1.

Az ember, mint szuverén lény a fogantatásakor kapott életenergiából gazdálkodik életciklusa folyamán. Az életenergia minősége függ a genetikai program információs tényezőitől. Ezek pedig: a fogantatás pillanatában fennálló bolygók egymásra hatásai és a napszél energia.
Tehát az egyén sorsa fogantatása pillanatában eldöntött. Az életprogram (genetikai kód) kijelöli számára az élete folyamán bejárandó életutat (karma). Az életút testre szabott feladatokkal van kikövezve. Az viszont, hogy az ember, mint szuverén lény mennyire tudja teljes testi erejét és lélekenergiáját a feladat végrehajtásának alárendelni, még egy tényezőtől függ: a környezet hatásaitól.
Ha ideális a két szülőpár közötti kapcsolat (két nem találkozása), akkor elmondhatjuk, hogy a kisgyermek ideális körülmények között kapja indíttatását az életút elején.
Az már aztán rajta múlik, hogy ezt az életminőségben hogyan használja ki a későbbiek folyamán. Ha az óvodában vagy iskolában objektív akadályok, úttorlaszok emelkednek, azt vagy átugorja vagy megkerüli, vagy fejjel nekimegy, s a torlasz maga alá temeti.
Ha a fogantatás pillanatában eldőlt, hogy az egyén kifelé vagy befelé forduló (nyitott vagy zárt) már a kezdetekkor látszani fog, hogy vezéregyéniség (domináns jelleg), vagy szürke egér (alárendelt) szerepet fog a későbbiekben betölteni.
Az embert érzelmei vezérlik! A test és a lélek kölcsönhatásaként információs és érzelmi áramlatok határozzák meg cselekedeteit egy-egy közelebbi vagy távolabbi cél elérésében. Amennyiben a cél (karma) végigjárása közben akadályok gördülnek elébe, akkor már a fogantatáskori nap-szél energia és csillagállás alapján fog cselekedni azok leküzdésében. A test és lélek kölcsönhatása mindenképpen meghatározó jelleggel bír. Ha tehát a lélek a test börtönébe zárva senyved, akkor depresszió, búskomorság, apátia lesz úrrá az egyénen, az út elkanyarodik, majd esetleg önmagába visszatérve öngyilkosságba torkollik. Amennyiben viszont a lélek kap valahol éket, akkor a testen manifesztálódnak a lélek sérülései és különböző testi megbetegedéseket produkál. A kettő szorosan összefügg egymással.
Amennyiben a társadalom olyan jóléti államot produkál, hogy mindenki tehetsége szerint alakíthassa az életét. ne legyenek egzisztenciális, minimális létszükségleti gondjai, akkor abban az országban magasra szárnyal a lélek és épül a test. Ha, viszont az állam elnyomással, lakosai sanyargatásával, munkaerejének kisajtolásával akarja a nemzet létét fenntartani minden, dugába dől. A lélek gúzsbakötőit egyszer eléri a végzet, és akkorát buknak, mint a Rottenbiller. Leverik fejükről a csörgősipkát, és fejükre borítják a maszlagot, amivel ették állpolgáraikat.


2.

A kisgyermekkor meghatározó az ember életében. A gyermekhez legközelebb álló lény. az anya. Ha az anya az óvó, tápláló, szeretetet adó szerepet jól végzi, nincs baj. A baj akkor kezdődik, amikor az anya elnyomóként jelenik meg a gyermek életében. A kisgyermekkori akaratelnyomás, saját akarat ráerőszakolása, a cselekvés behatárolása és az elnyomó akaratának függvényévé váló tényező lesz, akkor a felnövő egyén határozatlan, bizonytalan, sérülékeny emberré válik. Úgy érzi a későbbiekben, hogy az elnyomó (anya) nélkül elveszett, és minden cselekedetét az vezérli, hogy „anya mit szólna hozzá, ha...?”.
Amennyiben az apa a domináns jelleg, s rabiátus, uralkodó, sőt fenyítő szelleme uralkodik, akkor a gyermek szintén egy határozatlan karakterré válik. Ha mindkét szülő elnyomóként viselkedik, akkor a gyermek előtt két út áll a későbbiek folyamán. Ha gyenge a napszél energiája, akkor sodortatja magát az áramlattal, s hagyja, hogy a szülei irányítsák lépteit, amíg azok élnek. – A szülők elvesztése katarzishoz, teljes lelki és testi összeomláshoz vezethet. – Ha viszont a génekben hozott információs energiák erősek, akkor lerázza az elnyomókat, és kitör. Elhagyja a szülői házat, lázad és domináns egyénné válva jó szervező (saját életét is megszervező) sikeremberré válik.
Az ember rövid élete folyamán sok elnyomóval találkozik. Minden elnyomó egy-egy tégla az ember karmájának boltozatán. ha túl sok az elnyomó, és sem kitérni sem kitörni nem tudunk előlük, akkor ezek az elnyomó téglák boltozatot alkotva életutunk felett, bezárnak bennünket önmagunkba. A test és a lélek az objektív körülmények csapdájába esik, és megadja magát. Két út áll előtte: vagy elpusztul vagy, elfut önmaga, a körülmények elől és új egyéniségbe bújik. Ez is megoldás, de mivel nem teljesíti karmáját, boldogtalanná válik.
Minden emberben benne van a kudarcélmények feldolgozásának tudománya. Van aki a kudarcokból erőt merít, van aki összeroppan alattuk.
A lélek harmóniáját, az érzelmi áramlatok egyensúlyát a megfelelő mennyiségű sikerélmény alapozza meg, s erősíti azt. Ha valakit állandóan lekicsinyelnek, a sarokba rugdosnak, az elkallódik, még ha tehetséges is. Ha viszont akár egy középszert is állandóan dicsérnek, buzdítanak, az kibontakozhat, és sikeremberré válhat.
Tehát az érzelmek nagyban befolyásolják a lélek komfortérzetét. És, ha az ember jól érzi magát a bőrében, akkor hasznos lehet a társadalomra.

3.

Az embert az érzelmek vezérlik. Amennyiben már magzat- majd kisgyermek-, ifjú- és felnőtt korban megfelelő inger-gazdag, érzelmek által fűtött környezetben nő fel, akkor a benne akkumulálódó szeretetet a későbbiekben ki tudja árasztani környezetére. Akit kiskorában szeretnek, az egész életében viszontszeret. Nézzük meg, hogyan reagálnak egyesek a macskára vagy kutyára. A kiegyensúlyozott érzelmi áramlatokból fűtött egyén lehajol az állathoz és ellenállhatatlan anyáskodó ösztönt, érez arra, hogy megsimogassa, ölébe vegye azt az állatot. Ha történetesen egy szép lovat vagy egy oroszlánt lát, amit nem tud babusgatni, akkor lelkét szeretet futja át: megérinti a boldogság áramlata.
Aki nem kapott elég szeretetet kiskorában, ha macskát, kutyát gyíkot vagy pókot lát, akkor rákiált, belerúg, földhöz vágja, csomót köt a farkára vagy éppen letöri a gyíkocska farkát. Nem tehet róla: a szadizás, a gonoszság a tudatalattijából jön, s embertársaival is kegyetlen, elnyomóként fog viselkedni.
Az elnyomók a kisgyermekkorban ki vagy át nem élt szeretet áramlatot uralkodási, dominancia vággyal helyettesítik. Nekik a pénz nem a másik segítésére, ajándékozásra kell, hanem a milliókat élére rakva, zsugori (Harpagon) módján élve a hatalom, a siker oltárán áldozzák fel. Attól boldogok, ha gazdagságukat mutogatni tudják, ha irigylik és csodálják őket. Nincsenek tisztában azzal, hogy magamutogatásuk gyűlöletet kelt irányukban.
Aki megfelelő szeretetet kapott és adakozik, az, boldog. Nem vagy csak kevésbé betegszik meg. Hamar legyőzi az akadályokat, úrrá lesz a bajokon.
Tehát a boldog ember a közösséggel, mint támasszal, egymással kölcsönhatásban sikeresen végigjárja életutját, s szeretetben, boldogan áll az Úr elé, ha el kell hagyni a földi létet.
Figyeljük csak meg, hogy a boldogtalan, kiegyensúlyozatlan, betegségben nyögő egyének ragaszkodnak körömszakadtáig az élethez. Miért? Azért, mert a tudatalattijuk nem akarja engedni őket. Nem akarja, hogy megfutamodjanak sorsuk végigélésétől. Mivel a halál menthetetlenül lekaszálja őket, a következő életükben csak úgy tudnak nagyobb elánnal indulni, ha megtagadják gaztetteiket, s vagyonukat szétosztják, vagy alapítványba fektetik. Lásd: II. József a halálos ágyán visszavonta rendeleteit.


4.
A boldogság, mint tényező, nagyon fontos az ember életében. „Boldog ember az, aki jól érzi magát a bőrében.” – mondja a közmondás. Bizony ez telitalálat. A teremtő, amikor saját képmására megalkotta az embert, akkor a boldogságot és a szeretetet adta neki ajándékul.
A szeretet, szerelem, kéjvágy és kéjérzet, a vágyak kiélése mind hozzátartozik az ember komfortérzetéhez.
Sokféle út vezet a boldogság eléréséhez. Van, akit a vagyonszerzés, az üzleti sikerek, a pénz boldogít. A maga módján ez az egyén is boldog. Van, aki akkor boldog, ha egyensúlyban van önmagával, környezetével, szeret, és szeretve van mások által. Van, aki attól boldog, ha adhat, ha szétosztogathatja javait, a szívét, a lelkét... Boldog, ha másoknak örömet okozhat. Bizony a másoknak okozott bőkezű szeretet kiárasztás minket is boldoggá tesz.
Nem minden a gazdagság, a kényelmes élet. Mert a jólét tunyává teszi a lelket majd a testet is. És, ha a lélek eltunyul, akkor előbb-utóbb testi megbetegedéseken át jelez, hogy hiányzik neki valami.
Van, aki a gazdagságát, utazgatásokkal töltve idejét, a világ megismerésére használja ki. Van, aki az alkotásba merülve fest, ír, olvas, műtermeket látogat, gyönyörködik és így építi lelke katedrálisát. Nézzük csak meg az amerikaiakat! Már kisgyermek kortól elkezdik testük és lelkük igába fogását, lelki és testi trenírozásukat. Megtanulják az önmenedzselést, és amíg nyugdíjba nem mennek, feszesre spannolt idegekkel és izmokkal jelen vannak, mert ott nem lehet lazítani. Aki elbambul, az kiesik a sorból és kihull, mint férges alma. Az egész hasznos életút kétharmadát teszi ki önmaguk megcsinálása, és amikor már kifizették a házukat, autójukat, és felnevelve útra indították gyermekeiket, akkor elmennek nyugdíjba és elkezdik élni saját életüket.
Azt ami szunnyadt bennük, most megvalósítják: egyetemre járnak, művészetet, nyelveket, tudományokat tanulnak. Alkotnak, és a magas nyugdíjból utazgatnak a világban. Az életük hátralévő húsz évében csak a test és a lélek harmóniájának összehangolására figyelnek. Új karaktert alkotva maguknak, végigjárják életútjukat.
Igen! Így kellene lenni nálunk is. Mi csak szerényen tudunk hobbinknak élni. De, az aki a létfenntartási harcban még az önmegvalósításra is tud időt fordítani, és a test és lélek állandó karbantartására, trenírozásra is szakít időt, az, boldog, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján született.
Mert jegyezzük meg: nem attól boldog az ember, amit kicsikar a sorstól, hanem amit önmagából adni tud a társadalomnak.