A hold selymesen világította meg a rózsákat a kertben. Senki nem gondozta már jó ideje, így a vegetáció jócskán elburjánzott itt. Egy árny suhant át a kerten, mely valaha egy grófnő kastélyához tartozott. Még a XVI. században. Rég volt, de a kertet semmi nem tudta elpusztítani. Fénykorában, amikor még ügyes kertész gondozta a rózsabokrokat, a világ leggyönyörűbb kertje volt. Csak vörös rózsák voltak benne gondosan megépített utakkal szabdalt ágyásokban. A kastélyt egy hegyoldalba építették, így a kerten a hegyből érkező patakok folytak keresztül. A parkban sokan sétáltak, hiszen a kastély hatalmas volt és a grófnő ezen kívül hatalmas estélyeket adott, így a kert sok titkot tudott. Amikor a hegyen egy féltékeny úrfi megölte a szolgálólányt, a patakok vörösre váltak a kiontott vértől, de a kert nem árult el semmit. Tudott titkot tartani. Rózsái vörösben pompáztak és szinte benőtték a patakot. A kertben sűrű bokrok voltak. Az egyik alatt nyugodott az egyik báró, akit felesége ölt meg vagyonáért. Az arany gyertyatartó, amellyel bezúzta a fejét, a patak mélyén nyugodott. A gyenge női kéz nem tudta mélyre ásni a termetes urat, de a rózsák megtartották titkát. Még azalatt az éjszaka alatt megsűrűsödtek és eltakarták az árulkodó nyomokat. A kert élt és gondolkodott, de ezt senkinek se mutatta, és senki nem sejtette. Mindig megsegítette a rászorulókat. Tudott titkot tartani. A kastéllyal tűzvész végzett. A kertnek azonban semmi baja nem esett. Azóta nem gondozzák. Később idetévedők azt beszélték, a rózsák egész évben vörösen izzanak. Még télen is. Akik üldözőik elől menekültek az elhagyatott kertbe, rejtekhelyre leltek. A kert eltakarta őket. Örökre. Tudott titkot tartani. A kert nem érte be a föld nyújtotta tápanyagokkal. Tudta ezt már azóta, amióta a patak először lett vörös. Az árny hangtalanul futott a sűrűn benőtt kertben. Menekült ő is, ahogy a többiek. A patakhoz érve megállt és lehajolt, hogy igyon annak hűsítő vizéből. Hirtelen tüskék százai mélyedtek bele hátába és végtagjaiba. Fájdalmában felordított és arccal a patakba esett. Több sebből vérzett és fuldokolt is. A patak vörösre színeződött a hold selymes fényében. Az ártatlan menekülőt senki nem látta többé. A kert azóta is csendben vár. Mindig is tudott titkot tartani...