1.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi, azaz valamiben mégiscsak különbözött. Norbi kényes helyzetbe, döntéskényszerbe került. Négyéve volt már sofőrje, később lelki tanácsadója, szeretője, majd menedzsere a milliomos rongyos bárónénak csúfolt Katalin asszonynak. Úgy látszott, karrierje felfelé ível. Mellette jólétet biztosított családjának, lakást vásároltak, apró gyerekeiket nevelgették, elit óvodába járatták és élték a középrétegek gondtalan életét.

Előző nap kapta a felkérést a Megyei Környetvédelmi Hivataltól. Egy hét gondolkodási idő áll rendelkezésére, hogy elfogadja-e a Regionális Környezetvédelmi Felügyelői kinevezését. A beígért fizetés csillagászati összegű volt: 230 000 Ft és a jutalmak, 13 havi fizetés stb.

Éjjel háromóráig fenn voltak kis feleségével, Ágikával és meghányták vetették a dolgokat. Akárhogy is forgatták annak színét és visszáját, oda lyukadtak ki, hogy fel kell adnia eddigi állását, mert mégiscsak a szakmában illik dolgoznia, hamár az állam kitanítatta és milliókat költött rá!

Ezt kell most beadagolni munkaadójának és kitartójának a dúsgazdag ötvenes éveinek elején járó Zsófiának. Miután elfoglalta a Mercedes sofőrülésén a helyét, és beindította a motort gondolkodott, hogy miként közölje a kellemetlen hírt főnökének. Addig, addig halogatta a tényekkel való szembenézést, hogy úgy döntött, nem kockáztatja meg a délelőtti üzleti tárgyalás sikerének rombadöntését, majd, ha hazafuvarozza őnagyságát, elég lesz akkor rendezni a sorait.

Este, miután garazsírozta a kocsit, felment az elsőemeleti lakosztályba, hogy szokás szerint a háztartási alkalmazott Julika által befűtött szaunában lemossa az út porát, majd a gőzben felfrissülve, hidegzuhany után megszárítkozva felhúzza papucsát, magára öltse fürdőköpenyét és nekiálljon a vacsorának. Most azonban még vacsora előtt túl akart esni a kényes téma felvetésével együtt járó bonyodalmakon.

Zsófia hálóköntösben a pamlagon elterpeszkedve, félkönyékre ereszkedve a TV képernyőjén kedvenc sorozatát nézve várta kedvesét. Norbi, kezében tartva kulccsomóját, kisujjára akasztva a slusszkulcsot szertartásosan megállt előtte. Meghajolt, majd színpadiasan megszólalt.
–Asszonyom, azonnali hatállyal felmondok. Köztünk mindennek vége. Köszönöm az irántam való jóságát, de ennyi volt. Végkielégítésre sem tartok igényt, csak egy elbocsátó szóra.

Zsófi asszony levegő után kapkodott. Arcán, a szemkörüli, és a szája sarkában lévő, gondosan kozmetikázott szarkalábak, hirtelen mély ráncokká merevedtek. Hegyes orra, megnyúlt, karvaly csőreként ugrott ki pofacsontjai közül. Szemei összeszűkültek és levegő után kapkodva, úgy sziszeget, mint a viperakígyó, akinek a farkára léptek.

–Tudtam, éreztem! Mindig is ettől a naptól rettegtem, hogy egyszer végetér! Miért, ó mondd miért? Mondd meg nyugodtan, az, a kis ringyó feleséged tette be a bogarat a füledbe? Hát kiemeltelek benneteket a nyomorból, jólétben éltek általam, mi kell még, nem elég, semmi sem elég?
Ne bántsd Ágikát, ő nem tehet semmirő! Hiszen mindenről tudott! Engedéllyel hágtalak meg, mint egy vehemens, sárló kancát, hogy csillapítsam véred hevességét. Jó, rendes voltál, rengeteget adtál nekünk. Nem vitás, de örökké, nem lehetek a fiúszeretőd, korosodok, az állóképességes sem a régi már, és te sem fiatalodsz…

Az asszony felugrott, az asztal sarkába kapaszkodott, hogy el ne vágódjon és Norbi szürkészöld szemeibe fúrta sötét, villámokat szóró tekintetét. Sziszegve köpködte rá a szavakat.
–Szóval innen fúj a szél. Meguntuk az öreg kancát, félredobjuk, egy gazdagabb, fiatalabb, csinosabb szeretőért. Tudod mi vagy te: hímringyó! Fújj!– károgta, és leköpte az előtte sóbálványként rámeredőt. Norbi elővette zsebkendőjét, és letörölte arcát. Sután elmosolyodott, amivel mégjobban felbőszítette Zsófiát és megszólalt.

–Idefigyelj kedvesem. A feleségem hagyd ki a buliból, ő egy szóval sem tiltott el tőled, jótevőnktől. Másik nő sincs a képben!
Zsófia meghökkent e szavak hallatán és lelki egyensúlyát helyrebillentendő egy telipohár vhyskit engedett le a torkán. Intett Norbinak, hogy igyék ő is. Norbi, azonban visszautasította az italt, mondván nem alszik itt, vége, befejezte. Zsófi azonban addig, addig kapacitálta, hogy öntsenek tiszta víz helyett vhyskit a pohárba, hogy beadta a derekát, hogy erre az utolsó éjszakára még marad, és egy utolsó aktussal végkielégítést, nyújt Zsófiának. Töltött, ivott, mély lélegzetet vett és elővezette a témát.

Zsófikám, drága bülbülmadaram, szeretett főnökasszonyom, dehogyis hagynálak én tégedet parlagon heverni! Nem, csalnálak meg a világ kincséért sem, az én aranytojást tojó tyúkocskámat! Máshonnan fú a szél kedvesem!
–Halljam, te pernahajder! Ki, a csábító, megöletem, bebetonoztatom az épülő hatosútba! Ó, hogy az ördög tépkedje ki a szemszőrit, aki kivetette az én kandúrbandimra a hálóját!
–Csillapodj kedvesem! Senki sem akar tőled elvenni, csak éppen a sors megkeverte a kártyákat. Kineveztek Környezetvédelmi Igazgatónak. Ez a szakmám, ehhez értek. Nem lehetek örökké egy hervadó, szépségének romjaiban heverő gazdag üzletasszony kitartottja, egy, mint mondottad volt: hímringyó. Felmondásom visszavonhatatlan. Ne beszéljünk többet róla! Az éjszakám a tiéd, élvezd ki férfierőm minden harmatcseppjét, ölelésem, csókjaim izét, zamatát! Annyiszor teszlek magamévá, mint Herkules az egész háremét. Legalább háromszor!

Ó, istenem mért versz? Ütötte a fejét ököllel Zsófia, majd letépve magáról bébydollját elterült a padlóra helyezett hatalmas teddybeer szőnyegen. Szétvetett, oszlopszerű lábait az ég felé emelve szűkölve várta az attakot. Átszeretkezve az éjszakát örökre búcsút vettek egymástól. Zsófia becsületére legyen mondva a Honda terepjárót Norbinak, ajándékozta, mondván, hogy neki nagyobb szüksége lesz rá a terepen.

2
A történet az egyetemen kezdődött. Egy házibulin ismerte meg Ágikát és egymásba szerettek. Amint végeztek és kézhezkapták a diplomájukat, összeházasodtak. Környetvédelmi mérnöki diplomával a zsebében, négyével ezelőtt úgy hagyta el az egyetemet, hogy fejest ugrottak a semmibe kis felségével, akinek a zsebében egy filozófusi oklevél, a hasában pedig egy kis élet lapult.

Anyósáéknál, a kisszobában kezdték az életet, mert nemhogy albérletre, de még a betevő falatra sem futotta a kezdő, a munkanélküli diplomásoknak nyújtott munkanélküli ellátásból. Környezetvédelmi mérnökre sehol sem, filozófusra pedig mégúgysem volt szükség a bimbózó vadkapitalizmus hajnalán kies hazánkban. Ágika megszülte első gyermeküket és GYES-re ment. A javadalmazás csak a bébipelenkára, tápszerekre, meg babaápolási cikkekre volt elég. És akkor még nem ettek. Azazhogy ingyen laktak az anyjáéknál, és ingyen kosztoltak Norbi szüleinél, ahonnan Norbi ételhordóban hozta naponta az ebédet kis feleségének.

Hiába kilincselt nagyvállalatoknál, vállalkozóknál kiröhögték. Menjen a Sóhivatalba, a diplomájával! Aztán egyszerre rámosolyodott a szerencse. A Munkanélküli Központban az egyik előadó hölgy megszánta és adott neki egy écát.

–Figyeljen rám uram! Már nem tudunk Önnek már több munkanélküli segélyt folyósítani, lejárt a hathónap. Esetleg járadékra tudnánk tenni… Viszont lenne egy bizalmi állás, egyik vállalkozónknál. Tud gépkocsit vezetni?
–Tudok.
–Olyan embert keres, aki művelt, jó kinézetű, meg lehet vele jelenni tárgyalásokon és az egyik boltja vezetését is, rábízhatná később.

Így ismerte meg Zsófiát, a rongyosbárónét. Zsófi asszonynak egy rongyosbutik hálózata volt, mely az egész országot lefedte. Minden körzetben volt egy megbízott vezető, aki hetente beszedte a bevételt a boltokból és hétvégén elszámolt Zsófiával. Viszont kellett neki egy olyan ember, aki, ha kell, akkor gépkocsivezető, ha kell, akkor kísérő a nagykereskedelmi cégnél tett látogatásai során. Ugyanis a Hollandiából, Németországból beérkező rongyokat, használt ruhákat szállító kamionok báláit a helyszínen neki kellett átvenni, kifizetni, és a telephelyére irányítani. Ez nagy odafigyelést kívánt. Erre kellett egy olyan ember, akire rábízhatta magát.

Amikor az emeletes, kisebbforma kastély előtt leparkolt roggyant Ladájával csak ámult és bámult. Ilyen is létezik? És, egyedül lakja egy nő? Hát, csak nem a Rocshild báró lyánya ez a némber, hogy ilyen pompában leledzik. Becsengetett. A csengetésre egy tizenéves kesehajú fickó nyitott ajtót.
–Te vagy az új fiú? – kérdezte loboncos szőke fürtjeit meglobogtatva és elindult vele a lépcsőkön felfelé. A hallban egy ötvenév körüli jótartású, kemény arcvonású hölgy fogadta. Kezében cigaretta, előtte whyskvel teli pohár. Reszelős hangon szólalt meg.

–Jöjjék fiatalember, beszélgessünk!
Mondta és kortyolt egy nagyot whysijéből. Mélyet szívott a cigarettából, majd az időközben beengedett két hatalmas dobbermant magához ölelve cuppanós csókot nyomott pofájukra. Mikor látta Norbert értetlen tekintetét így magyarázkodott.
–Hogy képben legyen fiatalember: ők az én gyerekeim. Jobbak sok embernél. Hűségesek, bennük még nem csalódtam. Ez meg– bökött fejével a kesehajú felé – az elfuserált fiam. Nem ért semmihez. A nyolc oszályos bizonyítványt úgy vettem meg neki, mert dislesziás, olvasni sem tud. Élősködik a nyakamon, de hát az egyetlen hozzátartozóm. Majd megnősítem aztán rájukhagyom a vagyonomat. Most ő a kutyasétáltatóm. Naponta megkapja a húszezer Ft zsebpénzét. Mehet a játékterembe, discóba, mindegy hova, csak ne lássam itthon!

Mialatt az interjú folyt az asszony le nem vette róla a tekintetét. Fixírozta. Norbi szinte a hátában érzete perzselő tekintetét. A szemeivel vetkőztette a némber. Hideg borzongás futott át rajta. Rossz előrzete támadt, de a kecsegtető ajánlat elnyomta minden józan észérvét. Egyelőre hatna próbaidőre beállt. Másnap már Miskolc felé tartottak az új bolt megnyitására.

A hosszú, unalmas utat átbeszélgették. Egyre jobban tisztába lettek egymás multjával, jelenével Délben tartottak egy kis műszaki pihenőt Egerben és kiadós ebédet fogyasztottak el a Taverna szálló éttermében. Visszafalé, vacsorázni betértek Érden a Krapaj csárdába, ahol rántott libamájat, tartárral és somlói galuskát rendelt a főnökasszony. Míg ő Camparival ágyazott meg a nehéz vacsorának, addig Norbi ásványvizet ivott. A vacsorához Soproni Kékfrankost rendelt Zsófia, amit nagy böffenések között küldött a libamáj után.

Vacsora után fizetett és folytatták az utat haza, Bajára. Ezen a héten még kétszer tettek Pestre
nagyobb utat, két jól menő boltjuk ellenőrzésére és a bevétel bekasszírozására, majd eljött a péntek. Zsófia búsásan kifizette alkalmazottját és jó hétvégét kívánva neki érzékeny búcsút vettek egymástól. Pár hónapja volt alkalmazásban, amikor nagyobb kiadás előtt állva, előleget kért Zsófiától. Zsófi adott. Aztán egyre többször kellett kisebb, nagyobb előleggel kisegíteni Norbit, hogy gyógyszerekre, a másik gyerekkel való terhesség miatti kiadásokra, hol erre, hol arra kellett. Zsófi adott.

Egyik pénteken Zsófi így szólt Norbihoz:– Norbikám, a hétvégével hogy áll?
–Zsófia, akkor teszem magamat szabaddá, amikor önnek szüksége van rám.
–na, akkor most szombaton és vasárnap szükségem lesz magára. A Pece szigeten lévő nyaralómat kellene rendbetenni, mert szeretném a tavaszi, nyári hétvégéken ott tölteni. Van ez a kis sziget a holt Duna mellett. Pár éve vettem. A kertészem családja lakik a cselédházban, ők tartják rendben a kertet, vigyáznak az épületre. Nekünk most az lesz a dolgunk, hogy szemrevételezzük mi szükséges a kényelmesebbé tételéhez. Amolyan kis kéjlakká szeretném berendezni, fogadni benne a barátokat, üzlettársakat. Vendégházzá alakíttatom át. Ehhez kell maga, mert kocsiznunk kell, az új berendezési tárgyakat megrendelni stb. stb.

Így kezdődött. Ettől a naptól kezdve lett Zsófia bizalmasa, szeretője, kitartottja és hímringyója. Nem volt rossz testű nő, bár két felfújt strandlabdára emlékeztető mellére szilikon feszítette rá a bőrt, nagyobb ki fogást nem lehetett találni rajta. Az arca bár nem a legszebb vonásokat tartalmazta, viszont érzéki szája, mohó nyelve piócaként tapadt Norbi ajkaira. Szóval még azon a szombat éjjelen magáévá tette asszonyát. Ittak és átszeretkezték az egész éjszakát. Meg is lett szolgálatainak az eredménye.

Pár év alatt vettek egy háromszobás öröklakást. Gyönyörűen bebútorozták. A gyerekeket elit óvodába íratták. Ágika a belvárosi rongyosbutikban lett boltvezető. Minden olajozottan ment a feleség tudtával és beleegyezésével. Norbinak azonban hamarosan csömöre lett a két asszony nemi vágyainak kielégítéséből. Különösen az öregedő Zsófia erőszakossága, és újabb, meg újabb perverziókra való kényszerítése kezdte megutáltatni vele a női nemet. Aztán jött egy alkalom, egy fuvallat, és megismerkedett a mássággal, a férfiszerelem varázsával. Először a feleségét hanyagolta el, aztán már Zsófiával is igyekezett leredukálni a kötelező pásztorórákat. Ebben az összegubancolt én identitás zavarában jött a váratlan ajánlat. Úgy érezte, most megszabadulhat a terhessé vált kötelékektől. Anyagi függetlensége lehetővé teszi neki, hogy csak a családjának és tanult szakmájának éljen.

3.

A búcsúzkodás szertartásába lépett be Adrián, a főnökasszony siheder fiacskája. A kutyákat hozta vissza a reggeli sétából. Szokásszerint leült az asztalhoz, megívott egy csésze kakaót, és elkezdte majszolni a búrkiflijét. Rögtön észrevette a levegőben vibráló feszültséget. Hol anyjára, hol Norbira nézett, majd megszólalt. Mi van, összevesztetek?

Semmi fiam, csak annyi, hogy mától te veszed át a sofőrséget Norbitól. Elválnak útjaink. Úgyhogy egy korty italt nem ihatol. Ideje felnőnöd, és tisztességes munkával megkeresni a kenyeredet! Kitanulod mellettem a szakmát, aztán, ha én kiöregszem, akkor átveszed az üzlet vezetését….

Norbi új, fényes jövőt kínáló állást kapott az Államtól. Adrián szemei elkerekedtek, ajkai megremegtek, a sírás fojtogatta, amikor Norbi a kezébe nyomta a kulcsokat. Ekkor elszabadult a pokol. A húszéves nagy gyerek a nyakába borult, ölelte, csókolta. Arcán patakként folytak könnyei… Így zokogott Norbi vállain.–Szerelmem, nem hagyhatsz el! Ki fog engemet ezen túl ölelni, csókolni, ágybavinni, dédelgetni… belahalok, ha megcsalsz, hűtlenül elhagysz engemet! És vedd tudomásul, hogy a mamám sem éli túl!

Norbi lehajtott fejjel állt, a vállába, nyakába csimpaszkodó szőke herceggel, Adríánnal, míg Zsófi kidülledt szemekkel meredt rájuk, majd a változatosság kedvéért egy vizespohárnyi vodkával erősítette meg öntudatát. Az ital égette a nyelőcsövét, nagy, bobejka szemeit kidüllesztette és így szólt hozzájuk.
–Ami történt, megtörtént. Hogy lássátok, nem vagyok egy álszemérmes vén banya, egy rohadt kékharisnya, semmit nem teszek. Nem értesítem a rendőrséget, az erkölcsrendészetet, nem lármázom fel a fél várost, nem uszítom rád Ágikát, nem rombolom széjjel a házasságotokat. A következőt cselekszem.

–Neked adom a Honda tereprájót, jól jön a terepen való mozgásodhoz. És kapsz vele egy sofőrt is: Adriánt. Áldásom rátok! – mondta és hatalmas kebleire ölelte őket, mint két csínytevő kamaszt. Jobbról, balról cuppanós csókot nyomott orcájukra és intett hogy távozzanak! Mikor a fiúk elhagyták a helységet, akkor lila ajkaihoz emelte a féligtelt vodkásüveget és egyhajtókára kiitta annak tartalmát. Aztán leborult az asztalra és valami ősi, ösztönös, mélyrőljövő szűkölés szakadt fel belőle. Úgy rázta a zokogás, mint krisztus a vargát. A két kutya közrefogta és tekintetüket a mennyezetre függesztve panaszos szűköléssel, fejezték ki gazdájuk iránti szolidaritásukat.