Tegnap éjjel valami nagyon furcsa történt velem. Olyan furcsa, hogy talán szavak-ba sem tudom fogni, mert félek, hogy a foglalat, melyet neki szánok túl silány len-ne egy ilyen földtől elrugaszkodott, a csoda teljes eksztatikus mámorában lüktető történés leírásához még akkor is, ha minde tudásomat összevetve próbálom leírni a történteket hű segítőm által, ki pontosan jegyzi minden elhangzott szavamat. Azért kényszerültem segítőhöz folyamodni törénetem megírásához s segítőmnek azért vá-lasztottam tapasztalt médiumot, kit már jó tíz éve ismerek, mert szavaimat közönsé-ges ember, ki nincsen birtokában semmiféle okkult szenzitvizmusnak, nem hallhat-ja s mert létem jelenlegi szintjén képtelen vagyok bármilyen formában is hatni az anyagi sík kétes megnyilvánulásaira, viszont a történet, melyet közvetítőm által elmondani szándékozok, épülésére lehet mindenkinek, ki képes befogadni s talán sikerül vele eloszlatnom néhány, a halál félelmetességére, szörnyűségére s a halált közvetlenül megelőző percek, órák kegyetlenségére vonatkozó tévhitet.
Mga a történet 1985. Május ötödikén -tegnap- vette kezdetét. Este, miután egy, a barátaimmal, köztük jelenlegi közvetítőmmel folytatott konstruktív beszélgetés után hazaértem szüleimhez, a "családi fészekbe" , már mindenkit alva találtam s a lakást jótékonyan töltötte ki az alvók csendes békessége. Bennem viszont a beszél-getés hatására izzott, lüktetett a tettvágy s ezt levezetendő s az alváshoz szükséges fáradtsági határt elérendő olvasni kezdtem. Az elmúlt években szépirodalom alig akadt kezembe, helyettük inkább tudományos könyvekkel foglalkoztam, ezen tárgykörön belül is külön kiemelve a természetfeletti, az okkult tárgykörét. Ilyen könyv akadt kezembe tegnap éjjel is: Wictor Charon Az Alkonyi Bárka misztériu-ma cínű örök klasszikusa. Mivel esti beszélgetésünk fő témája a halál volt, kikeres-tem a halál eksztázisának misztériumával foglalkozó részt, választ várván miriád fel-, felbukkanó kérdésre. Választásom kielégítőnek bizonyult: sok kérdésem talált azon a rejtelmes éjen megválaszolásra. Nem tudom, mikor szunnyadhattam el, de még nem aludhattam túl régen, mikor az álmok közül különös, metamorf, ám ösz-szességébe véve mégis csodálatos látomás táncolt elém kecses holdsugár-lépteivel s nyomban magával ragadott extázisába. Még most sem tudom hogy felébredtem-e tulajdonképpen, vagy az egész csupán álom, kósza felvillanása a megnevezhetetlen kéjnek, vagy csak egyszerűen okkult ténykedésem egy lenyomata volt-e, de hogy gyönyörével semmi sem vetekedhet azt még látatlanban is ki merem mondani. Ab-ban biztos vagyok viszont, hogy amikor szürke, monoton álomvilágomba belerob-bant a csoda ezen felfoghatatlan megnyilvánulása, beborítva engem a már-már iste-ni erő és gyönyörűség jótékony bájával, én az ágyam sarkában kuporogtam s az ab-lakon begyűrűző holdfény lágy hullámait bámultam, mintha semmi más nem is lé-tezne ezen az egyen kívül az egész világon. A holdfény pedig beborította az egész szobát, olyasfajta ragyogásba borítva engem, ágyamat s a többi berendezési tárgyat, mintha egy nagyon tiszta, zárványmentes, enyhén opálos kvarckristályon keresztül-tűző fényben látnék mindent. Ajkam halk, suttogásba fúló imára nyílt: Asteryát kér-tem, mutassa tovább titkait:

Asterya! Ki uralod a csillagos eget,
Tedd bölccsé ifjú gyermekedet
Szent vizedet nékünk kőként adtad át
S ismerjük már a kristály hatalmát

Heketének anyja, hozsánna néked
A kristály hatalmát már én is érzem
Tudás, szeretet, hit árad lelkembe
Ősi titkaidba kérlek, avass be!

Azt, ami ezután történt, attól tartok csak nagyon silányan tudom formába önteni. A legjobb kifejezés talán az lenne, hogy az idő és tér hálójával együtt meghasadt a Hold fényének fennséges hálója, s a résen keresztül örvénylő, táncoló, valami külö-nös, távoli fuvola- és sípszóra lüktető lények tűntek elő --talán An-ahuac Angyalai voltak- s holdünnepüket járván lépéseik nyomán meghasadt a valóság hálója s ezer-színű esőcseppek hulltak a Holdból az alant feltáruló gyönyörűséges, krátercsipkéz-te talajra. A táncosok -vegyesen voltak férfiak és nők, emberek s az emberek faját évezredekkel, évtízezredekkel megelőző fajúak, atlantiak, lemúrok, de még az oly távoli legendák ködébe vesző népek is, mint Mu vagy Hyperborea- elnyújtott, von-tatott táncát minden átmenet nélkül váltotta fel egy gyors, dinamikusabb rész, mely aztán a legteljesebb extázisok mindegyikét -a születést, a szexuális kielégülést s a halált- egyesítő, katatón révületben, vagy totális révületben tetőzött, majd, mintha a folyamat újrakezdődne, ismételten felvette a lassú vontatottságot. A táncosok talán hatvanan lehettek, korok megállapítása lehetlen volt. Arcukról, akárcsak szemükből az időtlenség fátyla szivárgott el tudatomig. A jelenés, a ködfátyolruhás, időtlen alakok tánca a létezés furcsa dimenziójába ragadta elmémet s hirtelen azon kaptam magam, hogy én is köztük táncolok, arcomról az időtlenség tekint le az alant sebesen elfolyó tájra ahogy a gyönyörűségesen ragyogó Hold fénypászmáján úszunk táncolva tovább és tovább, túl az idő és a tér gyarló vonulatain, hogy a fennséges tánc extatikus transzában várjuk következő születésünket a mesés Aste-rya istennő fennséges oltára felett, a Hold ragyogó fényében fürödve...

Újabb diák lett öngyilkos
Debrecen - X.Y., debreceni diák a ma hajnali órákban, a rendőrség által még isme-retlen okból családjának tizedik emeleti lakásának ablakából kiugorva sikeres öngyilkosságot hajtott végre. Szülei elmondása szerint a szerencsétlenül járt diák aznap töltötte volna be tizennyolcadik életévét. A halálos ugrás okát ők sem ismerik.-nyilatkozta lapunknak a rendőrség helyi szóvivője.
Debrecen, 2003.05.06.