Cirogatja a hideg földet a nap,
Ne fázzanak a holtak a föld alatt.
Mert a föld alatt van már minden ősöm,
Minden barátom, minden ismerősöm.
Éltek valaha, most hevernek holtan,
Olyan hosszú a sor, a vége hol van?
A szobámban őrzök egy régi képet,
Ott lóg a falon és gyakorta nézek.
Ott ketten álltunk a templom lépcsőjén,
Az ősök sorába léptünk ő meg én.
Utódokat neveltünk, ősök lettünk,
És az idő lassan eljárt felettünk.
Az utódainkból is ősök lettek,
Akik szintén már utódot nevelnek.
És így jön létre az a hosszú sor,
Mely a messze ködben elvész valahol.
Nem vagyunk mások, csak kis láncszemek,
Ősök és utódok, minden egybe megy,
Mert mindegyiknek csak a föld a vége,
De megszédülök, hagyjuk abba végre.
Círogasd a földet lágy tavaszi nap,
Hogy ne legyen hideg ott a föld alatt.