Ki ötöt ütött övön alul,
köröz,üvölt durván, vadul.
S borban úszó mámorban életét,
mint képeslapot tépi szét.
Mi lett volna élhető,
reményteljes,
hiteles, így hihető.
Hogy búja-szégyene múltja
csak volt,
és jelenlegi útja
tisztára súrolva-mondja-
amin halad éppen: rendben.
De ő mások,s a te szemedben
már csak élő holt
a hajdanvolt barát.
Mozgó roncs, nem más,
kire ÚGY néznek:
"te is úgy végzed,
gyomrod saválló, csempézett"
És nem érti,
nem érti, a veszélyt
nem érzi,
nem érzi.
Ez a borkómás morál,
ahogy máshoz se,
nem méltó hozzá.
Hogyan tovább?
Méltatlan,szánalmas halál.
Mint döglődő hal a víz partján
még bízva,sebesen tátogva,
hátha jön egy új hullám,
s visszarántja a tóba:
a józan valóba.
És bár elhinné!
Ez az utolsó próba,
hogy végre felfogja:
a jó életbe/!/
csak tiszta fejjel térhet,
s élhet Ember módra.