Az éj sötét fátyla borul szememre,
Hatalmas űr tátong szívemben.
Fekszem, fekete falakkal körülvéve,
Szabadulásomnak régen elszállt reménye.
Mint madár, távoli szebb tájakra repült,
Így a remények és álmok helyére sivárság kerül.
De minek is a szabadság?
Hisz ott kinn csak rossz vár rám.
Élek hát bezárva ingerektől mentesen,
És várom, hogy a magány eltemessen.