Egy arany Buddha előtt ülök a nyíló lótusz ülésében.
Kezem meditációs kulcsban. De most nem meditálok.
Gondolkodok inkább. Szemem hunyva.
A szantál - füstölők illata betölti orromat.
Tudatom, egész akaratom a látomások jótékony világában
lebeg. Repülök... És gondolkozok. Két kérdést teszek fel
magamnak. Hogy miért, és hová tartok.
Várok válaszomra...

Kedvesem karja lágyan fonódik nyakam köré.
Hosszú, szerelmes ölelés. Tudjuk, nem az utolsó.
Mégis benne lebeg az elmúlás fájdalma.
Minden el fog múlni. Az elmúlás is egyszer.
Tudjuk, nem tart örökké ez az ölelés sem. Semmi sem.
Elmúlok én is. Elmúlik Ő is. Ami közben fog történni,
csak azért vagyok felelős most. Semmi másért.
Most megcsókol. Teste remeg a visszafojtott izgalomtól.
Közel húzom arcát az enyémhez. Megsimogatom.
Elfolyik a világ. Ködképpé válik minden. Minden.
Az egész elmúlása is.
Ő van. Itt van.
Szeretem.

Figyeltem a madarakat. Ahogyan röptükben
hadakoztak a fel-, felcsapó széllel. Akarat-vezéreltek,
s akarat-függetlenek. Isten legőszintébben szabadnak,
s térben - időben korlátlannak teremtett lényeinek
egyike mindegyik.
Egyetlen esküvésük van csupán.
Szabadság. Pöptüket nézve elfolyik minden képlet.
Végtelenség marad a helyükön. Mintha csak egy
álom lenne. De a városban a mi szemetünkön élnek.
Szárnyalásból így lesz féreg-élet, majd újra
szárnyalás, mikor ismét a magasba röppennek.
Tanítanak. Minket. Igen, minket.
Volna hát mélység, miből az ember képtelen
újra és újra és újra felemelkedni?...

Ablakok. Kinézünk és benézünk rajtuk. Használjuk,
kihasználjuk őket. Átnézve rajtuk egy pillanatra
új világ, új világosság gyúl bennünk.
Összesűrűsödik a Tér. Vár.
Az Idő homokórájából az utolsó porszem is
elillan. Kibírhatatlan a feszültség. Belereszket
az egész világ. Vár a Tér... Még mindig...
Az erők letarolnak mindent...
Vár...
A nyomástól elpusztul a test...
Hirtelen, mint egy vaku villanása, szétrobban,
világ - távlatok nyílnak, eónok suhannak el
a vaksin pislogó szemek előtt,
meghasad az értelem és kiszélesedik a világ.
az egész.
Szétszaggat örvény - ruhája.
Miféle titkokat rejteget még?

Csak követelőzünk, mint a tetemen marakodó
keselyűk. Hiába már.
A léthullámok másfelé viszik e bomló tutajt.
Lassan süllyedés fog beállani.
Önmagunkba alábukás. Alábujkálás.
Az álomfalak széthasadnak, s feltör belőle
összes féltve rejtegetett démonunk. A délceg
hatalom - paloták pokoli ricsajjal oszlanak
el az enyészetnek.
Álom. Valóság. Lidércfények az emberi szemben.
Tényleg csupán álom lehet...


Szeretnék egyszer látni Rajtad egy kockás,
hosszú szoknyát.
És hogy nevetsz, s karodat széttárva
forogsz és táncolsz.
Óh, mesés örökkévaló!
Akár a Lágy Szellő a Végtelen Napsugárban.
Mert a vérző seb, s fekély lezuhan bőrödről.
A körülzárt Tér visszahúz ugyan,
de Rád már más törvények hatnak.
A Szellemi Gravitáció többé nem ad
egyenleteket végtelen lelkednek.
A sírásó eldobja lapátját.
Könyvet vesz elő, s belenéz az
Örökkévalóba.
Az Élet fátyla meghajol
Te előtted, majd porrá omlik, s mögötte
feltárul maga a Létezés.
Szeretnék egyszer Rajtad egy hosszú,
kockás szoknyát látni.


A Hercegnő mágiát táncolt a Tűzzel;
gyönyörű, elragadó, idéző mágiát.
Fekete ruhájában levetkezte magáról
emberi külsejét, s csupán a
puszta Én-t hagyta meg alatta. Mást nem.
Közben a lángok karikáztak,
égettek körötte. Leégették róla
a fölös emberi salakot.


A realitás létszövedéke duális, s nem
Monogám. Reszket a lét egységbe
Forrott dualitásától. A folyamatos
Arányeltolódás egyenleteitől. Az ismeretlen
Itt változó, s mindkét irány két
Végtelen-pontja között bárhol elhelyezkedhet.
Az igazi változás az ismeretlen változó
Környezete. Ebben valamennyi léthelyzet
Megjelenhet, s meg is jelenik.
Példaegyenlet:
Egy marék sült krumplit eszek kevés
Sóval, műanyag villával + változó egyenlő 1,
De csak ha ismerjük az 1 jelentését.
Az 1 egyenlő a 0-val. Mert az Egész,
Az Egyben. Grafikusan I egyenlő 0,
Mert az Egy Isten, s visszatér önmagába, tehát 0.
Az óra véget ért, de mégsem,
S nem tudom, mi a neve, s a tanárt
Sem ismerem, mert én vagyok, s az összes
Többi is, de csak egyszerre. Egy
Szájjal egy szót. Az összes tanár,
S velük én is, egyben.

2005.09.01. - 09.08