Feltöltve: 2006-03-19 10:45:10
Megtekintve: 5922
Újra élni szeretnék
Néha igazán sajnálom,
Hogy azokból a gondolatokból,
Melyek szívemben születnek,
Sokszor nem marad semmilyen nyom,
Pedig nyitott könyv vagyok, egy szívnek,
Félek mindig egy sort elveszítek,
S majd hosszú percekig keresem magam,
Hova is rejtettem az eltűnt gondolatom, szavam,
Tisztán, s nyugodtan fekszem
Újra a világban, s magamban kételkedem,
Megint egyedül vagyok,
Most fáj kicsit,
Ez most kiszakít,
A mámból,
S tudom, ez is átmeneti,
Mint minden, s nem eredeti,
Kócos hajam a párnára vetem.
Levetem a nap piszkolta göncöket,
Egyszer élvezném, ha szűzen keltene a kikelet,
Évaként,
S nem kéne a világgal törődnöm,
Nem kellene a magányomon őrlődnöm,
Megint, egyedül.
Elmondok egy imát, itt bent,
Suttogok, csak ők hallják fent,
Az égiek.
Angyalokról mesélek,
S imámban arra kérlek,
Hadd gyúljak lángra ismét.
Hadd lobogjak olyan kitartóan, s tüzesen, mint a Nap,
Bárcsak gondtalan lenne minden nap,
S eléghetnék.
Nem fekete porrá válni vágyok,
Belőlem éledjenek azok a lángok,
Belőlem szülessenek,
Segítsenek útra kelni,
Az ismeretlent felfedezni,
Forró télben.
Mert amíg a jégcsapok olvadnak,
A lángok el nem marhatnak,
Mert a jég nem ég,
Hát ismét csak az üres sorok maradnak,
S a fáradt ajkat elhagyó szavak
Suttogása a szélben.
2006. március 02.
Hogy azokból a gondolatokból,
Melyek szívemben születnek,
Sokszor nem marad semmilyen nyom,
Pedig nyitott könyv vagyok, egy szívnek,
Félek mindig egy sort elveszítek,
S majd hosszú percekig keresem magam,
Hova is rejtettem az eltűnt gondolatom, szavam,
Tisztán, s nyugodtan fekszem
Újra a világban, s magamban kételkedem,
Megint egyedül vagyok,
Most fáj kicsit,
Ez most kiszakít,
A mámból,
S tudom, ez is átmeneti,
Mint minden, s nem eredeti,
Kócos hajam a párnára vetem.
Levetem a nap piszkolta göncöket,
Egyszer élvezném, ha szűzen keltene a kikelet,
Évaként,
S nem kéne a világgal törődnöm,
Nem kellene a magányomon őrlődnöm,
Megint, egyedül.
Elmondok egy imát, itt bent,
Suttogok, csak ők hallják fent,
Az égiek.
Angyalokról mesélek,
S imámban arra kérlek,
Hadd gyúljak lángra ismét.
Hadd lobogjak olyan kitartóan, s tüzesen, mint a Nap,
Bárcsak gondtalan lenne minden nap,
S eléghetnék.
Nem fekete porrá válni vágyok,
Belőlem éledjenek azok a lángok,
Belőlem szülessenek,
Segítsenek útra kelni,
Az ismeretlent felfedezni,
Forró télben.
Mert amíg a jégcsapok olvadnak,
A lángok el nem marhatnak,
Mert a jég nem ég,
Hát ismét csak az üres sorok maradnak,
S a fáradt ajkat elhagyó szavak
Suttogása a szélben.
2006. március 02.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-03-28 13:43:34
A költők mindig hagynak nyomot maguk után mert érzéseiket és gondolataikat rímruhába bújtatták.
Soraid egyátalán nem üresek nagyon szépen szállnak a szélell!
Boldog vagyok hogy olvahattam!
ne keseredj el! A tűz bennünk van s forróbbba a napnál gyorsabban száguld a hurrikánnál.
Mert ezek vagyunk mi emberek!
Ha nem lenne bebnned tűz ne írnál ilyen égig nyúló lángoló verset!
Szeretettel:LOnxi