Álmaiban arany szárnyakon röppen túl hegyeken és óceánokon, hogy eljusson oda, hová egyszer tartozott. Oda, hol örök tavasz uralkodott. Hol az erdőben a friss, zöld levelek között lágyan sütött a nap. Éjszaka pedig, a lombok alatt sétálva a lágy szellőben, a hold világított csendesen. A patakok csendben csörgedeztek és szivárvány villogott a vízesések habja fölött. Mégis minden változott valahogy. Soha semmi nem volt ugyanolyan. A zöldellő kertek, melyek közepén szökőkutak álltak ezernyi virággal körülvéve. Vagy az utakat szegélyező virágzó fák. Minden pillanatban változtak. Sokszor álmodik arról, hogy a szikrázó napsütésben végigvonul a palota felé vezető úton, miközben az út menti fák selymes virágszirmokkal hintik tele előtte az arany és márvány köveket. A palota, mely egy hegy oldalába épült, szikrázik a napsütésben. A hegyekben eredő patakok vízesésként zúgnak alá a palota két oldalán. Felsétál a lépcsőn és visszapillant. A magasból beláthatja a virágzó réteket, melyeken egyszarvúak kergetőznek, a selytelmes erdőket és hűs patakokat. A világot, amit teremtett. Hosszú szőke hajába belekap az alkonyi szellő és ő folytatja útját felfelé. Belépve a palotába mesés csillogás és pompa fogadja, de ő nem áll meg. Nincs rá ideje. Hosszú lépcsősorokon kaptat fel, míg el nem éri a hatalmas üvegkupolával fedett tróntermet a palota legtetején. Ide jön fel mindig, ha álmában erre jár. Leül elefántcsont trónjára és várja, hogy a lemenő nap fénye megmutassa, hol van a kincs, mit már régóta keres. A nap lassan lemegy a hegyek mögé és ő felébred egy távoli világban, hogy újrakezdje a keresést. Minden este az amulettet keresi, mely hazajutatthatja. A sötét erdőkben szentjános bogarak világítják útját, hogy el ne tévedjen. A holdfényben szikrázik gyémántokkal kirakott hófehér ruhája, mely a saját világából maradt neki.Az erdő legmélyén áll a Nagy Tölgy, melynek törzse rejti az ajtót, ami a varázsló partjaihoz vezet. Ha egyszer eljutna hozzá, megkérné, hogy adja neki azt a szelet, amely haza irányítaná hajóját. Oda, hol minden este jár. Csak az amulettre lenne szüksége, hiszen az nyitja az ajtót. Már csak arra van szüksége és álmai valóra válnak. Minden este járja hát az erdőt és réteket. Eddig nem járt szerencsével, de nem adja fel. A nyakék pedig csendben vár ott, hol talán soha sem keresné. A szíve legmélyén.