Bajtársam voltál, most ellenem fordulsz,
Egykor boldogságot loptál szívembe, de most könnyem csordul.
Végigfolyik arcomon, majd a földre esik,
Ott nyugszik halkan az örök csendig.
Ha eljön a csend minden könnycsepp felordít,
A fájdalomtól, melytől az egész Világ összeomlik.

Hátba döftél a kegyetlen tőrrel,
Mely szívemig hatol, és most eltörlöm a Földet.
Eltörlöm a Földet, az összes mocsokkal együtt,
Nem kell nekem senki, nem élek velük.

Ha minden élet lángja kihunyt,
És minden tiszta, s virul,
Én az örök kárhozatra jutok,
És többé semmi elől nem futok.
Se fájdalom se halál,
Se szenvedés, csak magány.