbanni készül az idegességtől. S ha ez az egyén kilép a körből, magával viszi rontó auráját, újra visszaáll minden a régi rendbe. Újra boldogan folytatja a közösség munkálkodását.
Ezek az örök Luciferek, a társadalom megrontói, a nemzet sírásói. Valahol hibásra sikerült egy génjük, s az istenért nem lehet rajtuk segíteni. Ezeknek mindig a másuttlét a jó. A másé a jó, és nekik a cukor is keserű, a méz is ragacsos. Luciferek járnak közöttünk, s igyekeznek megkeseríteni örömünket. Ezek lépnek rá segítségért nyújtott kezünkre, taszítanak embereket és embercsoportokat a kétségbeesésbe.
Legfőbb célom most, hogy egy olyan pirulát kísérletezzek ki, amely lenyelve elnyomja az emberben a gonoszt, s előcsalja a jót.
És akkor mindenki boldog lesz. Mindenki szeret mindenkit. És a nemzet gyarapszik, s „a haza fényre derül...”
De ez még messze van. A hatóság soha nem engedélyezne egy ilyen pirulát a piacra hozni, mert a hatóságnak igenis szüksége van negatív figurákra. Szüksége van már csak azért is, hogy kényelmetlen és népszerűtlen, de a köznek végül is hasznos megszorítások elrendelésekor lehessen az ön- és nemzeti sorsrontókra hivatkozni. Uraim: ezek a Luciferek a villámhárítók. Ha nem lennének, akkor ki kellene találni őket. Luciferek pedig mindig voltak, és ezután is lesznek. Mert néha kellenek a huhogók, a kalandorok, a szélhámosok, mert ha ezek nem edzenék az ember elhárító, önvédelmi rendszerét, ha csupa elpuhult, csupa boldog és szeretetben élő ember élne e kis hazában, akkor elég lenne egy égből, pottyant vírus, mely akár ufó képében is közénk esve , a védekezni elfelejtő népet pillanatok alatt bepalizná.
A boldogságtablettát azért elkészítem. Elteszem, s ha lejön közénk az új Lucifer, akkor beadom neki. Nem hagyjuk, hogy elufósítsanak bennünket. Nem akarunk gépemberek lenni!
Hadd maradjon meg a nép élvezeteket hajszoló, jót evő, ivó, jókat szeretkező, sokat alkotó, pénzhajszoló, életet habzsolónak! Mert csakis a javakban való gyarapodás az, ami mozgatja a világot. Tényleg csak az?