Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-03-23 09:54:34
Megtekintve: 6330
KUKULKÁN - 18
3.

Pilátus bosszankodva vette tudomásul, hogy a zsidók egyik botrányt csinálják a másik után. Állandóan vitatkoznak, lázonganak és zaklatják őt is mindenféle csipri-csupri ügyekkel. Nem értette, hogy miért kell neki egy vallásreformer felett ítélkeznie, hiszen az ügy a zsidók Főtanácsára a Kis Szanhedrinre tartozik. De, mivel éppen most fojtották el a zelóták újabb lázadását, s vezetőjüket, Barabást nemrég ítélte kereszthalálra, így azt gondolta, nem árt a zsidókat megzabolázni. És különben is kíváncsi volt a csodatevő, hitgyógyító, önjelölt messiásra, aki magát az Isten Fiának merészeli nevezni. Így hát maga elé idézte a tanácsterembe. A sasos római címerrel ékesített faragott trónszéken ülve fogadta őt.
A teremőrök bekísérték a szálfatermetű, szép arcú, melegtekintetű harminc év körüli férfit. Két alabárdos őr megállt az ajtónál, a többi a termen kívül várakozott a további parancsra. Pilátus rábámult a földöntúli szépségű, jámbor óriásra és elszomorodva gondolt arra, hogy esetleg halálba kell küldenie ezt a gyönyörű emberpéldányt. Így szólt hozzá.
– Mondd meg nekem Jézus, aki Krisztusnak hivatod magadat, nem te vagy-e a messiás, avagy egyenesen Isten Fia volnál, ahogy a zsidók bevádoltak téged nálam? Válaszolj!
Jézus a helytartó szemébe nézett, majd így szólt: – Igen, minden igaz amit szóltál: rám vonatkozik. Én az Isten Fia vagyok, nemzettem Isten által, és azért születtem le a Földre, hogy megváltva az embereket a bűneiktől, magamra vegyem azokat.
Pilátus megdöbbenve nézte ezt a mindenre elszántságot, a megszállott lobogást a szemeiben. Nem állhatta meg szó nélkül. Szerette volna őt menteni, és kicsinyíteni szavainak súlyát.
– Nem, hogy csak képzelődöl, hallucinálsz? Miért lennél éppen te a kiválasztott? Hogyan is lehetne földi halandó Isten Fia? Ugye csak tréfálsz velem próféta?
– Igen helytartó úr, pimaszkodik velünk, gúnyt űz a vallásunkból, arcul köpte Jahvét ez az elvetemült! – ordította Kajafás magából kikelve. Annás megtoldotta még ezzel:
– A templom lerombolásával fenyegetőzik, sőt egy pillanatra eltüntette körülöttünk a Templomot, gonosz varázsló, csaló, illuzionista ez! A hitünket támadja: bűnös ember!
– Mit szólsz ehhez próféta? – kérdezte újfent Pilátus.
– Amiként a ti császárotok is isten ezen a földön, éppúgy lehetek én is Isten Fia. Vagy tán Augustus császárnak, a ti isteneteknek a fia nem Isten Fia e? Tagadni mered-e Augustus istenségét, helytartó?
A helytartó arca elkomorult ekkora pimaszság hallatán, de nem tudott vitába szállni vele. Így arról faggatta, hogy miért űzött csúfot a zsidókkal.
– Mondd igaz-e, hogy gonosz varázslattal eltüntetted a templomukat nekik?
– Igaz uram, de nem varázslattal, hanem hittel és Isten segítségével.
– Tehát megtörtént a dolog! Jól van, hiszek neked. Azt mond most meg, hogy Jahve segítségével tetted-e ezt?
– Nem uram, az én istenem a Mindenható, a Teremtő Isten. Ő segít engem.
– Na, látjátok, ennek a prófétának semmi köze a ti istenetekhez, nem az ő nevében cselekszik, nem követett el vallásgyalázást. Mit kívántok hát tőle?
– Feszíttesd meg uram, mert az új hit lázadást fog szítani! Ha tömegesen térnek át a zsidók, akkor megrendül ezer éves hitünk, és valóban romba dönti templomainkat. Elcsalja a híveinket!
– És akkor hívek nélkül maradtok. Kevesebb egyházadó folyik be, és nem tudtok dőzsölni. És még azt várjátok tőlem, hogy cinkosotok legyek ebben? Egy ártatlan ember megöléséhez asszisztáljak?
A zsidók szakállaikat megszaggatva így óbégattak:
– Uram, ez az ember forradalmat szít: kommunista! Fel fogja forgatni eszméivel a világot. Lerombolja a régi rendet, eltiporja dogmáinkat!
– És mi van olyankor? Felépül helyette egy igazabb világ. Úgy hallom a szeretetet, hitet és békességet prédikálja. Mi kivetnivaló van ebben: Nyomósabb indokot hozzatok fel nekem!
– Uram, hatályon kívül helyezte ősi törvényünket, a Tórát. Megszegte a szombat tilalmát és másokat is a szombati munkavégzésre, buzdít! Fölöslegesnek tartja a körülmetélést, a tisztasági törvényeinket! Mi ez, ha nem a vallás arculcsapása, a Tóra sárba tiprása...? Ítéld el őt Uram! – könyörögtek a vének és főpapok.
Pilátus habozott. Kinek engedjen? A szíve szerint elengedné ezt a jámbor prófétát, de lehet, hogy a zsidóknak is igaza van. Eszméinek hirdetésével zavargásokat kelthet, megbonthatja a békét. Így szólt hát:
– Zsidónak tartod-e magadat próféta?
– Zsidónak születtem – válaszolt Jézus kitérően. Pilátus nem elégedett meg a válasszal és tovább firtatta. – Én arra vagyok kíváncsi, hogy most minek tartod magadat?
– Természetesen Isten Fiának előbb, és csak utána zsidónak. – mondta Jézus. Pilátus mosolyogva csóválta fejét és nyájasan fordult a vénekhez.
– Láthattátok, ez csak egy kedves bolond, aki prófétának, netán Isten Fiának tartja magát. Engedjétek el őt, hadd menjen útjára! Ne nehezítsétek meg a dolgomat! – mondta nekik, de ők csak hajtogatták.
–Veszedelmes ember, bajt hoz ránk! Több esze van neki mindannyiunknál és mágikus ereje is nagy van neki. Ne ereszd szabadon uram! – kántálta Kajafás. Pilátus végső elkeseredésében és a rázúduló nyomásnak engedve, a következő cselhez folyamodott.
Tudta, hogy a zsidóknál az a szokás járja, hogy a húsvét ünnepe ürügyén egy halálraítéltnek megkegyelmezhet a helytartó. Így hát elítélte Jézust, és gondolta, hogy másnap majd megkegyelmez neki. A zsidók megelégedve távoztak, és Jézust elvezették cellájába.


4.

A húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe özönlő zarándokokkal beszivárgott zelóták és Jézus követőinek több ezres tömege teljes káoszban és kétségbeesésbe zuhanva kerengett föl-alá Jeruzsálemben, mint a kos nélkül maradt birkanyáj. Mindkét tábor vezérürüjét fogságba vetették és elitéltetésük felől semmi kétség nem volt. Sokan megzavarodtak és így gondolkodtak:
– Ha a mi Jézusunk az Istennek Fia, messiás, akkor miért hagyta magát elfogni? Miért sétált be a hatalom csapdájába? Lehet, hogy mégsem rendelkezik csodatevő hatalommal? Miért nem mentette ki az ő Atyaistene a fogságból? Egyáltalán van-e hatalma a szeretet és hit istenének?
A próféták kis csoportokba verődött nyájaikkal, míg az apostolok egyenként szétszóródva a tömegben próbálták meggyőzni őket arról, hogy Jézus az önkéntes kereszthalált választotta azért, hogy megváltsa őket bűneiktől.
– Ez az ember vagy szent vagy, őrült! – hajtogatta a nép. Júdás így magyarázta Jézus e nemes cselekedetét nekik.
– Én amondó lennék, hogy a mi Jézus Krisztusunk egy Szent Őrült, aki be akarja bizonyítani, hogy meg tudja váltani a világot, az egész emberiséget.
– Már megbocsáss nekünk próféta – vetette közbe egy írástudó –, de senkit sem lehet akarata ellenére boldoggá tenni! Mi van akkor, ha az emberek nem kívánják, hogy értük valaki feláldozza magát, elvetik az önkéntes kereszthalált. Ez a tett már az őrület határát súrolja! – Máté így válaszolt neki.
– Az ördög beszél belőled, nem akarod meghallani Isten szavát!
– Melyik istenét? – kérdezte amaz vissza – Jahvéét vagy a Teremtőét? Erre válaszolj próféta!
– Hitetlen vagy ember. Térj meg a keresztségbe, amíg nem késő!
– És, ha nem térek meg?
– Akkor elkárhozol!
Ilyen és ehhez hasonló provokatív kérdésekre kellett válaszolniuk az apostoloknak és térítőknek. Igen nagy volt a felindulás a hívők és nem hívők között. Mindegyre csak azt feszegették, hogy miért nem szökteti meg, menekíti ki az Atyaisten a Fiát a börtönből, hiszen ott biztos halál vár reá.
Tamás és Simon így győzködte az egyik nagyobb csoportosulást a siratófal környékén.
– Jézus nem rablógyilkos, hogy csak úgy megszökjön fogva tartóitól. Ő egy eszme érdekében vállalta a sorsát, és a Ti hitetek megerősítendőn, példát akar mutatni, hogy a hitért akár mártírhalált is kell szenvedni, de azt feladni nem szabad soha! Na, értitek már?
– Értjük, értjük – okoskodott a tömeg, de hát mi lesz akkor, ha kiszögezik és tényleg kereszthalált nyer?
– Akkor eltemetjük, és ő harmadnapon feltámadva, az égbe száll Mennyei Atyjához és a jobb oldalán fog ülni a mennyek országában.
– Ti ezt el is hiszitek? – kötött beléjük egy galileai lázadó – Ő közülünk való, ismerem őt: a mi vérünk folyik benne. Ízig-vérig ember. Vér a vérünkből, már hogy is kerülhetne rokonságba a ti istenetekkel. Erre majd rálesek. – mondta felhevülten. Tamás így intette.
– Térj meg mielőbb a kereszt szentségébe, amíg nem késő!
– És akkor mi lesz – kételkedett a lázadó.
– Elnyered a bebocsátást te is a mennyek országába.
– Mikor?
– Halálod után.
– De én itt, most akarom a mennyek országának gyümölcseit élvezni, amíg élek! Sovány vigasz ez nekem uram. Ki törődik azzal, mi lesz a halála után. Itt akarom a paradicsomot meglelni, és élni a gondtalan életet. Érted: itt és most!
– Ez nem megy! Itt és most a pokolban vagyunk, és lelkünk purgatóriumában főve kell megtisztulnunk! Hát nem értitek, még mindig nem értitek, amint éltek itt a földön, úgy fogtok üdvözülni odaát!
– Nem értjük egymást próféta – adta fel a hiábavaló párbeszédet a lázadó. – Két malomban őrölünk! – tette még hozzá és elsomfordált. Simon így szólt a többiekhez.
– Ha csak annyi hite is lenne ennek az embernek, mint egy mustármag, akkor hegyet tudna vele mozgatni, de így öncélúan cselekszik és a lázadása, amiben részt vesz, sehova nem visz.
Ilyenformán folytak a keresztények sejtjei és a kíváncsiak párbeszédei. Az emberek egyszerűen nem tudták felérni ésszel, hogy a Messiás olyat cselekszik értük, amit ők nem kértek tőle. Ilyen önfeláldozás árán nem akartak üdvözülni. Elutasították a megváltást.
A már megkeresztelkedettek pedig vakhitükben elfogadták Jézusuktól a nemes gesztust és hittek benne. Hittek a feltámadás intézményében, és alig várták, hogy kiszenvedés után Jézus messiásként három nap múlva visszatérjen hozzájuk, és újra megerősítse hitüket.
Közben a húsvét ünnepségei folytak a templomokban. A főpapok és farizeusok félve várták a keresztre-feszítést, mert kiszámíthatatlannak ítélték meg a tömeg reakcióját. Mindenesetre sikeresen hárították át a felelősséget a római helytartóra. Ők mosták kezeiket. Megnyugtatónak ítélték, hogy a rómaiak megerősítették a főváros védelmét és elit alakulatokat rendeltek fel a város védelmére és a rendzavarások, lázadások leverésére.
Amíg kinn vegyes érzelmekkel folytak az ünnepségek, addig Jézus földijével, Barabással egy cellában várta kivégeztetésüket. Barabás, galileai lévén, jól ismerte Jézust. Eszméik néhány ponton találkoztak. Annyiban azonban különböző platformon álltak, hogy a társadalmi egyenlőséget Barabás harccal, míg Jézus a javak önkéntes megosztása alapján képzelte el. Az ő elképzelése idealista volt, mivel kevés ember mond le önként, meggyőzés által, a megszerzett javairól és kiváltságairól.
Mint kiderült a korszellem és a körülmények bebizonyították, hogy mindkét út az adott körülmények között járhatatlan.
Jézus belépett a cellába. Alakja eltakarta az őt kísérő légionáriusokat. Barabás, aki az ajtónak szemben, a picike ablak alatt sarkain guggolva pihent, felegyenesedett és karjait kitárva Jézus elé ment. Átölelték egymást.
– Testvér – szólalt meg Barabás –, hát ide jutottál te is? Elfelejtkezett rólad az istened? Mi lesz most velünk: kivégeznek vajon bennünket? – kérdezte a belépőtől, amikor kibontakoztak az ölelésből. Jézus, szintén a sarkaira guggolva, elhelyezkedett Barabással szemben és így szólt.
– Nem testvérem, nem feledkezett el rólam az én mennyei Atyám. Én, elhárítván az égi segítséget, magam választottam a mártíromságot.
– Szóval isten bárányaként akarod végezni?
– Igen, mint isten báránya megváltom a keresztfán az emberiséget elkövetett és a jövőben elkövetendő bűneikért.
– Nemes cselekedet, de gondolod, megérdemlik? Hiszen senki sem siet a segítségedre, nem rohamozta meg több ezres híveidnek serege a börtönt, hogy kiszabadítsa tanítójukat, prófétájukat. Érted már Jézus: cserbenhagytak, elárultak, keresztre juttattak azok, akiket éppen megváltani készülsz. Megérdemlik?
– Nem így mérik az igazságot Barabás. Én önzetlenül adom életemet értük. A hit, szeretet és megbocsátás oltárán áldozom fel magamat.
– Nem értelmetlen-e a te halálod, nem többet használnál nekik, ha tanítanád őket, esetleg összefognál velünk a zelótákkal és felkelésben törve ki, elvennénk a gazdagoktól a javaikat. Elosztanánk maguk között! Gondolkozz, még nem késő. Az én híveim, készek kiszabadítani mindkettőnket: Gyere velem!
– Nem, nem Barnabás! Nekünk más az utunk! Én a békesség híve vagyok. Erőszakra erőszak a válasz. És ha erőszakkal osztozunk meg a gazdagok javain, az csak préda. És a prédát magunk közt elosztók közül később lesznek gazdagok, akiktől valakik ugyanúgy elveszik a javaikat. Na, értesz már?
– Nem egészen. Te a szegénységben hirdeted az egyenlőséget. Ez nem járható út, mert ha a javak felhalmozása megszűnik, nincs miért hajtani, ha az ölünkbe hullik a manna, akkor ki termeli meg a javakat? Talán a rabszolgák?
– Nézd Barnabás! Én ezeken most nem vitatkozom, már nincs értelme: elszántam magam a halálra és ettől nem rettent el semmi. Csak személyes példámon keresztül tudok újabb híveket toborozni prófétáim és apostolaim zászlaja alá.
– Úgy értsem, hogy a véreddel írod fel a kereszténység zászlajára a jelszót: szeretet.
– Úgy!
– De Jézus! Még egyszer kérdezem tőled: megéri?
– Nekem igen!
– Javíthatatlan vagy. Mit kívánhatnék neked ezek után: gyors, fájdalom nélküli halált.
Én is neked testvér – suttogta Jézus és szájon csókolta Barabást.
Barabás úgy érezte, mintha isten csókolta volna meg. Testét végtelen szeretet és békesség járta át. Szemei bepárásodtak és két könnycsepp gördült le a marcona férfi orcáin. Többet nem beszéltek.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!