"A régi időkben semmi sem volt,
Nem volt sem homok, sem tenger,
Sem sós habok,
Nem volt lenn föld,
Nem volt fenn ég.
Nem zöldült a fű még,
Ásított a semmi."

Ginnungagap sötétje mindent körbefut,
Belőle jön minden, de vissza is vezet út...
Nem tudja senki, mikor érkezett,
De jött, s mindent hozott az Egy.

Két világ határán a semmiből,
Hol tűz és víz örökre összegyűl,
Tizenkét folyam és Muspell lángja szült,
Fagyos szemedben gonoszság dere gyűlt.

(Ymir rideg szíve)
Lázadásod szülte a világot,
Halálod termőföldet adott.
(Teremtés! Erő!)
Megmásszuk csontjaid, véredben úszunk,
S mi erről mit sem tudunk!

Az istenek hatalmas erejét
Meg nem szerezheted!
Céljaid soha el nem érheted!

A harc nem megoldás,
S önző vakságodban
Nem látod a jövőt:
Pusztulni fog minden óriás!

Hatalmad elmúlt, elfogyott,
Akár életed fonala.
Nifel jege tied volt valaha.
Halálod óráján tán bánod most
Vakságod, ó Ymir!
Most légy erős és büszke!
Valld be gyengeséged,
Ne folyjon hiába véred.

Koponyád az ég, mire felnézünk.
Négy sarkán négy törpe négy irányba néz.
Csontjaid a hegyek, fogaid a szilák,
s a tegerek és tavak...igen. Mind vér!
A tiéd Ymir, ahogyan régen Nifel is tiéd volt.
Most te vagy a világ, mit mások uralnak;
Neked ez a sors jutott...

(Ymir rideg szíve)
Lázadásod szülte a világot,
Halálod termőföldet adott.
(Teremtés! Erő!)
Megmásszuk csontjaid, véredben úszunk,
S mi erről mit sem tudunk!