Józsika, a tizenéves kamasz, buzgón számolgatta a Karácsonyig hátralévő napokat. Lefekvéskor, elalvás előtt, a Jézuskára gondolva sok szaloncukorral gazdagon díszített karácsonyfát, alatta dús ajándékokkal megrakott asztalt kívánt.
A napi uzsonnapénzből elspórolva gyűjtögette forintjait, hogy anyukáját, nővérét, nagymamáját meglepje valami csekélységgel. Karácsonyra összegyűlt annyi, hogy megvehette ajándékait. Izgalommal várta a nagy napot. A kis műkarácsonyfát együtt díszítették fel a fél kiló szaloncukorral. Alárakta ajándékait, és várta az ő csomagját. Nagy izgalommal bontogatta a spárgával átkötött kis csomagot, melyből egy tolltartó vigyorgott rá. Ennyire tellett a minimálbéren tengődő anyujától. A nővérétől semmit sem kapott, a nagymamától pedig egy kisautót...
Hamar túltette magát a csalódáson, s boldogan leste az ajándékai által keltett örömöt a családtagok arcán. A szerény vacsora után még nézték a Názáreti Mária című filmet, aztán elvackolták magukat a hideg paplan alatt.
Hamarosan beterítette szárnyaival szemeit az álom. Látta magát kis angyalként a betlehemi kis Jézussal játszani. nagyokat kacagtak hancúrozás közben. Boldog és felszabadult volt. Nem nyomasztotta a tanulás nyűge, a szegénység szürkesége.
Aztán váltott a kép és látta Jézust, a tanítót, amint arról győzködte híveit, hogy egyszer eljön a Kánaán, ahol mindenki jólétben él. Jóllakásig ehetnek, ihatnak, mindenki szép ruhákban jár, nem lesz szegény és gazdag.
„Csak kérned kell, és megadatik néked!” – mondta Jézus, és ezzel az álom véget ért.
Másnap az iskolában mindenki boldogan mesélte, kinek mi, mennyi jó cuccot, játékot hozott a Karácsony. Mikor rá került a sor, ő csak állt, magához szorítva a tolltartót, és szemeiből lassan eleredtek könnyei.
Hirtelen hátat fordított társainak és kifutott az iskolából. Meg sem állt a falusi templom kápolnájáig. Szembefordult a kereszten függő Krisztussal, és vádlón így szólt hozzá:
– Hazudtál nekem, Jézus! – sikoltotta, és lábai, elé dobta a tolltartót