Az együgyű rádióhallgatókat villámcsapásként érte a ma reggeli gyorshír bejelentése. Eszerint, az Ausztriában karanténba helyezett macskák közül, madárinfluenzában megbetegedett macskák ahelyett, hogy jó macskaként belepusztultak volna a gyilkos kórba, túlélték. Köszönik, jól vannak. Élnek, mint Marci a hevesen. Ennyi a hír.

Nem értem, hogy mi ebben a döbbenetes, a letaglózó? Túlélték és kész. Ennyi. Ja, hogy a hattyúk, döglenek, mint a legyek? Naés? A hattyú egy kényes, nagytestű böszme állat, aki ha egyszer megfertőződik a kórral, akkor Murfy törvénye szerint el is pusztul. És a baromfikat azokat megsemmizik ugye? Miért is ne? A beteg hattyú feltalálása körzetében szigorúan ki kell irtani minden baromfiakat,mert ha egyszer azokra átragad a gyilkos kór, akkor aztán nincs mese! Következik az ember, aki eszik a húsukból, tojásukból… ezért nem árt az óvatosság: kerül, amibe kerül, el kell kobozni a parasztoktól, kényszerrel, erőszakkal az egészségesnek látszó jószágokat, mert az ördög az nem alszik ám!

És akkor most itt vannak ezek a pimasz macskák! Tulajdonképpen nem is értem, hogy merészelték ezek túlélni a rohadt csirkeinfluenza vírust? Ki engedte meg nekik. Hát, ezeknek mindent lehet? Fittyet hánynak a gyilkos kórra? Dacolnak a gyógyszergyárak érdekeivel, a vakcininagyártással. Megkérdőjelezni merészelik a drága oltóanyagok piacradobását? Ez, ad, abszurdum!

Most, itt álljunk meg egy szóra! A macskát, már az ókori Egyiptomban is szent állatként tisztelték. Külön kultusza volt. Bebalzsamozták a holttestét, és gazdájuk mellé temették el. Miért? Mondjuk talán ezért, mert a macska, mint szent állat olyasvalami tudott, amit az ember nem. Tudta a túlélés titkát. Merthogy bizony hét élete volt és van a macskáknak. Hatszor agyonütöd, hetedszerre feltámad.

Volt egy macska a lépcsőházunkban. Belesett a liftaknába, és olyan szerencsétlenül, hogy a drótkötél és a liftakna fala közé szorult. Lenyúzta a kötél a fél oldalát szőröstől-bőröstől. Jucinéni a negyidikről, mint nagy macskabarát, vette ápolása alá. És lássanak csodát: a macska kikupált, kinőtt a bőre szőröstől, bundástól. Mi ez? Csoda? Igen, a természet csodája. Jó, jó, mondják a szkeptikusok, nagy csoda: a gyiknak, kigyónak kinő a farka, ha levágják, letörik nekik. Próbáljon kinőni az embernek, ha esetleg megcsalván hű nejét, a farka áldozatul esik a felháborodásnak és nyissz!

Mindig mondtam én, hogy az ember a legböszmébb, legtökéletlenebb lény a világon! Na, de most a macskákról van szó. Szóval, a macska immunrendszere valódi csoda. Elmondok egy estet. Volt nekem egy gyönyörű feketemacskám fiatalember koromban. A macska összezabált valami ételmaradékot, mert kijárt a lakásunkból és anyám nagy bánatára egyre fogyott, hányt, mint a Murányi kutyája és hasmenése is volt rendesen. Már, már elparentáltuk, mikor levittem az állatorvoshoz. Azt mondja nekem az állatorvos, hogy ennek a macskának fertőző májgyulladása van. Vagy túléli, vagy megdöglik. Adjon neki aszpirint. Az csillapítja a belső lázát, a többit meg bízzuk istenre! És lássanak csodát, a macska kikupált. Nyolckilósra hízott és tizennégy évet élt, egészségben, s hímivarú lévén, rengeteg utódot nemzett a környékbeli macskalányoknak.

Hogy mér, hozakodok most ezekkel a régi dolgokkal elő? Csak azért, mert a macska immunredszrében van valami. Olyan ellenanyagot tud termelni, ami mindenféle az emberre halálos kórt legyűr. Mondjam tovább? Mondom. Figyeljék meg, hogy a macska mindig a gazdája beteg testrészére fekszik, és attól a gazdája meggyógyul. Érdekes, nem? Ha nyílt sebe van az embernek, a macska nyalogatja és két nap alatt, begyógyul. Érdekes mi? A macska nyálában olyan antibiotikumok vannak, amelyek a hullamérgezést, az üszkösödést is leküzdik. Ismertem egy öregasszonyt: alszárfekéklye volt. Félig lerohadt már a hús a lábszáráról az orvosok mindennapos átkötözései ellenére. Meg is mondták neki, hogy Jucinéni, maga már igy, ebbe fog belehalni, ha nem engedi levágatni a lábait.

Hát ő nem engedte. A veje szerzett neki egy kis iromba kandúrmacskát. A macska nőtt, növögetett és igencsak egymásra hangolódtak. Történt egyszer, hogy a macska ott sündörgött, mikor Jucinéni letekerte a fáslit és előtűnt a csontig rothadó, bűzös nyers hús a lábszárán. A macska nem sokat teketóriázott. Nekiveselkedett és elkezdte buzgón nyelvével kitakarítani a rothadó sebet. Jucinéni nem bánta. Ráhagyta, ha már erre van gusztusa, ám tegye. És két hét alatt begyógyult a fekély. Új hús, új bőr nőtt rá.

Na, elment az orvoshoz a kötelező vizsgálatra. Az orvos nézi jobbról, nézi balról. Fejét csóválva megszólal.
–Jucinéni, én se, köpni se nyelni nem tudok! Mi történt magával, csak nem találkozott tán egy Ufóval? Mitől gyógyult meg maga? Ez ellent mond a józanésznek, már rég le kellett volna rothadni a lábainak. Abszurdum! – a macska, doktorúr, a macska! A Frici kandúr nyalogatta a sebet, azt attól beforrt. Szebb, mint újkorában!

A doktor erre hűdötten nézett rá, mint egy elmebetegre, aki nem tudja, mit beszél. Aztán, mint bolond atya a hülyegyerekéhez, így beszélt hozzá.
–Jucinéni, ezt ne mondja el senkinek! Maradjon ez a kettőnk titka. Én hiszek magának. Jó, a gyógymacska kikupálta magát, de ha ezt a faluban megtudják, magának annyi! Szájára veszik a népek és mehet a Lipót mezőre! Inkább mondja azt, hogy az én kenőcsömtől gyógyult meg!
–De, doktorúr, mi lesz, ha elmegy a csodás gyógyulásom híre, és az összes fekélybeteg megrohamozza magát? Kész leégés lesz az egész!
–Maga csak ne féltsen engemet! Beszerzek pár nőstény macskát. Összezárjuk bagzáskor a Fricivel őket. Aztán az utódokkal, mint gyógymacskákkal nyalatom a fekélyes kezeket, lábakat… ha, egy üzlet beindul! Ne féljen, nem feledkezem el magáról: risztelünk a hasznon!

Azóta eltelt egy kis idő. Doktorunk megvédte kandidátusi diplomáját a macskanyál antibiotikus hatásáról. Kivándorolt Amerikába és a Yale egyetemen tanítja az újfajta immunterápiát. Hogy mért meséltem most itt mindezeket el? Hát csak ezért, hogy nem kellene inkább a macskanyálat mikroszkóp és vegyelemzés alá venni? Lehet, hogy a macskánál van a rejtély kulcsa?

Ez bornírt történet annyira felborzolta a kedélyemet, hogy új ötlet fogant meg elmémben: mi lenne, ha a retteget húsevő baktériumot macskával, nyalatnánk. Aztán, ha elpusztítaná a húsevőt, akkor az amúgy is pénzhiánnyal küszködő kórházakban kötelezően bevezetném a macskatartást. A macskák el lennének a betegek által meghagyott, amúgy ember számára néha ehetetlen kórházi ételmaradékon és nyálukkal ki lehetne váltani a drága, de mit sem érő gyógyszereket. Horribilis összeget takaríthatnánk meg az államháztartás számára.

Sietek is gyorsan a Szabadalmi Hivatalba, beadom gyorsan, levédetem és kivádorolok én is Amerikába. Mert ne felejtsük el, hogy Amerika mégiscsak a korlátlan lehetőségek hazája!
Lehet, hogy az állatvédők nagykeresztjét is megkapom, mert megmentem a háziszárnyasokat, az esztelen öldökléstől. Mert az állatok nem tehetnek semmiről. Természetesen a nagykereszten Fricivel ketten osztozunk, mert ugye, mégiscsak ő volt az ötletgazda.