Fodrozódó víz mossa a partot,
Néha a parti homokba kirajzol egy arcot,
Nézem elgondolkodva a rajzot, csendesen,
Tudom, nemrég búcsúztam Tőled Kedvesem,

Kedvesen, egy mosollyal, s egy elképzelt csókkal
Álbarátság falai közé rejtett néhány bókkal,
Búcsúzunk örökké, rohanunk, megyünk,
Örök elválássá vált már az életünk.

Nézem a távolban integető fák zöld cseppjeit,
A fűzfát, mely szomorúan a folyóba engedi fürtjeit,
A fodrozódó vizet, Rád emlékeztet,
Még látom a neked integető remegő kezet,

A bágyadt mosolyt, hogy megint elhagytak,
A fakó tekintetét a kiszáradt partnak,
Elfogy, napról napra kevesebb lesz,
Mint a szív, mert minden búcsúzás tőle egy darabot elvesz,

Az arcot felismerem, csupán már a hang hiányzik,
Csak a lágy zenét hallom, ahogy a folyó morajlik,
A zsebkendő még a kezemben táncol a széltől,
Arcom csillog a keserű sok könnytől,

Már hiányzol, pedig még csak most hagytál el,
Hagyom, hogy a bánatom a víz sodorja el,
Tovatűnt alakod a messzibe a vízen,
Ahogy a homokba rajzolt arc is elvész majd a szélben.

2006. március 27.