Morbid szenzáció tolakodott a napokban a médiák címoldalára. Egy fiatal ápolónő egyes gyógyíthatatlan, idős, szenvedő betegeknek segített Káron ladikjába szállni, és fájdalom nélkül átevezni a Styx folyón az örök béke honába.
Most aztán megint lehet a témán megütközni, szörnyülködni, álszenten sápítozni, a tettet elítélni és a halál angyalának fejét, követelni. Az eset mélyen elgondolkodtatott, és felböffent bennem néhány morbid gondolat.
Az emberi jogok chartája leszögezi az emberi méltóság, szabadság és emberhez méltó módon való létezés jogait. Hiába a törvény – kifelejtették belőle a meghaláshoz való jogot.
Az embertől nem kérdezte meg senki, hogy akar-e erre a sárgolyóra születni. Szülei létrehozták, a társadalom normái között bekorlátozták életterét, és az állam meghatározta – etikai normái által – létezésének minőségi kritériumait. Szépen szóló jogunk van az érvényesülésre, a tanuláshoz, lakhatáshoz, stb. Arról már nem szól a nóta, hogy ha az államnak rosszul megy és polgárainak egy része, sínylődik, a minőségi élet színvonala alatt, hajléktalanul tengődik, éhbérnek beillő nyugdíjon vegetál, mi a teendője.
Nagy melldöngetéssel eltörölték a halálos ítéletet, s a gyilkos bűnözők a szemünkbe röhögnek. Ma már semmilyen égbekiáltó bűnért nem lehet valakit halálra ítélni. És életre? Kinek van arra joga, hogy az elviselhetetlen lelki, testi körülmények közé került embernek megtiltsa a halálba menekülés jogát?! Ha az állam karba tett kézzel nézi egyesek lecsúszását, állati sorba süllyedését, vajon van-e joga életre ítélni őket?
Nem is olyan rég még a temetők szélén az árokba temették az öngyilkosokat. Halálukban is kitaszítva őket a közösségből, mert merték vállalni a sorsukat, a nemkért megszületést öngyilkossággal annulálták.
Felteszem a többséget érdeklő kérdést! Vajon a menthetetlen, kínokban fetrengő, matracsírban lassan elrothadó, emberi méltóságát vesztett lények vegetálását a végsőkig nyújtani emberbaráti álca mögé bújva istennek tetsző cselekedet-e?
Isten boldogságra teremtett bennünket. Nem örül a méltatlan életben tartásnak. Éppen ezért mélyen elgondolkoztató, – hogy vajon ez a kis ápolónő és még sokan mások, akik titokban gyógyítanak betegeket, átsegítenek a túlvilágra – mit vétettek?
Ja, hogy vétettek a törvény ellen!? Rossz a törvény! Változtatni kell rajta! Ahogy a dolgozók anno dacumál, kiharcolták a 8 óra munka, 8 óra pihenés dekrétumának törvénybe iktatását, úgy itt az ideje, hogy az embernek törvény adta jogává váljon a szabad halál megválasztásának joga. Demokráciában ez így szokás. Szókratész megbukott, mint államférfi, és természetes volt, hogy hazamenve büröklevelet ivott...
Szeretném megérni, hogy az Európai Chartába becikkelyezzék az önkéntes halál-választás jogát. Mert, ha már a körülmények élni nem hagyják az embert, legalább a halálába ne szóljanak bele!