Nap mint nap új csodára ébredsz,
De valami fáj belül, valamiben kétkedsz.
Nem hiszed el, hogy boldog is lehetsz,
Hogy valaki olyat, ki viszontszeret szeretsz.

Rengeteg a célod, amiért harcolsz,
S gyakran nincs elég erőd ahhoz,
Hogy egymagad légy győztes,
Ebben a világban egyedül nem győzhetsz.

Sokan mondják, hogy nevetni
Csak az tud igazán, aki már megtanult sírni.
Én már eleget sírtam, mégsem tudok
Önfeledten nevetni, s boldog lenni.

De mért van ez a becsvágy, a büszkeség?
Hogy elrontsák sok ezer ember életét?
Én ebből köszönöm, nem kérek
Harcolok a célomért, míg élek!

Belénk égették a tenni akarást,
Senki sem akar soha mást,
Mint elérni a célját,
Megtalálni az álmot, mely köddé vált.

Mikor érek célomhoz, nem tudom.
A sikertelen harc fáj nagyon.
Egyszer úgyis elérem, amit akarok
Csak jönnének már el azok a napok!