Hétfő reggel, boltba menet összefutok a lépcsőházunkban lakó ötvenév körüli csinos özvegyasszonnyal. Üdvözöljük egymást. Megfogja a kabátgombomat, hangját suttogóra veszi, a nyakköré tekert sálat lejjebb húzza, mitől előtűnik a fültövétől állkapcsáig éktelenkedő hatalmas lila, duzzanat.

–jesszusom, mi történt magával Mancika?– szaladt ki hirtelen a számon.
–Képzelje, tegnap este hatóra felé jövök haza a gyerekeimtől. Belépek a lépcsőházba, egy fiatal, erős, magas fickó utánam lép. Nekem már nem maradt időm a belső, elektromos zárú ajtót kinyitni, mert azonnal elkezdte a válltáskámat leráncigálni. Mindkét kezemmel a táskába kapaszkodva elkezdtem sikoltozni, de belül a lépcsőházban senki nem hallotta. Erre balkézzel befogta a számat, a fejemet hátrahúzta és jobbkézzel, ököllel fültövön és állon vágott, de úgy, hogy kiugrott az álkapcsom.

–Eszméletlen!–bólogattam sápítozva, és a döbbenettől se, köpni se nyelni nem tudtam.– még jó hogy nem a szemüvegét törte össze, még a szemeit is kivághatta volna egy üvegszilánkkal?
–Igen, isteni szerencse drága szomszédom… galád egy ember volt, de nincs vége! Mikor látta, hogy ragaszkodom a táskámhoz, hátrább lépett és beletérdelt a tomporomba. Erre én, nem tudom hogy jutott eszembe, felemeltem a jobb térdemet és tiszta erőmből a heréibe nyomtam. Ettől elbődült, összegörnyedt, s engedett a szorításon. Kitéptem magamat a kezei közül és a belső ajtóhoz rohantam, hogy kinyissam. De nem találtam hirtelen a kulcsom, és kétségbeesésemben rátenyereltem a kaputelfon gombokra, hátha meghallja valaki a sikítozásomat: segíííítség, kiraboltak!
–És, meghallották?
–Meg.

–Segített valaki? Rögtön lerohantak a szomszédi?
–persze, maga csak azt hiszi! Ketten –hárman is beleszóltak. „mit sikítozol te büdös kurva! Rohadt diszkópatkányok, takarodjatok ki innen! Lemegyek, de cipóra verem a fejeteket!” ilyesmit kiabáltak, de le nem jött volna senki. Mindez néhány perc alatt játszódott le.
–Erre a fickó beijedt és elszaladt.
–Ó, maga tényleg ilyen naiv?
–Hát akkor?
–Kinn a járdán feltűnt egy fiatal pár. Megálltak. A fiu elindult befelé, megnézni mi folyik itt benn. Kinyitotta az ajtót és beszólt. – Mi bajotok van, nem birtok magatokkal?
–És, aztán, mi történt aztán? Elrohant a támadója.

–Hova gondol! Forgott az esze kereke, mint a motolla! Még neki állt feljebb és kétszer tomporon rugott, miközben a táskámat cibálva ordította! – gyere haza, te részeg dög! Majd otthon, megkapod a részed! – fenyegetődzött, amivel a fiatalokat megtévesztette, és azt hitték, családi perpatvar az egész. A pacák még rátett egy lapáttal, hogy „ tökön rúgott a bestia, de otthon majd számolunk!” kiáltotta és emelt fővel elvonult…
–és a fiatalok bevették a cselt? Persze, még én lettem letolva, hogy mit ellenkezem a hites urammal. Ők is eltávoztak, mire lejött a hetedikről az öreg Samubácsi, megnézni mi ez a ricsaj. Mikor meglátott, se köpni, se nyelni nem tudott a megrökönyödéstől.
–nahát, Mancika magával jól elbántak!–jegyezte meg és előreengedett a liftben.
–sebaj Samunbácsi, de a táskámat nem bírta elvenni!

Napokig beszédtéma és sajnálkozások célpontja volt Mancika. Mindenki belegondolt, hogy vele is megtörténhetett volna ez a szörnyű eset. Még fel sem ocsúdtunk, amikor újabb eset történt.

A lépcsőházunkban lévő kisbolt elárusítónője, fiatal, erős, megtermett asszonyka, a szombat délutáni zárás után elindult hazafelé a boltból. A bevételt hétvégére nem hagyják a kasszában, nehogy a betörők elrabolják. A posta öt után már nincs nyitva, így feladni nem, lehet. Az a szokás, hogy a szombatos eladó a táskája aljára rejti a bevételt tartalmazó zacskót és elindul a két háztömbnyire lakó tulajhoz leadni a pénzt. Most is így cselekedett. Oldalán hatalmas oldaltáskájában, a családnak vásárolt hétvégi élelmiszerekkel, párezer Ft-ot tartalmazó pénztárcájával, igazolványával, buszbérletével, alul a hetvenkétezer Ft-ot tartalmazó bevétellel sietett át a két szalagház közötti senkifölde, autóparkolón. Nem vette észre, hogy egy erős, magas kisportolt fiatalember követi, mint az árnyék.

A rabló arra számított, hogy nála lesz a napi bevétel és megszerzi tőle. Fél ötkor, még éppen, hogy sötétedett, szürkült. A bokáig érő hóban vágott át a kihalt autóparkolón keresztül az asszonyka, mikor a férfi mellé lépett, és elkapta válltáskája szíját. De, emberére akadt. Nem tudta, hogy a fiatalasszony férjhezmenetele előtt kézilabdázott, és igencsak erős izomzattal volt megáldva.

Eleinte némán huzakodtak, a férfi csavarta hátra a nő karját, hogy letépje róla a válltáskát, amivel, mint később kiderült sikerült kicsavarni, ficamítani a nő jobb vállát. Lekerültek a földre, a hóba és ott hempergőztek, viaskodtak. A nő, hiába visított, mint a vertmalac, az emberek közömbösen elmentek mellettük. Legyintettek rájuk. Gondolták, minek avatkozzanak két civakodó verekedésébe. Még megjárhatják! Ekkor a nő, végső kétségbeesésében és fájdalmában, beleharapott a támadó arcába. Mitől az, meglepetésében elengedte. A nő felpattant és eliszkolt. Történt mindez több ember szemeláttára. Senki nem lépett közbe.

Kérdezhetik, hogy mi lett a nóta vége? Elösször is, kéthónap betegállomány lett belőle, mert gipszbe tették a nő vállát. Ja, és hogy a főnök mit szólt a beosztottja hőstettéhez? Vajon megjutalmazta-e azért, hogy megmentette az aznapi bevételt? Mit szólt volna? Nem, ne gondoljanak semmi jóra, nemhogy megjutalmazta, hanem a jó tett helyébe jót ne várj elve alapján, elbocsátotta. Mert két hónap kiesést nem engedhet meg a munkából. Felvett helyette egy fiatal aladót félannyi bérérért. Akinek ugyan nincs gyakorlata a bolti eladásban, de nem ficamították ki a vállát.