Szeliden szórja szét fénysugarát az este
Emberpár finom kontúrja halad dideregve
Fagyos hópaplan alatt
csiklandós füvek vidám emléke matat
Egy kisbogáré...,
akit lábam tán éppen most tapos...
Nesztelen robogással lassít a villamos
Arctalan tömeg, mit szemem nem ér el
Harcol és nyomul, vagy engem kérlel
hogy adjam már át végre állóhelyem
Nincs is itt helyem sehol
Leszállni-kiszállni-valahol
Levetett kabátom némán lóg karomon
Könnyeim aprócska gyöngyökbe
fagyva ragyognak az arcomon