Az érzelmek felülkerekednek rajtam,
A könnyek a szememből, lelkemre hullnak,
Hisz fáj amit látok, ami van,
Ez kerget szépen lassan a halálba.
Látom a haverok bánatát,
Látom a szerettek fájdalmát,
Látom a világom romba dől,
És ez szépen lassan megöl.

Ilyen az élet? De miért ilyen?!
Hogy nekem jobban fájjon a szívem?
Nem fog fájni azért se,
Hisz nem lesznek benne érzelmek.
Kiirtom a szépet, a jót,
Mindent ami nem kézzel fogható!
Átkozom a napot, mikor világra jöttem,
És majd áldom azt, mikor a Halál jön értem.

Vége lesz majd ennek, sötétség lesz.
Ez a kor az enyém, a végzetem lehet.
De hosszú még az út,
Míg eljön a sötét Úr!