3.

Jézus ez alatt Kafarnaum környékén hirdette az igét. A nép köréje sereglett és szájtátva hallgatta az újfajta tanítást. Jézus szép, megszerkesztett mondatokban, példákkal illusztrálva tanította őket a Tízparancsolatra. Mivel Galileában jártak, sőt egyenesen erről a vidékről származott, a zsidók kisebbségben voltak az őslakos népek között. Így olyan igét kellett nekik hirdetni, ami nem csak a zsidóknak szólt, hanem ökomenikusan az egész emberiségnek, így a környező föníciai, arámis, asszír és egyéb népeknek is.
Felismerte azt, hogy a tanításnak – bár a zsidók jól szerkesztett Tórájából és a Talmud tanításaiból indul ki – meg kell tartania a minden népre vonatkozó tanításokat és nemzetközileg elfogadható erkölcsi, etikai normákat.
Galilea a lázadások földje volt abban az időben. A zelóták szabadságmozgalma egyaránt irányult a rómaiak elnyomása és a zsidó hegemónia ellen is. Nem akart olyan istent szolgálni, akitől félni kell. Bár elfogadta a tekintélyen alapuló hierarchikus rendet, azért a fenyítést teljesen ellensúlyozta a megbocsátás parancsával. Rendkívül jó szónoki tehetséggel született, és orgánuma, csinos, magas termete, szép szív alakú arca kellemes benyomást keltett minden részt vevőben, , akik köréje sereglettek.
Simon (Kukulkán), Júdás (Rúfus) és Tamás (Zengő Hárfa) állandó kísérői lettek útjain, és lényegében a 12 fősre duzzadó apostoli intézmény magvát ők teremtették meg. A másik kilenc főt olyan megtértekből választották ki, akik éles ésszel, jó beszélőkével és teljes odaadással viselkedtek Jézus és tanításai iránt. Az apostolok voltak Jézus első tanítványai. Nyilvánvaló, hogy előbb el kellett sajátítaniuk a tant ahhoz, hogy később szétszóródva a világba hirdethessék azt. Tehát egyáltalán nem helytálló az a nézet, hogy Jézus tanítványai egyszerű halászok voltak. Hiszen köztük volt elsősorban égi segítő, majd a zelóta Simon Péter, a vámszedőből lett gazdag és művelt Máté, aztán Jakab a kereskedő és így tovább.
Jézus stratégiája az volt, hogy néhány napra elvonulva a pusztába szemináriumokon tanítsa meg az egyes főbb pontjait a Tízparancsolatnak. Majd vitát kezdeményezve megbeszéljék azokat. Miután az apostolok kiképzése folyamatosan megtörtént, azokkal együtt a köréjük sereglett követőkkel kisebb csoportokban, sétálva tanították.
A nép egyre szívesebben hallgatta a templomudvarokon vagy a templomok sarkában felolvasásra kijelölt helyeken összegyűlve az igét.
Jézus felismerte, hogy a János által elindított kereszténység, mozgalma milyen hatalmas erőt rejt magában. Így meghirdette a testvériség eszméjét. Ő is egy istent vallott a világ teremtő urának, és elvetette a bálványimádatot. A különbség az volt közte és a dogmákhoz erősen, betűről-betűre ragaszkodó zsidó papság között, hogy míg azok tűzzel-vassal irtották és földig rombolták a bálványokat rejtő templomokat, addig ő mindenkinek a józan belátására bízta, hogy amikor megérett rá, akkor térjen meg a kereszt szentségébe. A templomok lerombolására szólított fel, és helyette, mindenkinek a saját templomának a kiépítését javasolta.
„ Csak egy templom létezik: az pedig a Mennyei Atya temploma” – mondotta.
János halála után, a megdöbbent nép, Jánost prófétaként kezdte említeni, sőt egyenesen Illés utódjának nevezte. Mivel János vértanúhalált halt, nem tudta messiási küldetését teljesíteni, így Jézusban próbálták az új messiást megtalálni. Ráaggatták hát a messiási jelzőt, hogy majd ő hozza el nekik a mennyek országát. Jézus a térítés sikerességének zálogául elfogadta a ráaggatott címet, csak azzal nem számolt, hogy ez a csodatételek kötelezettségével jár. Ebben jött kapóra neki az égi segítőcsapat és istenbe vetett korlátlan és rendíthetetlen hite. Isten által küldött segítségnek tudta be tevékenységüket, amit ki is használt.
Lassan több százra tehető csapat követte őt és apostolait mindenhová. Ezek az emberek otthagyták családjukat, munkájukat, jól jövedelmező vállalkozásaikat, mert hitben bővelkedve erősen bíztak az elragadtatás intézményében és nem akartak kimaradni a mennybe kerülők sorából. Úgy gondolták, ha a messiás körül maradnak, akkor vele együtt az első körben jutnak a mennybe. Kétségtelen, hogy a karizmatikus tulajdonságokon túl Jézusban volt egy hipnotikus, mágikus erő, amivel kézrátételes gyógyításokat tudott véghezvinni. Gyógyításai elsősorban ördögűzésből, őrjöngők lecsillapításából, pszichoszomatikus bajok gyógyításából állt.
Híre olyan rohamosan terjedt, hogy a nép nem elégedett meg ennyivel, és követelte a sánták, bénák, rákos betegek, görvénykórosok és más klinikai esetek gyógyítását is.
Jézust annyira szorosan körülvették, hogy ha nem sikerül a gyógyítása a végzetét jelentette volna. Azonnal meglincseli a kiábrándult tömeg. Az egyre növekvő tömeg csodát sürgetett.
Amikor a Genezáreti tó partjára érkeztek, este maga köré gyűjtötte három égi segítőjét és kupaktanácsra ültek össze. Jézus vitte a szót.
– Barátaim, most kérem segítségeteket először: csodát kell produkálnunk a népnek! Mert ha nem, akkor kiábrándulnak belőlem.
– Igaz, igaz – mormogta Tamás – hogy néz ki egy messiás csodatétel nélkül?
– Mire gondolsz Jézus – veti közben Kukulkán (Simon). Jézus rövid gondolkodás után így válaszolt.
– Mivel a Genezáreti tó partján vagyunk, be kell mutatnom egy vízen-járást, hogy elhiggyék rólam isteni voltomat. – Mondta és társaira nézett, kutatván gondolataikat. Tamás válaszolt, megtoldva saját ötletével.
– Rendben van, ezt elintézzük neked, de még kiegészíteném valamivel, hogy hatásosabb legyen. – Jézus, kérdőn nézett rá, mire ő így folytatta. – Szaporítsuk meg nekik a halaikat úgy, hogy teli legyenek a hálóik.
– Nem rossz, sőt ragyogó ötlet, egyenesen fenomenális, bravó Zengő Hárfa! Ez így együtt lesz az igazi csoda Jézus, végigmegy a tó vízén, be, középig, mi hárman később követjük őt. Ez lesz az első csoda. Majd felszólítjuk a halászokat, hogy evezzenek be, vessék ki a hálóikat. Miután kivetették a hálókat, akkor materializálással tele töltjük a halakkal hálóikat. Jó lesz így? – nézett társaira. Azok lelkesen helyeseltek.
– Az antigravitációs hatást Júdás állítja elő nekünk, míg a halakat én immaginálom és sűrítem anyaggá a hálókban. Tamás felel a tökéletes illúzió megteremtéséért. Megfelel így?
– Jó, jó! Elfogadjuk – kiáltották lelkesen és emígyen megnyugtatva Jézust, egy Miatyánkot mondtak a holnapi nap sikeréért.
Másnap reggel a kiéhezett tömeg kiguvadt szemekkel meredt az éjszakai halászatról üres hálókkal megtérő halászokra. Azok nem győztek magyarázkodni sikertelenségük okáról. Ekkor érkeztek Jézusék. A tömeg vészjóslóan körülvette őket és könyörgő szemeiket Jézusra függesztve így kiáltoztak hozzá.
– Messiás tégy csodát! Éhen halunk, ha nem teszel csodát! Teremtsél halat a tóba, mert üresek hálóink! Így bizony éhen halunk. – követelték egyre szemrehányóbban tőle, mintha ő tehetne a hal nélküliségről.
Jézus felegyenesedett, végighordozta rajtuk tekintetét, majd így szólt hozzájuk.
– Ti kértetek, és megadatik néktek. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy szaporítsa meg a halakat a tóban! Rajta, kérjük együtt az urat! – biztatta őket és előmondta a szöveget.
– Teremtő Isten! Atyánk az égben, szenteltessék meg a te neved ott a mennyben fenn, és add meg a mi mindennapi halainkat itt lenn! Ámen!
Miután elmondták az imát így szólt a stábhoz.
– Jertek utánam barátaim, mi bemegyünk a tó közepéig, ott megállunk, és oda várjuk a csónakosokat hálóikkal együtt.
Simon Júdás a halászok vezetője így jajveszékelt.
– Uram mi egész éjjel fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. Miért lenne ez most másképpen? – Jézus így feddte meg.
– Kisebb a te hited egy mustármagnál Simon! Higgyél, és Isten megadja néked, amit kívánsz: higgy!
Simon elszégyellte magát hitetlenségében és csónakba szállt társaival. Jézus pedig a vízen járva elindult a tó közepe felé. A tömeg felhördült és borzadva nézte a vízen-járó messiást. Csodálkozásuk ovációvá dagadt, amikor a három apostol is elindult a vízen járva Jézus után.
– Csoda! Csoda! – hallatszott innen is onnan is – Nézzétek őket: a vízen járnak! Csoda ez: valóságos csoda! – ordították eszeveszetten. Jézus a tömeghisztériát fokozandó, így bíztatta őket:
– Jertek, próbáljátok meg ti is: akinek hite van, az követ engem!
És a nép nekilódult a víznek. Elől mentek a csónakosok a hálókkal, majd hatalmas tömeg lepte el a tó vízfelszínét. Egy- kettő elmerült (nekik nem volt meg a hitük), de a többség hamarosan ott tolongott Jézus körül, galabiájának szegélyét, ujjait csókolták.
– Messiás! Próféta! Isten fia! – óbégatták torkuk szakadtából, és az égre mutogattak.
– Isten, isten! – hallatszott innen is, onnan is. Aztán Jézus csendre intette őket és a halászokhoz fordult.
– Merítsétek meg a hálóitokat! – azok ekként cselekedtek, és lőn csoda. Hála Kukulkán mágikus erejének, úgy megteltek a hálók hallal, hogy majd leszakadtak a sok haltól. Alig tudták a partra húzni a hálókat. A nép őrjöngve, sírva, kacagva markolt bele a halak tömegébe és azonnal nyársra húzva sütni kezdték a sok halat. Volt, aki annyira kiéhezett, hogy amúgy nyersen nekiesett a halnak. Miután jóllaktak, elterültek a földön és ájultan hevertek Jézus körül. Majd magukhoz térve a szemük láttára bekövetkező csodát felemlegetve Jézus köré gyűltek, hogy hallják ajkairól a szót. És Jézus elkezdte a tanítást.
Egyik szombaton tanítványaimmal vetések között jártam. A tanítványok, mivel megéheztek, tépdesni kezdték a félig érett, még tejes kalászokat. Kezükkel elmorzsolva eszegették. Néhány farizeus a szemükre vetette „Miért tesztek olyat, ami szombaton tilos?” Én így feleltem nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, mikor társaival együtt éhezett? Hogyan ment be Isten házába, evett és adott társainak is a kitett kenyerekből, melyekből csak a papok ehettek?
Miután befejezte a példabeszédet, kis hatásszünetet tartva körbehordozta tekintetét a jelenlevőkön és hozzáfűzte az előzőekhez: „Az Isten fia, ura a szombatnak is!”
A tanítványok és az egyre növekvő hívek elgondolkodva megvakarták fejük búbját. Innen is onnan is felhangzott:
– Miért mondod ezt nekünk? Talán a szemünkre akarod vetni, hogy megsértettük ma a szombat szentségét, hiszen ma szombat van.
– De csak a zsidóknak szól az evés és a munkavégzés tilalma! – szóltak közbe több felől is. Jézus tanítása mindenkinek szól. A hit és az Isten mindenkié! Nem lehet egy népnek kisajátítani. Milyen törvény az, ami megtiltja szombaton a jót, cselekedést, a szomjazónak az ivást, az éhezőnek az evést? Ez a törvény népellenes! Életellenes! Elutasítjuk a zsidók törvényeit! – hallatszott innen is, onnan is. Jézus lecsendesítendő a forradalmi hangulatot, így folytatta a tanítást.
–Isten, a Teremtő Atya minden teremtményét egyaránt szereti. Nem róhatja fel a balga jószágnak, hogy szombaton éhezzék, vagy ha rajta van az üzekedés, ne párosodjék. Csak az egyes emberek állítanak vallási túlbuzgóságukban tilalomfákat, hogy hitüket isten előtt bizonyítsák. Nem így kell a hitet bizonyítani! A teremtő isten nem kíván tőletek ekkora önmegtartóztatást! Nem foszt meg benneteket sem szombaton, sem más napokon az evés, ivás örömeitől, a szeretkezéstől és egyéb gyönyöröktől. De nem tilt el benneteket a munkától sem.
Ha egy állat ellik, és segíteni kell a baromnak, a borját világra hozni, miért lenne bűn az, ha kötelet hurkolva a kisborjú lábára világra segítve, kihúzzuk az anyaméhből... Nem nagyobb bűn lenne-e tétlenül nézni, hogy két szerencsétlen pára elpusztuljon, mert a Tóra tiltja szombaton a munkát? Bizony híveim és követőim, ez lenne csak az igazi bűn. Isten szemet huny a szombati munkavégzés felett, de a cserbenhagyást bünteti!
– Igaza van! Jól beszél! – hallatszott mindenfelől. – Látszik, hogy igazi próféta, és vízen is tud járni! Megszaporította a halat is! Messiás! Messiás! Csodatevő! Kövessük hát! Minden szava szentencia! – Jézus elégedetten hallgatta a felé szálló dicshimnuszokat, majd folytatta.
– Egy másik szombaton bementem a zsinagógába és tanítottam a híveimet. Egy kacskakezű embert láttam a tömegben és megszólítottam: „Állj ide, középre!” Az ember kijött és elém állt. Kacska keze bénán lógott könyéktől lefele. Így szóltam a tanítványaimhoz: „Kérdem tőletek, szabad-e szombaton gyógyítani, életet menteni, vagy éppenséggel pusztulni, hagyni valakit?” A tanítványok egy része nem mert véleményt nyilvánítani, más része a Tórára hivatkozva elutasította a gyógyítást. Én végig néztem rajtuk és így szóltam az emberhez.
„Nyújtsd ki a kezedet!” – megtette, és egészséges lett a keze. Erre fel, mi történt? Esztelen harag szállta meg a templomban lévő zsidókat, és a templomból való kiűzetésemen tanakodtak. Feljelentettek a főpapnál.
A tanítás után lassan leszállt az este és a hívek nagy része otthonaiba tért, hogy szétvigye a csoda hírét, míg, akiknek nem volt hova mennie, velük maradt. Elvackolódtak a fövenyen és mély álomba merültek. Jézus késő éjszakáig fennmaradt. Az Úrhoz imádkozott és tőle várta a további útmutatásokat a hogyan továbbra. Reggel aztán imádkozás előtt kiválasztotta magának a tizenkét apostolt. Simon-Pétert (Kukulkán), Andrást, Jakabot, Jánost, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást (Zengő Hárfa), Jakabot Alfeus fiát, Zakariást és az Iskaritói Júdást, aki később elárulta őt.
A kiválasztás után kimentek a mezőre, és megállt velük szemben, hallótávolságra a többi tanítvánnyal, akik reggeliztek. Így szólott hozzájuk:
„Boldogok vagytok ti szegények! Tiétek az Isten országa.
Boldogok, akik most éheztek, majd kielégítenek.
Boldogok, akik most sírtok! Mert nevetni fogtok.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek az emberek, ha
Kiközösítenek és szidalmaznak titeket, ha rossz hírbehoznak az Emberfiáért!
Örüljetek azon a napon és ujjongjatok: jutalmatok nagy lesz a mennyben
Atyáik éppen így bántak a prófétákkal.
De jaj nektek gazdagok! Megkaptátok már vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik jóllaktatok! Éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek! Keseregni és sírni fogtok.
Jaj, ha az emberek hízelegnek nektek! Atyáik éppen így tettek a hamis prófétákkal.
A tömeg lélegzet visszafojtva hallgatta a kinyilatkozást.
– Isten szól belőle! – mondogatták egymásnak.
– Ha nem is isten, de lehet, hogy az isten fia! – tódították mások.
Jézus megelégelte a dicshimnuszokat és így szólt rájuk.
– Én az ember fia vagyok, a ti megváltótok. Kapocs isten és a nép között. Magamra veszem bűneiteket, megváltalak benneteket minden eddig elkövetett bűnös cselekedetektől. – Majd példabeszéddel folytatta okításukat. A kiválasztott tizenkét apostol fél karéjban állva fogta körbe szembenézve a követőket.
„Nektek hallgatóim, azonban azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, áldjátok átkozóitokat és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is. Ha elviszik a köpenyedet, add oda a köntösödet is. ha kérnek tőled, adj, és ha elveszik, ami a tied, ne követeld vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak. Ha azokat szeretitek csak, akik titeket szeretnek, micsoda hálát érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha csak jótevőitekkel tesztek jót, micsoda hálát érdemeltek? Ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől visszafizetést reméltek, micsoda hálát érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül, hogy valamit is visszavárnátok. Akkor nagy lesz jutalmatok s a Magasságbeli fiai, lesztek: ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.
Ne ítéljetek, hogy ne ítéljenek. El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el. Bocsássatok meg és nektek is megbocsátanak. Adjatok és adnak majd nektek is: jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek is.
Hasonlatot is mondott nekik: Vezethet-e vak világtalant? Nem esik-e mindkettő gödörbe? Nem különb a tanítvány mesterénél, mert ha eléri tökéletességét, olyan lesz, mint a mestere.
Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, a magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát? Hogy mondhatod felebarátodnak: Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – Holott tulajdon szemedben nem látod meg a gerendát. Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát és csak aztán törődjél azzal, hogy kivedd a szálkát felebarátod szeméből.
Nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt teremne, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hozna. Minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisről nem szednek fügét és csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember ellenben rossz kincséből rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj.”
Miután befejezte szavait a figyelmesen hallgató nép előtt, bement Kafarnaumba. Ott betegen feküdt egy századosnak egyik nagyon értékes szolgája, és már halálán volt. Amikor hallott Jézusról, azzal a kéréssel küldte hozzá a zsidók véneit, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg szolgáját. Azok elmentek Jézushoz és nagyon kérlelték.
– Megérdemli, hogy megtedd neki, mert szereti népünket és a zsinagógát is ő építtette.
Jézus elment velük. Mikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel:
– Uram, ne fáradj, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj! Ezért nem is tartottam magamat érdemesnek arra, hogy hozzád menjek. Szólj csak egy szót, és meggyógyul szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, mégis azt mondom a hozzám beosztott katonának: Menj! – elmegy? és a másiknak: Jöjj ide! – hozzám jön, és a szolgámnak: Tedd ezt! – megteszi.
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult és így szólt a kísérő néphez:
– Bizony mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.
A követek hazaérve, egészségben találták a beteg szolgát.
Így nőtt híre és mítosza. Bármerre ment az őt kísérő egyre nagyobb létszámú tömeggel, híre messzire megelőzte. Tódultak hozzá a csodára vágyók: betegek, megszállottak és a már csak istenben bízók.
Kafarnaumból újra visszatért a Genezáreti tó partjára, hű halászai körébe és egyik délután vízre szállt velük. Az égen komor viharfelhők gyülekeztek, de ő nem törődött velük
– Evezzünk át a tó túlsó partjára. – mondta nekik.
Elindultak. Miközben eveztek, ő elaludt. Hirtelen heves vihar csapott le a tóra, a hullámok már-már elborították őket, s életveszélyben forogtak. Felkeltették és így kiáltottak
– Mester, mester, elvesztünk!
Jézus fölkelt, parancsolt a szélnek és a háborgó víznek. Minden elcsöndesedett és elnyugodott. Akkor hozzájuk fordult.
– Hol a ti hitetek?
Azok félelemmel és ámulattal eltelve mondogatták egymásnak:
– Kicsoda ez, hogy még a szélnek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?
Az eset még jobban megnövelte hírnevét. Természetesen nem maradhatott el a halszaporítás megismétlődése sem. Így táplálta az övéit, ezzel is gyarapítva híveinek seregét. Aztán, elbúcsúzva a halászoktól, újra útra kelt és elérkezett Nain városába. Itt újabb csodatétel várt rá. Egy halottat hoztak ki fehér lepedőbe tekerve: egy özvegynek egyetlen fiát. A városka sok népe kísérte a halottas menetet. Jézust szíven ütötte az özvegyasszony gyásza és halkan odasúgta Kukulkánnak.
– Fel tudjuk támasztani?
– Természetesen segítünk! Tedd meg bátran! – bíztatta Simon-Péter (Kukulkán) és Jézus cselekedett. Odalépett a koporsóhoz és így szólt a zokogó asszonyhoz:
– Ne sírj! – aztán a nyitott koporsóhoz szólt – Ifjú, mondom néked, kellj fel! – Erre a halott felült a koporsóban, letekerte magáról a fehér lepedőt, széjjelnézett és beszélni kezdett:
– Isten! Isten... Láttam őt az Úr jobboldalán! – mutatott Jézusra. – Ő a Messiás, az Isten fia! – mondta és kimászott a koporsóból. Az anya Jézus elé vetette magát és kezeit, lábait csókolva hálálkodott, hogy feltámasztotta a fiát. A nép dermedt csöndbe merevedett, majd miután magukhoz tértek a révületből és rádöbbentek, hogy mekkora csoda történt velük, így óbégattak.
– Nagy próféta támadt közöttünk! Isten általa meglátogatta népét!
Jézus mosolygott és intett tanítványainak, hogy folytassák útjukat tovább.