Porszem vagyok csupán...
Kicsi, apró, zsinóron táncoló.
Szabadságot láttatnak velem,
Bódítót! Örömöm ebben lelem.
Örömöm...nevetségesen jó.

Porszem vagyok csupán...
Istenek játékszere idelenn.
Veszekedő gyermekekként
Tépik darabokra mindenki lelkét.
Elvisznek, hogy ne lehess velem!

Porszem vagyok csupán...
Szellők szárnyán repülő!
Ezernyi isten-kéz rángat utamon.
Hogy merre tartsak, nem tudom,
Arra, merre nekik jó... Ez a fő!

Porszem vagyok csupán...
Erőm eltűnik a múlt perceiben.
Elgyengülve hullok a földre,
Körülöttem emberek mennek ölre;
Nem akarok látni, behunyom szemem.

Porszem vagyok csupán...
Egy senki, aki feladta már!
Élni vagy meghalni? Nem kérdés.
Amit már senki nem hall: könyörgés!
Gyere már értem, ó Halál!

Porszem vagyok csupán?
Amit érzek, az úgy van?
Hogy senki vagyok, más tette?
Vagy senki nem állt mögötte?
Elvem, gondolatom hol van?

Porszem vagyok csupán?
Istenek tehetetlen játékszere?
Nem lehetek, ha küzdök ellene!
Nem kapod meg lelkem, hiába kellene!
Az ember feláll, s még dobog a szíve.

Porszem voltam csupán!
Talán az sem, csak hittem azt!
Marionet nem vagyok! Ne is
Úgy nézzetek rám! Nem kis
Ember, de nem is nagy.

Sose voltam porszem,
De kellett annak éreznem magam,
Hogy tudjam, sosem voltam az.
De amíg testem-lelkem kamasz,
Nem lehet nagy hatalmam!

Senki sem porszem,
De sokan úgy érzik, igen.
Nekik nem szólok tanácsot.
De kezükben megmutatom a kulcsot:
Hit, önbizalom, szeretet!