A légy már a légypapíron volt, ami légynek olyan, mint embernek a siralomház. Ám ezt a különös legyet ott sem hagyta el mesélő kedve. Sorolgatta többi csapdasorstársának, hogy merre járt, mit csinált a "nagyvilágban".
Volt már a falu bírájának borosveres, bibircsókos orrán, valamint a falu bikájáén is. Orcátlankodott szép, meg kevésbé szép asszonyok, lányok orcáján. Egy katona karddal akarta agyonütni, de mellésújtott, mármint neki mellé, de a földön horkoló hadfitársát eltalálta. Párbaj lett a dolog vége, amit a légy egy kökénybokorról nézett végig. Ám nem ezeket a kis kalandokat emlegette szeretettel, hanem szülőföldjét, a trágyadombot. Igaz, e dombocska mellett majdnem rátaposott egy elbambult tehén, de ő - mesélte - még idejében tovaszárnyalt!
Kicsit el is érzékenyült a légy. Ó, kellemesen büdös, kedves illatok, rothadások, piszkos házikók, feldőlt lábasok, kiömlött ételmaradék, áldott bűzű istállópaloták! Hol vagy Te, Véletlen, Kegyes Sors, most, hogy megszabadíts a közelgő Végtől?!
A többi légy elkínzottan hallgatta legyünket kényszertartózkodási helyén, vagyis ugyanazon légypapíron. Nem hittek a Szabadító Véletlenben.
A Véletlen pedig mindenütt ott van, csak nem mindig kap szerepet a Nagy Színjátékban, továbbá nem mindig Szabadító, hanem... Sokszor pedig álnéven szerepel, és így nem ismeri fel se légy, se ember. Most is ott volt egy kisfiú személyében, akit Pistikének hívtak.
Pistike, ahogy mondani szokták, nem volt annyira rossz gyerek, mintha kétszer olyan rossz lett volna. Ám azt azért nem merném kijelenteni róla, hogy légynek sem ártott. A legyeket irtotta, ami dícsérendő, hazafias kötelesség, de atekintetben már megoszlik a légyhumanisták véleménye, hogy irtás előtt össze kell-e gyűjteni őket zsúfolt dobozfogolytáborban, majd ki kell-e tépni szárnyukat. Pistike ugyanis ezzel is szórakozott, sok minden más mellett.
Olykor a legyek hat lábát is sokallotta, így bírálgatván, tudat alatt, a Teremtőt. Visszavett belőlük néhányat. Még az iskolában, számtanórán is csinált ilyeneket, ha a tanárnő nem vette észre. Ha észrevette, akkor nem csinált, mivel ki kellett vinni ellenőrző könyvecskéjét tanárnői beírás céljára, és nem lehet e művelet közben egyidejűleg légykínzással is foglalkozni.
Pistike a legyekkel teli légypapírt a fürdőkádba tette, hogy a ráragadt állatkákat megszabadítsa a ragasztótól, majd pedig a fentebb említett műveletekkel szórakozzon. Mindebből arra lehet gondolni, hogy nem Pistike lesz a LégyszabadítóVéletlen.
Önmagában nem is lett volna, de hangjelzéseket adott egy fecsegést-locsogást elősegítő tárgy, melynek nevét az iránta érzett tiszteletből most írjuk nagy kezdőbetűvel, hiszen népeket tanított meg, globálisan, felesleges szószaporításokra, valamint mellébeszélésekre: a Telefon. Az ugyanis megszólalt.
Pistike otthagyta a legyekkel telt légypapírt a vízben. A vonal túlsó végén Kézenhúz Ellácska
jelentkezett, egy csinos kisleány, Pistike osztálytársa, aki utálta legyeket, bár Pistike velük kapcsolatos, kevéssé légyhumanista magatartását nem osztotta teljesen, viszont tetszett neki a fiúcska határozottsága. Pistike is rokonszenvezett Ellácskával. Ezt követően a két osztálytárs kissé túlságosan liberális eszmecserét folytatott két pedagógusukról, amit utóbbiak nem hallhattak, mert, ha ezt meghallotta volna pedagógus, lett volna ám mókusfülonfógus! Az eszmecsere csupán röpke félóráig tartott volna, ha nem toldják meg még húsz percecskével.
A telefonidő alatt a legyek leolvadtak a légypapírról, kimásztak a kád falára, majd pedig megszárították szárnyacskáikat, és elrepültek.
Ne gondoljanak, Olvasóim, semmi rosszat Pistikéről. Gyerek még. A Társadalom majd átformálja, megneveli. Igen, ez a Társadalom! Nagy a valószínűsége annak, hogy, ha felnő, benő majd a fejelágya, és nem fogja kínozni - a legyeket.
Azt, hogy az embereket sem, azt már nem próféciálnám ilyen könnyen...