Anyagyilkosság... már a címe is olyan sokat rejtő, olyan elborzasztó, mert hát hogyan képes valaki megölni egy anyát? Hát, Csát, mint mindig ezt is elmeséli, megmutatja, mik is rejlenek
bennünk, és hogy miket vagyunk képesek tenni, miket hozhatnak ki belőlünk a hirtelen és megdöbbentő tehetetlen jelen pillanatai. Igaz az író delíriumos álmai számunkra, nagyon kaotikusnak már-már érthetelen... mondjuk rá! Rá fogjuk, mert így könnyebb. Csáth írásiaban az a megdöbbentő, hogy egyiksem elérhetetlen, nem lázálmok, csak sajnos megtörtént vagy még megtörténhető tündérmesék... melyeket a csak történetek a nagybetűs élet kánonjai mögül...
MI mit tennék a Tor-ban pl a kislány helyében? Illetve bármilyen perverz is a gondolat, mi van ha mi magunk vagyunk a HENTES? Akkor a kislány még ártatlan vagy már nem? Mindegy a válasz,(mindenkinek más és más, a nemiség és a személyes indítatás is sokat változtathat a szövegből átsugárzó atmoszféra felfogásában és értelmezésében, esetleges el vagy be ismerésében) ne gondolkodjunk el Csáth írásian, mert elszörnyűlködünk, és bizony a valóságon! Azon a valóságon, ami nem csak a könyv lapjai között fogad minket, és csúszik velünk szikamlós százlábúként a szigorú hasábokon át, hanem ezek a dolgok kinn, igen kiemelem: KINN az életben is megtörténhetnek.
Hát jó! - mondjuk ezt erre, meg az, hogy: - De az egy drogos volt, és már régen írta! Ma már más korok járnak, generációk cserélődnek le, ilyesmik, stb..
Ám ne essünk ebbe a hibás tézisbe, mert sajnos a bűnügyi statisztikát nézve, azt kell, hogy mondjam: a számok változatlanok. Sőt! Emelekedőek is némely évtizedben, és akadnak egyre durvább és kirívóbb esetek is.

Véres anyagyilkosság Pécs-Somogyban
2002.08.03. 14:05


Szombaton délelőtt saját elmebeteg lánya ölte meg L. Istvánnét Pécs-Somogy bányatelepi részén. A kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, a 35 esztendős elkövetőt, L. Ildikót a rendőrség a helyszínen őrizetbe vette. Az anyagyilkos leány több alkalommal szorult idegorvosi kezelésre, most is érvényes beutalója volt, ám a sógornője által reggel kihívott mentők nem voltak hajlandók kijönni érte. A lány ezután rohamot kapott, és 30 késszúrással lemészárolta édesanyját.


Leszúrta társát a deviáns kamasz
2002.06.12. 15:36


Egy 25 centiméteres pengehosszúságú késsel szúrta hátba tizenöt esztendős lakótársát tegnap késő este egy 17 éves fiú Pécsett, a Máltai Szeretetszolgálat speciális nevelőotthonában. Az intézményben családias környezetet alakított ki a fenntartó, hogy a magatartászavarral küszködő fiatalokat segítsék a beilleszkedésben. A gyilkos kamasz mindössze egy hónapja volt lakója az otthonnak, ahol hét másik, hányatott sorsú társával együtt lakott.

És még sorolhatnám az éppen aktuális híreket egyik-másik újságból, internetes web-hírekből. De nem teszem, inkább belekezdek az elemzésbe:

Csáthnak minden valószínűség szerint az Anyagyilkosság 1908 a legtökéletesebb elbeszélése. Ebben ugyanis sikerül egy-két szavas háttérjelzéssé csupaszítani mindazt a lélektani, társadalmi, sőt mitikus motivációt, amely a címben megjelölt, ősvilági borzalmat kiváltó bűntényt indokolhatná. Hiszen indokolhatta volna lélektanilag éppen saját teoretikus meggyőződése alapján is, hogy a korán félárván maradt Witman-fiúk túlméretezett szexuális komplexük ébredezése idején miért unnak bele az élveboncolásba, és miért fordulnak - Freud szerint is szükségszerűen - a szexuális fejlődés szadista fázisában a gyilkosság felé. Kifejthette volna azt is részletezően, hogy a ház lakói által nagyra becsült özvegyasszony, aki azért szeretőt tartott és fiai nevelését elhanyagolta, miért lesz teljesen értéktelen, erkölcsi aggály nélkül megölhető tárggyá a fiúk szemében. Végül motiválhatta volna a gyilkosságot a prostituált oldaláról is; Csáth azonban hűvös eleganciával mindezen motivációs lehetőségeket a háttérbe utasította, és változatlan alaptényként, a kifordult világrend egyértelmű következményeként ábrázolta az anyagyilkosságot.
A vágy "titokzatos tárgya" az anyagyilkosság, amely a rémtörténetben a jogos önvédelem színeiben jelenik meg!
Az Anyagyilkosságban a rejtély leginkább a tettesek kiléte, szubjektuma körül keresendő. Az apától eredő és a novella keretén belül az iskolában véget érő alakulástörténetnek láthatóan csupán egyik apró állomása az anya.
Talán bántó lehet a két testvérnek az is, hogy az apjuk után nem is olyan sokkal az anyjuknak szeretője lesz, aki csak unalomból és lustaságból nem hagyta ott. De közben délcegen bűszkélkedett, hogy neki milyen tip-top férfi a "párja"...
Igaz, Csáth erről azt írja: "Witman fiai keveset törődtek az anyjukkal meg a szeretőjével..." Keveset! De törődtek, valószínű, hogy ez is közrejátszott abban, amivé idővel váltak.
Aztán ott vannak a nem enyhén precíz és pontos leírással és helyrajza ábrázolt padlás szegleteit és a falai között dúló rettenet. Úgy működtek, akár Mengele a koncetrációstáborokban, csak itt nem krematórium várt az emberekre, hanem gyors és precíz elföldelés, hogy senki se vegye észre!
Ilyen aprólékos, s mint nekem, egy olyan embernek, aki nem fanatikus állatbarát, meg stb., de elítélem az állatok értelmetlen mészárlását, és azt is ahogy teszik, ide főleg, az állatkínzások (társadalmilag már lassan elfogadóvá alakuló vélemény, a kutyaviadal. Mert hát hogy azok harciebek, erre vannak kiképezve, meg stb, és elítélem, de hát, ha valakinek ez a szórakozása, akkor csak csinálja... szindróma)
a ma már (mivel évszázados hagyomány) kissé divatjamúlt kakasviadal, és bikaviadal... de ezek persze az adott kultúra szerves részei, és nélkülük, sok hétköznapot lehet másképpen, élnének meg, mondjuk nem eléggé keleties, vagy éppen spanyol.
A lényeg, ha nem tudnám, hogy Csáth orvos volt, és ő maga is rengeteg boncolás nézője és részvevője volt, így tudatosan írhatta le... szóval ha nem tudnám, akkor azt mondanám: De szemét egy a Csáth, képes volt egy kutyát megölni, hogy csak leírhassa a kurva novelláját!
De komolyan megdöbbentő ez a részletezés pl.: "Megnézték dobogó szívet, kezük közé vették a meleg, mozgó kis gépet, apró szúrásokkal rontották el a tömlőt, a billenyűket."
Szinte beleborzong egy gyengébb, nem gyomrosabb megtévedt olvasó, igaz a ma már minden csatornán és állomáson a tombolás és a terror aspektusait kapjuk az arcunkba, és sorvasztják el az agyunkat, ma mikor a gyermekeink a horroron és a pornón nőnek fel, mikor mi, anno ha látunk egy-egy véres filmet, akkor már nagyon jó volt, meg körbeültük a sötétszobában a TV-ét meg a videót. Ma meg a DVD korában...
A gyerek torzultak, amolyan mindennapi deviáns lázadók, jah igen, ha már egy picit is idősebbek lennének. De nem, az a kórkép amit ezzel Csáth felvázol, az egy generáció gennyes góca, és ez a góc minden generáció genetikailag magában hordozza. Nem lehet kiírtani, Heidegger is foglalkozott vele, neki se ment. Csáth meg se próbálja, csak egyszerűen az arcunkba tol egy papír ás tinta szagú, véreres kórlapot, majd azt mondja, igen hölgyeim és uraim, ez a mai társadalmunk. Az elemzésben már többször említettem és néhol utaltam is rá Kész tényekkel, megvétózhatatlan adatokkal), sajnos ez a lelet, csak egyre durvább és durvább testeket ölt, míg nem válik a jövő társadalma egy gyilkoló bábuk mozgatta narkómán anarhisták, jaj de ezt se mondhatom, ez meg olyan Csurkás volt...
Nah mindegy, a lényeg hogy ez a két fiú nem csak állatokat, hanem egymást is kínozták, igaz egymással visszafogottabbak voltak, mint a tehetetlen állatokkal.
A lényeg, akkor még1x az, hogy a novella olvasása közben önkéntelenül is a Sade márki jutott az eszembe, Roland Barthes oldalán.
Persze hibás itt a környezet is, ami megint csak a társadalmat blamálja... hogy nem vették észre mik történek a portájuk előtt, fölött, alatt... a fiúk mindent ismertek és az egész környék az övék volt.
Ahogy Csáth fogalmaz: "Biztonsággal, férfias gondossággal és meggondolással tudtak elrejtőzni.

Különben a házban keveset törődtek velük. Az első emeleten egy öreg törvényszéki hivatalnok lakott, aki keveset volt otthon és egy varrónő, aki négy lánnyal dolgozott. A második emeletet Witmanékon kívül csak a ház tulajdonosa lakta. Egy egészen fiatal ember volt a tulajdonos fia, aki nem sokat törődött se a házzal se a lakókkal. A földszinten egy üveges és egy rőfösüzlet volt. Senki se tudta, hogy ezekben a boltokban mikor járnak vevők. A Witman fiúk a maguk számára foglalhatták le a házat. A kis piszkos udvarban sohasem lehetett embert látni. Az az egyetlen ecetfa, amely az udvar közepén állott és annyi esztendeje meghozta rügyeit, leveleit és virágait, valószínűleg érezte, hogy mindez nem jól van."
Érdekes hogy a novellában nem később majd az anya, vagy a legyilkolt állatok játsszák el a mártír magasztos lépegetéseit, hanem az az egyetlen ecetfa. Mely talán éppen a társadalmat is jelképezhetné, hiszen, nem tesz semmit, csak megemlékezik a halottakról, ejt egy könnycseppet, aztán fut tovább a maga álmai után. Azok vagyunk mi! Az a fa!
Számomra nagyon érdekes momentum volt még a bagoly jelképrendszer használata is. Azt mondja: "A feje olyan, mint két nagy szem. Az agyában csodálatos régi mesék vannak elrejtve. Száz évnél is tovább él... Bagoly kellett, kellett..."
Itt lehet érezni mennyire is tündérmese ez, egy morbid és véres tündérmese, melyben már rothad az angyalok szárnya, és a vízdíjas már rég elvitte a díszlet felét... Kicsit a mitológia szállingózik lassan az olvasóra, főleg mikor a spritiuális találgatások mezejére tévedünk:"Arról beszéltek, hogy a madár tulajdonképpen csak egy ház, ahová a Kín beköltözött és ott lakik, míg csak a baglyot meg nem ölik. De hol lakik, minden valószínűség szerint a fejében."
A tetteink az álmaink kihatásai, lehet nehezen vesszük ezt be Csáth esetében, aki egy drogos volt, mondják rá, akik az ellenlábasai voltak, vagy még mindig azok.
Mindegy. A lényeg, hogy ahogy a szem a lélek tükre, addig tetteink indokai nemegyszer az álmaink szorongásaiból alakulnak ki, vállnak indítékká akár mégha egy másodpercre is. Csáth ezzel a mondattal jellemzi a jelleműket: "Ami fájdalom és szenvedés csak lehetett a földön, mind ott vonaglott, sikoltott és üvöltött a lovaik patái alatt."
Az idősebb fiú érettebb, már a koránál fogva is, igaz a műben sehol sem derülnek ki az évek, csak hónapokkal és iskola befejezésével, majd megkezdésével szemlélteti az időt, mint síkot.
Ő ébred rá amúgy, hogy amit tesznek, az valójában mennyire rossz és elítélendő, elutasítandó, és ahogy a kor szelleme kívánná: nem illő!
Ezzel az apró résszel érzékelteti, azt az amúgy nagyon súlyos és nerózisos önmagára ébredést: "a bagolyra gondolt és átvillant az eszében az, hogy mindaz, ami az életben szép, nagyszerű és izgalmas, miért rettenetes, megmagyarázhatatlan és véres egyszersmind?"
Aztán a lánynál tett látogatás új álmokat ad neki, s az őt istenítő kisebbik fiúnak...: "Az idősebb fiú azt állította, hogy hatalmas puhatestű légi asszonyok imbolyognak körülötte és a hátukkal és mellükkel az arcához érnek. Néhány perc múlva az öccse jelentette, hogy szintén érzi az asszonyokat. Otthon az ágyban is még a lég asszonyairól beszélgettek és nyitva hagyták az ablakokat, hogy ők bejöhessenek. Be is jöttek. Nesz nélkül siklottak be, az ablaküveget alig érintették bársonyos hátukkal és lebegve, úszva oda nyújtóztak melléjük a paplanra, a vánkosra. A nyakukat odahajtották a fiúk szájához és arcához, majd ismét továbbcsúsztak ernyedt, lusta és mégis könnyed mozdulatokkal. Egész éjszaka velük maradtak a szobában. Összefogóztak, hajladozva, mosolygó arccal lebegtek az ablak felé, majd újra feléjük kúsztak, reájuk feküdtek és hozzájuk simultak. Csak amikor a nappal ragyogó meleg sugarakkal betört a szobába, távoztak el az ablakon keresztül lassú álmatag vánszorgó surranással és szétfoszlottak a friss reggeli levegőben."
Ami megint csak kiemelnék az az a pillanat, mikor mindkét fiú a lánynál vannak: "A fiúknak egymásba villant a szemük. Mind a ketten ütni kezdték. A leány most már tele szájjal kacagott, mintha csiklandozták volna. A két Witman birtokába vette a leányt, csipkedték, leszorították, hengergették és megkínozták. A nő mozdulatlanul, lihegve engedte, hogy tegyenek vele amit akarnak"
Általános pszichés eset, hogy egy bandában mindig a legfitalabb követi el a legmerészebb és brutálisabb tetteket, hogy exponáljon az idősebb gyerekeknek, hogy ő bár fiatalabb, de megmeri ezt meg azt. Így van ez itt is:
"Witman fiú odaugrott az ágyhoz és késével a mellébe döfött. Az asszony lehanyatlott és a jobb kezével a levegőbe hadonászott. A kisebbik már akkor az ágyon volt és lefogta a lábait. A nagyobbik kihúzta a véres kést az anyja melléből és még egyszer bedöfte. Nem volt reá szükség, mert már halott volt. A melléből a vér lassan patakozott benn a paplan alatt." Aztán nézhetjük egy kicsit más aspektusból is: Apjuk hiányát és az anya elhanyagoló törődését két testvér a "felfedezéssel" és az olthatatlan ámbár perverz tudásszomj csillapítására használja fel, amolyan pótszer ez, valóban extasy ként működő felpörgető drog, a kínzás élvezete, úgy hogy közben abban a hittben tündökölnek, hogy ők a tudomány szolgálatában állnak... kissé Mengelés...
Az Anyagyilkosság egyetlen név szerint megemlített szerepl?je Witman, az apa, és a gyerekek nemi identitásában is ez a szül?i vonal örökl?dik. A Witman-fiúk nevesítve is az ? fiai (Witman-fiúk) és ? idézem ? ?fekete kis szemeikben Witmannak, az apjoknak lelke csillogott?, Witmanné pedig az ? özvegye. (?Gyarlóság, asszony a neved!?) Az apa neve és alakja ott kísért végig az egész novellában, és a hamleti dilemma megoldása egy pillanatra sem okoz gondot a fiúknak. As ?akkor nemesb-e a lélek? etikai kérdése nem gyötri ?ket. Fegyvert ragadnak, egységben as er?.
De mi jellemzi as így kialakuló szubjektumot és hogyan kapcsolódik mindez a meséhez?
Valójában mese ez, vagy már a nyers és brutális valóság? Megölnek a gyerekeink, azért mert egy olcsó prostinak ékszereket vinnének? És ha igen? Hová tart a társadalmunk, és itt lobban be a fő nyitóvonal... ez fejlődés vagy visszafejlődés? Elvileg minden generáció változik, új szokásokat vesznek fel és régieket hagynak meg a múltnak, változik a trend, a beszédstílus, de amikről Csáth ír, azok nem változnak. És ha mindez mese, akkor nem inkább tündérmese? Hiszen az író narkómán volt...
Az Anyagyilkosságban a következ? olvasható: ?A bagoly régen érdekelte ?ket. A feje olyan, mint két nagy szem. Az agyában csodálatos régi mesék vannak elrejtve.? A fiúk elképzelésében az állat ? idézem ? ?csak egy ház, ahová a Kín beköltözött, és ott lakik, míg csak a baglyot meg nem ölik. De hol lakik? Minden valószín?ség szerint a fejében? ? idézet vége ?. Tehát éppen ott ahol ?as agyában a csodálatos régi mesék vannak elrejtve?.
A mese és kín lokális összekapcsolásában képzelet és valós, vágyott és reális kerül egyidej?leg, egy helyre. Mindez egy olyan alternatív valóság keretén belül értelmezhet?, amely a fiúk életének társadalmiasult szabályaival és szociális körülményeivel állítható szembe. Ezt as alternatív valóságmodellt képviseli a mese, mely ? ahogy arra Jelezar Meletyinszkij A mítosz poétikájában utal ? epikus gyökereivel számos mágikus, rituális elemet ?riz, és sokban köt?dik as archaikumhoz.
Király Jen? médiakutató a mesevilág ontológiájáról szólva utal arra, hogy ?a mítoszok és mesék a lét titkos történelmét adják el??, as ezek rekonstruálását végz? fantáziatevékenységb?l adódó élmény pedig ?a létezés olyan összefüggéseihez nyúl vissza, melynek as empirikus természet közvetlensége is csak megnyilvánulása?. Majd megállapítja: ?Minden torzulás és szenvedés lényege a kiszakadás eme összjátékból, mellyel a legközvetlenebb kapcsolat közvetít?je éppen ?sfantáziánk.?
A Witman-fiúk kifinomult, módszeres tevékenységük során szerzett tapasztalataik kezdetben ezen fantáziát teljességgel nélkülözik, a vágyuk kielégítésének feltétele mindig egy újabb áldozat. A testvérpár élményvilága is kizárólag a környezettel érintkezve, a megtapasztalás, birtokbavétel és megsemmisítés mentén bontakozott ki, mell?zve a mese által közvetített teljesebb tudást, léttapasztalatot. A zsákmányolt állatok sorát megkoronázó bagoly elodázott élveboncolását kísér? izgalmi állapot és ehhez kapcsolódó álombetét e szempontból központi jelent?ség? a novellában. Idézem: ?Valóban, izgatottan vetk?ztek le [?]. Úgy érezték, hogy valami feszes ruganyosság szállja meg a tagjaikat, mintha a lekötözött, vonagló állat hiába pazarolt ereje, feléjük, rájuk suhanna.?
Dér Zoltán a novellista Csáthról szólva jegyzi meg, hogy a mese as álom ?el?adásának, fölidézésének közlésformája lett? és elvesztve eredend? naivságát válhatott éppen a ?bels? végtelen? elérésének egyik eszközévé.
De mi közvetít?dik a bagoly fejében lév? mesében, és kié a ?csontig ható, rémes hang?? ?A szemeit szedték ki el?bb, aztán a mellkast bontották föl, most már felszabadítva a madár száját, mert a hangját akarták hallani. Ez a hang, ez a csontig ható, rémes hang, minden képzel?er?t felülmúlt??
Slavoj Žižek szlovén filozófus szerint ?as íratlan szabályoknak, ennek a homályos törvényen kívüli területének as eredend?en vokális státusza? sokat elárul a hangról. A saját beszédünk hallgatása ? írja ? ?megalapozza a beszél? szubjektum áttetsz? jelenvalóságának illúzióját, azonban nem a hang-e as, ami aláaknázza, méghozzá a legradikálisabb módon a szubjektum jelenlétét és transzparenciáját? Hallom magamat beszélni, de akit hallok, as soha nem teljesen azonos önmagammal?.
A Witman-fiúk tüntet? némasága (?Keveset és csak egymás között beszéltek?, a lekötött baglyot ?szótlanul bámulták?, Irénnel történtekr?l pedig ?nem esett szó?) és a rémes hang kitartó kutatásának és élvezetének a kett?ssége a Anyagyilkosságban vajon nem állítható-e párhuzamba a hal(l)ott beszéd és él? hang kett?sségével? A feltett kérdésre adható egyik lehetséges választ talán épp a mese jelenti, mely a vokális státuszú íratlan szabályokhoz is sokban köt?dik. Žižek gondolatmenetében a hang éppen a rendszeren, a társadalmi renden belüli devianciát, szabályszegést képviseli, melynek kordában tartása csak úgy lehetséges ha ?megkíséreljük visszaszorítani, szabályozni, alárendelni as artikulált Szónak?.
Ehhez a Szóhoz képest jelenthet alternatívát as a Witman-fiúk által kidolgozott és használt kommunikációs mód, melyben nagy szerep jut a képzeletnek és a fantáziának, a borzalmas tapasztalatok útján megszerzett, de a mesei ?sfantáziával összekapcsolódó élményekkel párhuzamban. Eme saját, testre/testb?l szabott nyelvük írható viszonylag pontosan körül Csáthnak Sassy Attilla rajzairól írt képz?m?vészeti esszéjének szavaival: ?M?vészetük legmélyebb lényege egy titkos nyelvhez hasonlítható, amelyet hosszú esztend?k alatt csak a maguk hasznára eszeltek ki új bet?kkel, új szótárral és új grammatikával.?
Ez a titkos nyelv érvényesül a nagyobbik fiú által mesélt látomásban, mely konkrét fiziológiai hatást gyakorol testvérére ?as öccse jelentette, hogy szintén érzi as asszonyokat? és ez idéz?dik meg a lány megkínzására jelt adó tekintetükben ?A fiúknak egymásra villant a szemük. Mind a ketten ütni kezdték?
A bagoly médiumán, ?a csontig ható rémes hangon? keresztül a ?minden képzel?er?t? felülmúló ?sfantáziával érintkezve a Witman-fiúk képessé váltak éber állapotukban is e fantázialogika m?ködtetésére, mely fokozatosan átveszi a viviszekciók biztosította tapasztalati élmények helyét. As empirikus vágykiéléseket rendre ezek narratív rekonstruálása követi a novellában. A kezdetben sz?kszavúan, majd a bagoly megismerésekor, valamint a N?vel való testi érintkezés élményszer?ségét követ?en egyre b?beszéd?bben. A lánnyal, mint nemileg és nevében is különböz? szubjektummal való találkozásuk (a sok Witman után egy Irén) a nemi identifikáción túl a nyelvhasználat társadalmiasult formáinak elsajátítása szempontjából is meghatározó. ?A történtekr?l nem esett szó. A nagyobbik azt mesélte, hogy a leveg?ben lények laknak, amelyek as emberekhez hasonlítanak...?
A tapasztalat retorikai helyettesítésének m?velete a mesehagyományhoz való baglyon keresztüli intuitív hozzáférhet?séggel társulva teszi képessé a Witman-fiúkat valós?fiktív, empirikus?imaginárius kett?sségében rejlő nyelvi lehetőségek átélésére. A bagogy amúgy a tudás jelképe, és ha éppen a tudás szemét vakítják meg, vagy nyítják fel a tudás agyát, a fő tudást, az még durvább kontextusba lökheti ezt a beavatás jellegű önkiekélégítést. Mert bár Csáth nem rak színte semmi sexualitást sem a novellában, ettől még érezhetjük benne a kínzások kielégű hatását, melyet a perverzió szolgálatába állít a két fiú. A novella lényege, hogy helytálló, akár ma is megtörténhetne mindez, akár holnap.
Ekként érthető Thomka Beáta azon megállapítása, hogy ?as Anyagyilkosság esztétikuma és lidércessége nem a Witman-fiúk cselekedetéből, nem a gesztus irracionalizmusából következik, hanem as elbeszélés formaeszméjéből. Mely formaeszményei az eddigiek ismeretében talán beláthatóan sokban kapcsolódik a meséhez.

Szász János a Witman fiúk című filmjében, mely Csáth Géza Anyagyilkosság és más novellái alapján készült, leginkább arra kíváncsi, hogyan válik kiszolgáltatottá as érzelmileg számkivetett fiatalság a világunkban elviselhetetlenné váló agressziónak. Operatjével, Máthé Tiborral tökéletes műgonddal járja be as érzelmi elsivárosodás stációit. A Witman fiúk az út végén már csak a maguk szabta törvények szerint élik világukat. Az analízis poétikailag jegesen tiszta és steril. Nincs mit hozzátenni; nincs hozzá közünk.