"Minden korszak a maga módján, a maga nyelvén, a maga képében szorong. A digitális civilizáció rémálma, hogy elvész a pixelekben..." /Schubert Gusztáv/

MEZTELEN EBÉD maga az a megfagyott pillanat, amikor mindenki világosan látja, mi is van minden egyes villa hegyén...
Sokak szerint a drogok eltompítanak, elbódítanak, de vannak szerek, melyek lényege, az élesebb meglátás (önmagunk lelki vagy a külvilág megdöbbentő gondolatai), hiszen ilyenkor képes az ember csak egy érzékszervére hagyatkozni, vagy csak egy dologra koncentrálni, kivülrekesztve ezzel a külvilág zajos dohos falait.

Interzóna, mint a neve is mutatja, a köztes lelki állapot, ahol a pokoljáró
művészek alkotói tevékenységüket folytatják. Ezt az állapotot általában traumák következtében vagy drogok hatása alatt érik el. Ez egy határterület, olyan mezsgye (Köztes zóna - Interzone) ahol részlegesen vagy teljes bénulással járó tudatvesztés állapot (amnexia) és a való világ között lebegő hely, ahol a művész még tud saját alkotási folyamataiban kapaszkodni, de a világ számára már el van veszve. Ezért is, ebben az állapotban csak folyamatnak van szerepe, a végtermék lényegtelen, talán kissé dadaista felfogás, de az avangard szerves része, mégha
értelmetlen is a végeredmény.
Csak a folyamatnak van szerepe, a végtermék lényegtelen! Ezért sem emlékszik a főhős arra,
hogy miket is írt pontosan. Bár rendszerint ír (szerinte a jelentéseket bogár feletteseinek,
barátai szerint a regényét), és ezeket a megfelelő helyekre mindig el is juttatja, emberi
kapcsolatai már nincsenek (erre utal a felesége meggyilkolása is, mely mindig az előző
állapot befejezését jelenti, és az utazás motívumai).
Korábban az írás folyamatához mindenféle segédeszközökre van szüksége, főként drogra, és egy írógépre, melynek a minősége és milyensége nagyban meghatározza magának a folyamatnak, és ez által a cselekménynek a menetét. Ezért is lehet az írógépeket ügynökként ábrázolni, és azok valótlanságát, látszat mivoltát groteszk, rovarszerű lényekkel hangsúlyozni, anélkül, hogy elvesztenénk a filmi valósággal való kapcsolatot.
Fontos megemlíteni, hogy a pokoljáró művész számára, mint a filmben el is hangzik, az
alkotói tevékenység és a droghasználat közt egyenlőség húzható meg. Tulajdonképpen
különböző kábítószerek az ő ügynökei, melynek saját belső világát és elidegenedését irányítják. Erre a filmben a legleíróbb jelenet, az az írógép, amelyik fehéres, kábító hatású váladékot termel, ha írnak rajta... ezt az oldatot a főhős elis fogyasztja...
A történet groteszksége kafkai utalásként is felfogható: az egy ponton abszurdul alakuló cselekmény minden pontja, groteszksége ellenére logikusan egymásra épülő, koharens egészet alkot, mely, mint önálló cselekmény a maga abszurditásával ellenére van a befogadó realitásérzetének (magyarul: nem hisszük el), ám mégis alkalmas üzenetek és lelki állapotok, benső folyamatok kifejezésére. Kafka is ugyanezt a szerkesztésmódot használja a történeteiben.
A karakter belső folyamatán van tehát a hangsúly, ahogy különböző szerek kipróbálása révén
próbálja önmagát megtalálni, egy számára teljesen kifordult és elidegenedett világban.
Az írás folyamataihoz számára a film elején támaszpontként szüksége van az írógépre, amelyik mintegy megmondja neki, hogy mit írjon, ám Amnexiában való belépéskor már elég neki egy toll is...
Én ezt úgy értelmeztem, hogy (az amnexia szó jelentéséből vonva le a következtetést) a valóság teljes elvesztésekor már nincs szüksége drogra, hogy átélje ugyanazt a folyamatot, már képes magától írni, méghozzá azért, mert a külvilággal semmilyen kapcsolatot sem kell lebontania, ahhoz, hogy belső önmagával kellő mélységű kapcsolatot tudjon teremteni. A valóság elvesztésének szimbolikája a filmben tehát az írás és a feleségének meggyilkolása, és furcsa módon a különböző kábítószerek teljesen hatástalanként vannak ábrázolva, ezáltal érve el a nézőben azt a hatást, hogy ezek a dolgok valóban megtörténnek a főhőssel, még az értelmezés síkján tudatában vagyunk annak, hogy valójában csupán delíriumos képzelgései.
A filmben igazából nem kerül ábrázolásra a drog, sem azt hogy pontosan milyen narkotikumokat is használ, sem a hatás nincs megjelenítve, csak a színfalak mögött sejthetjük, hogy a szerek adták ezt.
Nem egy szokásos drogos film, nem egy Trainspotting (enyhén szólva ironikus életfilozófiával indul: felsorolja mi mindenért éri meg lemondani a drogról),
nem egy Felhő a Gangesz felett (mely nagyon realisztikus és sokkoló, főleg hogy a főszereplő nem sokkal a film megjelenése után meghalt, igaz nem a drogba, hanem egy legálisabb szerbe: az alkoholba), nem egy leszoktatásra sarkalló film, mint pl. Rekviem egy álomért, Egy kosaras naplója, Utolsó belövés, Spun, Tiszta románc és még sorolhatnám a szenvedélybetegekkel kapcsolatos vagy velük foglalkozó filmeket. De nem sorolom tovább, nincs értelme, a Meztelen ebéd mindent felülmúl, s talán én egy picit a Félem és reszketés Las Vegasbanhoz tudnám hasonlítani, de csak azért, mert ott sem tudja a néző, hogy mi a valóság, és mi a delírium fertőzte álom... azonban a két film mégis teljesen más.
William S. Borroughs Meztelen ebéd című műve, és az ebből ugyancsak Cronenberg által készített film társadalmi szintre emeli a kafkai víziót. Bill, a narkotikus rovarirtó szer hatása alá kerülő főszereplő látomásaiban az egész világ metamorfózison megy át. Az ízeltlábúak a párhuzamos világ szimbólumává válnak: az „Interzóna" titkos ügynökei ok, élő írógépek, a főhősnek általuk kell leadnia jelentéseit rejtélyes feljebbvalóinak. A rovarlét A légyben az alternatív testforma, a Meztelen ebédben az alternatív tudatállapot megtestesítője. A légy főhőse előbb veszti el testét, és csak utána a lelkét, Kafka és Burroughs főszereplőinek nem is volt lelkük, ezért veszthetik el testüket, illetve kapcsolatukat a fizikai világgal. Az átváltozás és a Meztelen ebéd főszereplője elgépiesedett ember: borének burka alatt már rég óta ott nevelgette féreg-létének bábját.
A Meztelen ebéd és a Pillangó úrfival kezdődik Cronenberg pályáján az irodalmi adaptációk sorozata. Ezek közül, semmi kétség, a Meztelen ebéd a legkülönösebb, már csak azért is, mert
vajmi kevés köze van ahhoz a William Burroughs-regényhez, amelyből készült. Míg a részletekben szinte mániákusan hű a világháború utáni legnagyobb amerikai író életrajzához, Cronenberg valóságos zsánerfilmet, Sternberg-féle egzotikus kémtörténetet fantáziál, és az egészet rávetíti egy mitikus művészfigurára. A két film között tehát igen nagy a különbség. Az viszont (távolság ide vagy oda) mégis összefűzi őket, hogy Cronenberget mindkét filmben
szenvedélyesen érdekli az, amit egy alkalommal „lelki homoszexualitásnak„ nevezett. A Pillangó úrfiban egy férfi egyszer csak rájön, hogy nincs eszményi nő, vagy ha mégis, akkor az – FÉRFI!. A Meztelen ebéd filmváltozatában pedig egy férfi azért vállalja a homoszexualitás látszatát, mert beleszeretett a Halálba…
A filmben ott az életmű minden fontosabb mozzanata és eleme: az írógép, az irodalmi ambíció, s a tárgyak minden lényegét megszálló és beszövő szexualitás merev kánonja.
Nem az az igazi drogfilm, ahol a szereplők belövik magukat, hanem ahol drog szelleme teremti a stílust.
Cronenberg pontosan szakít az íróval, alkalmasint csaknem lineáris történetet vezet elő.
A művelt rovarirtó történetét… Aki masszív kábítószeresként felesége segítségével korszakos felfedezést tesz: a bogárölő szer bizony anyag a javából! Poros álmai közepette jelentéseket ír, hiszi, valami titokzatos hatalom számára, e jegyzeteit, vértől, mocsoktól szennyezett, gyűrt papirosokat a két jó barát rendezi, és szaladnak az ámuldozó-áhítozó kiadóhoz… Az már a filmes szabadalom, hogy Interzóna Annexiával határos, ami pedig határőreinek felszerelését látva, csakis a Szovjetunió lehet, esetleg az NDK, hiszen a tisztafajú határőr a berlini típus. Filmem Burroughs-ról mintázott főhősét, William Lee-t hasonló dilemma gyötri, mint Scorsese Krisztusát, egyszerre akar mindennapi és mindenható lenni. Lee azt mondja: „Rovarokat irtok, ez a legjobb meló, amit valaha is csináltam, mindennapi ember vagyok és az is akarok maradni…” Legbelül mégis arra vágyik, hogy ne legyen átlagember. Azért kábítózik, hogy marginalizálódjon, hogy biztos lehessen abban, nem fog visszatérni ahhoz az életformához, amit középszerűnek tart. Úgy hiszem, hogy részben maga Burroughs is ugyanúgy viselkedett. Ez szorosan hozzátartozik a művész-léthez. Ha valaki művész, megerősödik attól, hogy margóra kerül. A társadalom a peremre szorítja, mert veszélyesnek érzi a művészt, a művésznek viszont legfőbb ihletője az a kiszorítottság és a vele járó rejtőzködés. Innen származik az ötlet, hogy Lee ügynök legyen valamilyen ismeretlen összeesküvésben. És ez az összeesküvés a Művészet! Lee a művészet-összeesküvés ügynöke, ha végigmegy az utcán felöltőjében és nyakkendőjében az az érzése, hogy álarcot visel, lepelben van, hogy az emberek nem tudják, hogy ki is ő valójában. Ha rájönnének, megölnék, vagy kiközösítenék a társadalomból. Rengetegszer kerül szóba a könyv, illetve a film kapcsán a drog szó… Mi is az a drogfilm? A közkeletű vélekedés szerint szociológiai-lélektani szakmunka vagy riasztó-csábító propagandafilm: drogfilm az ahol elszállt junky-t látunk. Az igazi drogfilm szerintem másról szól: addig ismeretlen látásmódok és tudattartalmak lenyomata, pszichedelikus mű. A "posztmodern világpolgár" krédója (R. U. Sirius nevezi így a századvég felvilágosult emberét): a szellem szabad szárnyalásához legegyszerűbben tudatmódosító segédeszközökkel juthat el. Túlléphet a hétköznapok taposómalmán, elfelejtheti a belé sulykolt ok és okozatiság elvét, kiugorhat a lineáris történelemből, a mindenkori elfojtó mechanizmusok (és világnézetek) önös (és időnként harcos idealizmusként álcázott) materializmusából, szétrobbanthatja tabuk és tiltások évszázados rendszerét, felfedezheti személyisége rejtett arcát, azaz magasabb szintű, globális öntudatra ébredhet, és az egyetemes szeretet mámorában ölelheti át felebarátait.

A felismerés érdeme mégsem az övé, hiszen hasonló nemes célok vezérelték már a prehistorikus korok sámánjait, az eleüziszi misztériumok beavató mestereit, a gnosztikus szekták „tévelygolyóit" és a tantrikus rituálék főpapjait is. S a Tibeti Halottaskönyv szintén a megvilágosodás rögös útjáról tudósít.

A "posztmodern világpolgár" könnyebb helyzetben van, a csúcstechnológiának hála, tobzódhat a lehetőségekben: VR, cybertérbeli utazás, eksztatikus techno-partik, formatervezett szintetikus drogok, ezek különböző kombinációi, esetleg egyszerre mind.

A drogok se szerepeltek mindig tiltólistákon...

Továbbá a XX. században is léteztek és léteznek rettegett szabadgondolkodó sámánok: Aldous Huxley, William „Meztelen Ebéd" Burroughs, Ken Kesey, John „Ketamin" Lilly vagy Terence McKenna, a gombák jeles szakértője. Az egyenlők közötti elsőként pedig a hivatalos média (propaganda) által LSD-guruvá kicsinyített, eredetileg pszichológus (Szent) Timothy Leary (1920-1996).

Hasonló dekadens pompába bújtatta Poe-adaptációt, az egyaránt ‘64-es Ligeia síremlékét és a Vörös halál álarcát Roger Corman is. Drogfilmek? Valószínűleg. Kultikus mozik? Minden bizonnyal. Ugyanez elmondható az El Topót (1970) és a Szent hegyet (1973) jegyző Alexandro Jodorowskyról, de Dario Argento Suspiriájáról (1977) és Infernójáról (1979) is. Vagy a 2001. Urodüsszeia Jupiter-utazásának virtuális valóságot és E-csillogást előlegező képeiről. A Cronenberg-filmekről szintén

William S. Borroughs Meztelen ebéd című műve, és az ebből ugyancsak Cronenberg által készített film társadalmi szintre emeli a kafkai víziót. Bill, a narkotikus rovarirtó szer hatása alá kerülő főszereplő látomásaiban az egész világ metamorfózison megy át. Az ízeltlábúak a párhuzamos világ szimbólumává válnak: az „Interzóna" titkos ügynökei ok, élő írógépek, a főhősnek általuk kell leadnia jelentéseit rejtélyes feljebbvalóinak. A rovarlét A légyben az alternatív testforma, a Meztelen ebédben az alternatív tudatállapot megtestesítője. A légy főhőse előbb veszti el testét, és csak utána a lelkét, Kafka és Burroughs főszereplőinek nem is volt lelkük, ezért veszthetik el testüket, illetve kapcsolatukat a fizikai világgal. Az átváltozás és a Meztelen ebéd főszereplője elgépiesedett ember: borének burka alatt már rég óta ott nevelgette féreg-létének bábját.

Az ezredvég embere számára nem az volt a sokkoló újdonság, hogy ilyesmi létezik, hanem hogy a személyiség elvesztése nem magánügy többé, ami a személyiséggel megtörtént, immár az egész emberiséggel megtörténhet. A számítógép, a mesterséges intelligencia, a klónozás technológiája a műalkotás után az embert is megfosztotta egyedi aurájától, az egyéniség is belépett „a sokszorosíthatóság korába”. Az emlékmás vagy az A.I. főhősének traumája, miszerint bármikor szembetalálkozhatunk önmagunk duplikátumával, immár nemcsak metaforikusan értendő, mint a német romantika vagy Dosztojevszkij hasonmás-történeteiben, hanem karnyújtásnyira lévő valóságként. Ami kétszáz évvel ezelőtt pontos és fenyegető előérzet volt, s tévedhetetlen precizitással leképezte a tömegtársadalmak kínos titkát, miszerint mindannyian felcserélhetők lettünk, s nem valami véletlen baleset folytán, hanem a mindenre kiterjedő szabványosítás ragyogó betetőzéseként, mára bizonyosság lett. A modern technika megvilágosító erejű metaforává válva világít be a társadalom sötétjébe. Ahogy a futószalag léte ráébreszt, hogy a tárgyak tömegtermelésével szükségképpen együtt jár az egyén tömegtermelése (René Clair: Miénk a szabadság, Chaplin: Modern idők, Aldous Huxley: Szép új világ), úgy leplezi le a számítógép, a magas fokú mesterséges intelligencia megjelenése a szellemi, az android a lelki ürességünket, a klónozás eshetősége pedig az egyéni sors illuzórikus mivoltát.

A filmekben is jelen van a drog magaskultúra-vonulata, a Ken Russel-filmekben már előjön a hetvenes években, a Lisztománia vízióiban, a Gótikában. Vagy ott van a Mindhalálig zene, a drog, mint a művészember választása. Továbbá a víziókra épülő filmek, mindenekelőtt a 2001. Űrodüsszeia, a nagy klasszikus, ahol az LSD működik, aztán a Mechanikus narancs, a Meztelen ebéd.

Gondolatok magáról a könyvről:

"A Meztelen ebéd a lélek pusztulását érzékelteti, sokkal mélyebb, mint bármely általam ismert modern regény. Annak a látomása, hogyan jár el az emberiség, ha tökéletesen elválasztódik az örökkévalóságtól. Ami ennek a látomásnak gépfegyver erejű tisztaságát adja, az a szentimentalizmus hiánya. Vad, halálos humor ez, maró, mint a sav: minden komoly tárgyat a legdurvább tapasztalat savával marat szét-ami marad, ami nem érint, az száraz, mint a csont."

"Burroughs intim, részletes vízióját adja annak, milyen lehet a pokol, az a pokol, amely úgy várhat ránk, mint a tudományos forradalom betetőzése, végterméke. Az orvosság kifutása a kábítószer, az élet és a halál, az emberé a pokol, amely az elme hiábavalóságából ered. Sehol sincs a Meztelen ebéd kivételével egy ilyen kollekció, a szörnyetegek, a félőrült géniuszok, sarlatánok, bűnözők, perverzek és rothadó barmok ilyen csapata."
(Norman Mailer)

"A legfontosabb, ami meglepett, hogy megvolt benne az a rettentő bátorság, amellyel ezt a teljes vallomást képes volt megtenni. Egyáltalán semmit sem kendőzött el, semmit sem hagyott ki."


"Valósággal tudományosan mutatja be a szerző a tömeges agymosás és tömegbefolyásolás technikáit, a modern diktatúrák teóriáit, a modern rendőrállamok elméleteit, beleértve az utalásokat a narkotikomukokkal és elektrosokk-kezeléssel, sőt, valahol másutt az ideggázokkal való lehetséges visszaélésekre."
(Allen Ginsberg)

"Ma pedig a drogdílus a világ elsőszámú egészségügyi problémája, mivel a Meztelen ebéd ezzel az egészségügyi problémával foglalkozik, szükségszerűen brutális, obszcén és visszataszító. A betegség gyakran undort keltő részletei nem gyenge gyomornak valók."
(Williams S. Burroughs)